Egy amatőr futónő naplója

futasrol-noknek_tanuhegyek2 copy

Az év terepfutása – Tanúhegyek nyomában

Az év terepfutása? Nekem igen, az volt – bár még van hátra három hét 2015-ből, ki tudja mi történik még. A futásban egy bizonyos idő eltelte után már sokkal ritkábban jönnek a WOW élmények, mint kezdetben. Persze nem kell mindig magas lángon égni ahhoz, hogy a futás klassz legyen.  Egy idő után egyre ritkábban jut abból az élményből, ami az elején táplál, ami sokakat, így engem is gyorsan röpített az első félmaratonig, majd maratonig. Van élet a futásban ezek után is, de időnként jó megállapítani, hogy bár alig érzékelhető, azért mégis fejlődöm.

Kedvenc cuccaim terepen 1. -

Salomon futósapka?

Pont jól melegít, pont jól szellőzik - ennyi!

A Tanúhegyek nyomában egy 40,6 kilométeres teljesítménytúra, 1600 m szintkülönbséggel – papíron. Már írtam korábban szerintem többször is, hogy én a teljesítménytúrákon tesztelgetem magam terepfutóként a 40km feletti távokon. Nem szeretek hazárdírozni, biztonsági játékos vagyok. Arra nevezek be, ami biztosan, de legalábbis majdnem biztosan megy.  Amivel szemezgetek 2016-ban, az az UTH (babatáv!) és a Mátrabérc trail, mely utóbbit kétszer túrázva már teljesítettem. A Kinizsi 100-ban biztos vagyok, de sajnos egybeesik az Ultrabalatonnal. Még nem döntöttem a kettő közt. UB a társaság miatt, de sztem nagyon drága – és egyre kevésbé szól a futásról. Kinizsi 100, mert emblematikus, kell a gyűjteményembe. De vissza az eredeti témához.  A Piros 85 terepkocogós után úgy éreztem, hogy egy 40 kilométer körüli, 1600 méter szintet regisztráló pályát, terepfutva kipróbálni már reális lehet. És igazam lett.

Mi a Mátrabérc trail mi az UTH?

A Mátrabérc egy 55 kilométeres 2700 m szintet számláló túra és terepfutó verseny, mely a Mátra gerincén halad keresztül. Sirok, Oroszlánvár, Kékestető, Csór-hegy, Galyatető, Vörös-kő, Ágasvár, Mátrakeresztes, Muzsla. 55km, 2800m szint, 10 óra alatt. Az UTH, azaz UltraTrail Hungary pedig egy 2015-ben elindított terep ultra verseny, mely a nagyoknak 111 km 4000m szinttel 20 óra alatt, a kicsiknek 55km hosszú, 1800m szint, 9 óra alatt.

Kedvenc cuccaim terepen 2.

No-name polar sál

Sálban nekem jöhet a polár. Nagyon sokat számít a sál és egyáltalán nem melegszik bele az ember futás közben.

Ismét Matyi barátommal indultunk el szombat hajnalban a Balaton felé. Matyi  borzasztó tapasztalt túrázó és máskülönben remek futó. Valahogy a futást és a terepet viszont nem rakta még össze – írtam erről a Piros 85-ös beszámolómban. Itt egy srác, aki tényleg jól fut, 30 éve túrázik, de a terepfutás mint olyan, számára egy teljesen új konstelláció. Komolyan mondom, kakukktojás a futóvilágban. :) Mivel igen alkalmazkodó, így Badacsonytomajba már futócuccban érkezett, mert azt mondta, egye kutya, fussunk. Megbeszéltem vele, hogy nem büfézgetünk, nem trécselgetünk hosszasan a frissítőasztaloknál. Felkapunk pár falatot, iszunk és megyünk is tovább. Én már a jövő évi Mátrabércre és UTH-ra tesztelgetem magam. A taktika most sem volt más, mint eddig: síkon, lejtőn futás/kocogás, emelkedőn tempós gyaloglás.

