Egy amatőr futónő naplója

benkoeva

Hogyan kezdtem futni? – Benkő Éva története

 

A Mindent a futásról nőknek (és másoknak..) blog egyik célja, hogy minél több hétköznapi futó nő szárnypróbálgatásai megosztásra kerüljenek. A futás egyre népszerűbb sport, hiszen nem igényel nagy anyagi befektetést és időben is nagyon rugalmas lehetőség a programoktól ki sem látszó nők számára.
Most Benkő Éva osztja meg saját történetét a kezdetekről és az első futóversenyeiről. Gondoltál már rá, hogy esetleg Te is lehetnél a főszereplője egy ilyen történetnek?
Pár hónap felkészülést követően, Éva már
párban futotta a félmaratont .
Belevágok!
Én az év elején kezdtem barátkozni a futással szép
fokozatosan, nulla futómúlttal. 


Egyszer csak elkezdett érdekelni, kíváncsivá tett
mi lehet a jó ebben az egészben, hogy olyan sokan csinálják.
 Azon kaptam magam, hogy figyelem az utcai futókat
és nézegetem az akciós futócipőket a boltban. 

 

 
Minden kezdet nehéz
Tavaly, szilveszter napján kicsivel zárás előtt
vettem meg a cipőmet, amiben azóta is futok. (Úgy gondoltam és gondolom most
is, hogy a jó cipő a legfontosabb dolgok egyike.)


Nem újévi fogadalom volt, de január első napjaiban
indultam el – egy jó barátom útmutatásait követve – először csak sétálni.
Amikor már nekirugaszkodtam a futásnak, első alkalommal 250 métert sikerült
egyben lefutnom, utána meg kellett állnom, mert egyszerűen elfogyott a levegőm.
Elég elkeserítő volt. De kitartóan elindultam hetente 3x, és nagyon lassan
kezdett egyre jobban és jobban menni. Kezdettől fogva vezettem futónaplót,
jókat mosolygok rajta, amikor visszaolvasom. 

 

 

Január végén már sikerült egyben a 10 perc futás,
február végén megállás nélkül futottam 24 percet! Na még egy sarkot, na, most
az utca végéig, stb, összesen 3 km-t.

 

 

Megint csak egy hónappal később, március végén már
45 percet futottam egyfolytában! Annyira jó érzés volt
!
 
A futás nagyon gyorsan örömmé válik
A mélypontokról is beszélni kell, mert sajnos
vannak. Ha nagyon jól ment, utána volt pár alkalom, amikor csak vonszoltam
magam. A levegővel sokáig igen rosszul bántam, és még mostanában is előfordul,
hogy egy-egy futásban alig van örömöm, inkább csak kínlódás. De az örömteli
futások számának aránya fokozatosan nő.
 

 

Társsal futni lendületet ad, plusz öröm van benne.
Hónapokig egyedül futottam a töltésen, vagy a
környékbeli utcákon, de mostanában néha párban is futok. Addig azt hittem, jó
nekem egyedül is, de párban futni egész más.
Húzóerő, lendület, plusz öröm van
benne.
A futóversenyekről, rendezvényekről nem is beszélve, az ottani hangulat
beszippant, és repít, óriási élmény!

 

 

Futottunk már 8,10,12,16 km-t is, a futótársam
pedig két hete lefutotta élete első félmaratonját. Én párban indultam vele, és
magamra-magunkra büszkén, egy jóleső, könnyed futás élményével értem célba a
közel 10 km végén. (Miért is nem jelentkeztem a 21 km-re? )

 

Számtalan hasznos jó tanácsot adtál nekünk, hogy
ne vesszünk el a félmaratoni készülődés teendői között, amit nagyon köszönünk.
(Ez én köszönöm szépen, blogger – szerk.)
Mostanra mondhatom, hogy szeretem a futást, az
érzést, amit nyújt, örömmel futok és remélem még hosszú ideig futhatok. 

 

 

 


Ezt
azért írom, mert sokakhoz hasonlóan én is fájlaltam már a bokám, térdem,
csípőm, és mindenféle alkatrészeimet, mire a testem megszokta ezt a fajta
terhelést. 

 

 

Mellékhatásként fogytam majd’ 10 kg-ot, amit
csöppet sem bánok. 

 

 

A blogodról is a futótársam küldött egy linket, azóta
is olvasgatom, visszamenőleg is. Szívből kívánok neked sikeres futást okt.
7-én. 

 

 

Mi is megyünk, trióban.

 

 
Nos, kissé megkésve adtam közre ezt a kedves beszámolót. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan Olvasók, akik ha még a hezitálás időszakában vannak, e sorokat olvasva lendületet kapnak!
 
Továbbra is várom a beszámolókat akár a kezdeti nehézségekről, akár a kedvenc futóélményedről, futóversenyedről. Motiváljuk egymás saját történeteinkkel!
 
Jó futást!