Kedvenc cuccaim terepen 3.

CW-X kompressziós nadrág

Életem legjobb futónadrágja. Én egy ideje már csak kompressziós nadrágokat hordok. De kompressziósnak nevezett és tényleg kompressziós nadrág közt óriási a különbség!

tanuhegyekweb

 

TANÚHEGYEK NYOMÁBAN TT(teljesítmény túra) ÉS TRAIL

Tudod, hogy nem szoktam részletesen ecsetelni, hogy honnan hová futottunk. Most sem teszem, csak a legerősebb momentumokat emelem ki. Kezdem is egy videóval, amit a Suunto Ambit 3-hoz tartozó Movescount applikáció készít.

Kedvenc cuccaim terepen 4.

Salomon Mid 1/2 zip

Ezt a felsőt őszi időben simán hordom.

Ezen keresztül láthatod, hogy merre futottunk.

Szombaton reggel utaztunk le a Balcsihoz. Borongós, kissé szeles idő volt, itt-ott már havazott is. A gyors nevezést követően már indult is a terepkocogó.  Be voltam sózva, azt tervezgettem, hogy még világosban simán vissza fogunk érni. 6,5 óra körül terveztem a beérkezést. Nem sokkal maradtunk el amúgy (…) Ennek a túrának az a lényege, hogy

Kedvenc cuccaim terepen 5.

Salomon Speedcross CS

Ez a Speedcross az orránál vízálló, a CS ezt jelenti. A Spc leginkább gyors futóknak való - mit keres akkor rajtam, jogos a kérdés - és puha felületekre ajánlják. A nedves sziklás részen bizony a magas bordázat csúszott, de mindenhol máshol remek volt ez a cipő.

Badacsonytomajból indulva, 6 tanúhegyet mászunk meg, még egy körpályán visszatérünk a kiindulási pontba. A következő hegyekre mentünk fel: Badacsony, Szigligeti-vár, Szent-György hegy, Csobánc, Tóti-hegy, Gulács. Csatolom a verseny térképét is. Ezek a hegyek nem olyan magasak. Viszonylag rövid ideig kelle felfelé kaptatni, bár sok kaptató igen meredek. Szóval érezhetően jóval könnyebb hegyekről van szó, mint pl. a Mátrában.

tanuhegyek_terkep4

Ez a túra egy mese.  Nem győzöm mondani, hogy ez a ország mennyire szép. A futásról annyit,  hogy a kezdeti fáradtság ellenére vállalhatóan ment.

Kedvenc cuccaim 6.

Inov kamásli

Én szeretem ezt a kis kamáslit. Nem hullik be semmiféle cucc sem a zoknimba. Arra is remek, hogy a rövidszárú zoknit kicsit meghosszabbítsa, és ne fázzon a bokám :).

A Gulácsig teljesen bot nélkül! A gulácsi kaptatónál is csak azért használtam, mert gyorsan szerettünk volta felmászni és elég keskeny ösvények voltak. Azért persze voltak kisebb kalandok. Először is nagyon kedves zalaegerszegi futókkal akadtunk össze az úton, akik szintén futották a távot. Jó pár kilométeren keresztül együtt haladtunk, dumálgattunk. Majd a Kaán kulcsosháznál, Matyi leült büfézni. Én gyorsan toltam egy kis uborkalevet, teát és két falat zsíros v. vajaskenyeret sóval. Nem akartam tovább vacakolni. Megbeszéltük, hogy elindulok ő pedig majd utolér. Ezután már csak a Gulács tövében találkoztunk ismét. :) :) Kétszer eltévedtem, egyszer én bénáztam el, másodszor az útvonal volt hülyén kijelölve. Életemben először, itiner nélkül, a szalagos kijelölésre voltam bízva. Mivel nem volt óriási mezőny, így akadtak szakaszok, amikor senkit sem lehetett látni. Az első tévedésem után így igen bizonytalanul haladtam itt-ott. A Csobánc lábánál lévő ellenőrzési ponton utolért Lubics Szilvi és a kutyája. Gyorsan üdvözöltem őt. Hozzáteszem, hogy kb. 2 órával később rajtolt mint mi :) .  A Csobánc emelkedő tövében találkoztunk, így  a felfelé kaptatón sokáig láthattam ahogy pakolja a botokat és szépen, tempósan halad felfelé.

Kedvenc terep cuccaim 7.

Bridgedale gyapjú zokni

Gyapjú zoknit télen, nyáron! Remek, mert jól szívja a nedvességet, rácuppan a lábamra és nincs benne vízhólyag. Nem beszélve arról, hogy nem büdösödik be a cipő, ha ilyen zoknit használsz. Nem olcsó, de évekig hordani fogod. Sztem megéri.

Az utolsó igazi megmérettetés a Gulács volt, ahol Matyi már várt a hegy alján. Egy ideig szegény azt sem tudta, hogy előtte vagy mögötte vagyok. Olyan kedves volt, mert feljött velem a Gulács tetejére még 1x. Innentől együtt futottunk tovább.

Végül 6:55 alatt értünk be a célba, némi extra kilométerrel. Mit is mondjak? Továbbra sem ultrázom. Nem mondom, hogy könnyű volt ez a pálya, de abszolút teljesíthető. Mind a táv, mind a szint már komforzónán belül van. Erről írtam a bevezetőben, az adta a WOW élmény, hogy úgy tudtam befutni a célba, az utolsó ellenőrző pontra, hogy nem voltam KO.  Ha kimondom, hogy 44km és 1600m szint, nem gondolok rá hitehagyottan. Úgy gondolok erre a távra, hogy persze, ez már simán megy. Ez a futás pedig abszolút megerősített ebben. Hát ezért sem érdemes abbahagyni a futást, mert ki a fene hagyna veszni ilyen állóképességet? Most már ez hajt. Minél tovább fenntartani és a lehetőségekhez és kedvemhez mérten fejleszteni magam. Ne hidd, hogy nekem olyan természetes dolog arról beszélni, hogy 85km, meg 44km meg 55km és a többi – viszont ma már kezdem kapisgálni, hogy hogyan is beszélhetnek erről természetes módon túrázók, ultrafutók. Hogy körözős versenyre levinném ezeket a távokat, azt nem tudom egyelőre elképzelni – az nem én vagyok. Ha hosszú, akkor legyen terep, mert akkor legalább sokáig élvezheti az ember a tájat. Egy szó mint száz, megveregettem a vállamat, örültem nagyon.

RÖVID STATISZTIKA

Kedvenc cuccaim terepen 8.

Salomon S-Lab light jacket szélkabát

Mivel a tanúhegyeken fújt a szél, nagyon jól jött ez a könnyű kabát. Végig szuperul fogta a szelet.

A Movescountban, a Suunto órához tartozó elemző programban található statisztikák alapján elmondhatom, hogy baromi jól sikerült beosztani az erőmet. Alapvetően gélekkel, isoitallal és müzliszelettel mentem el a verseny egészében. Egyedül az eltévedős ponton kaptam be két falat kenyeret. Az átlagpulzusom 148 lett. Óráink kilométerátlaga: 6,4km. Síkon 1h 41p 19mp-et, felfelé 2h 55p 26mp-et, még lefelé 2h 18p 26mp-et mentünk. A pulzus alapján keménynek 3h 08p 41mp-et, nagyon nehéznek 2h 42p 51mp-et, még maximál terhelésnek 45 percet regisztrált az óra. Felfelé amúgy az én órám 1473 métert számolt, még lefelé 1518 métert.

Hidd el, a teljesítménytúrák borzasztóan sokat segítenek abban, hogy ráérezz a hosszú távokra. Nekem legalábbis bevált. Túrán próbáltam ki először, hogy milyen 13 órát talpon lenni, hogy milyen 16 órát futni és gyalogolni.

Csak javasolni tudom, ha időben hosszú futásokat tervezel.

 

Jó futást!

 

Györgyi