Egy amatőr futónő naplója

10748683_807096976000152_1182521478_n

BBU félmaraton – back to life

Mikor egy hónappal ezelőtt kitaláltam, hogy nekifutok a BBU félmaratonnak,  elkezdtem számolgatni, hogy mit is várhatok magamtól. Régen nem futottam félmaratont versenyen, itt volt az ideje megnézni, hol is tartok ezen a távon mostanában. A BBU-ról általában csillogó szemmel meséltek az ismerőseim, miközben figyelmeztettek, hogy kemény emelkedőkre és térdrogyasztó lejtőkre számítsak. A verseny számokban a következőt tartalmazta: táv –  21,1km, szintemelkedés: 330m, lejtés: 445m. Síkon nem igen futhatsz, ha ezt a versenyt választod majd jövőre. Ám éppen ettől izgalmas az egész!

 

Futótársaim: Máté, és Vitjya (utunkultraba bloggere). Középen én… .


KI KORÁN KEL, BBU-RA MEGY!

Már írtam korábban, hogy a Bécs-Budapest Ultramaraton (BBU), idén GYBU (Győr-Budapest Ultramaraton) utolsó napja, egy félmaratoni befutóval zárul. Ilyenkor az ultrások – akik már sokadik napja nyomják a kilométereket – és a félmaratonisták, együtt gyűrhetik le az utolsó 21 kilométert Budakeszi és a cél – Budapest MOM Sportközpont –  között. Ez az A-ból B-be történő futás persze sajátos logisztikát is teremt. A rajtot reggel 9 órára tervezték a szervezők. Reggel 7-kor egy busz indult a Kongresszusi Központ parkolójából a budakeszi rajtba. Így igen korai ébresztőt fújt a telefonom. 5.45-kor indultunk otthonról – brrrrrrr. A reggeli kisördög ilyenkor kérdezi meg, hogy: Noooormális?!  Gyűlölök korán kelni, de nem volt mit tenni. 6.45-re leparkolva, kipakolva ott ültünk a bébus buszon. A versenyközpont egy iskolában székelt, ahol összefutottam pár kedves ismerőssel. A rajszámfelvétel után a kötelező köröket megjárva, készítettünk pár fotót. Feladtunk a csomagjainkat a buszra, hogy a befutó után legyen miben átöltözni, majd kimentünk egy kis bemelegítő kocorászásra. Az előző napi orkánszerű szél és heves esőzés után kiváló futóidő örvendeztetett meg mindnyájunkat. Hideg, nyirkos idő volt így is, de ahhoz képest amilyen elemek kínozták előző nap a mezőnyt, az időjárás minden várakozást felülmúlt. Részemről egy technikai felsőt viseltem egy hosszú futónadrággal (lásd a fenti fotót) és extrém szokásomhoz híven – mely
követését nem javaslom senkinek sem – ismét cipőt avattam. Megint Mizunom van – Wave Rider 17 – nagyon klassz ismét. Valamiért gyakran belecsúszok abba a hibába, hogy új cipőt versenyen avatok fel. Megjegyzem sosem volt ebből problémám. Most sem! Így dőlnek meg városi legendák.. .

A VERSENYRŐL

20 másodperc kellett, hogy eljussak a rajtkapuig a start után.

Imádtam ezt a versenyt! A legjobb félmaratoni élményem – ever. Aki eljár országúti futóversenyekre, közben pedig szereti a terepfutást, e kétfajta futóélmény kellemes egyvelegét élvezhette itt a BBU-n. Meseszép útvonalon, hol felfelé, hol lefelé trappolhattunk erdő mellett, benne vagy alatta-felette. Egyetlen negatívumként a tömegrajtot említhetem. A rajt pillanatában elindult az óra, így a “hivatalos” befutóidőm  rosszabbat mutat jelenleg, mint amit a saját órámon mértem. Nálam 1:49:10, hivatalosan 1:49:38. Nem voltak zónák, így az első kilométeren ment a totyogás a kerülgetések miatt. Na bumm, soha rosszabbat!

Futópályánk Budakesziről indult, majd elhullámoztunk Telki felé 4 kilométert, ott aztán visszafordultunk a rajthoz. Élveztem a futást, igyekeztem az emelkedőkön 5:20-5:30-as tempó körül menni. Az elmúlt hetekben több résztávos edzést és dombfutásokat is csináltam. Éreztem, hogy jól mennek, ezért nem csodálkoztam amikor a pulzusmérőmre nézve vállalható számokat láttam, a tervezett tempóm mellett.
1. kilométer – 6:00 – 153 bpm (szívverés)
2. kilométer – 5:27 – 162 bpm
3. kilométer – 5:28 – 163 bpm
4. kilométer – 4:48 – 162 bpm
5. kilométer – 5:03 – 164 bpm
6. kilométer – 4:43 – 158 bpm
7. kilométer – 4:53 – 163 bpm
8. kilométer – 5:19 – 163 bpm

A rajtkapuhoz érve aztán elindultunk a Budakeszi úton. Nem túl sűrűn jártam errefelé, de beugrott, hogy az a bizonyos durva kaptató jön. Hát elindult az erőltetett menet jó 3 kilométeren keresztül, fel-fel a Budakeszi úton. Végig futottam, nem kellett megállnom. Útközben azon gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy haladok felfelé különösebb agyhalál nélkül. Ennek egyetlen okot tudok be, mégpedig a rengeteg hegyi bringázást, amit a triatlonos felkészülés miatt egész nyáron toltam. Hegyen annyira keveset futottam ebben a szezonban, hogy másra nem foghatom. Imádok hegyen tekerni, és ugyanazt a fajta küszöbkitolós, “ki az erősebb, te vagy a hegy” küzdést élem meg, mint amit itt a hegyre futásnál tapasztaltam. Nem ragozom, élveztem, hogy futva, séta nélkül megy az emelkedő. Amint felértünk a hegy tetejére, ott ráfordultunk a Jánoshegyi útra.  Onnan aztán egy enyhébb, de folyamatos emelkedőn haladtunk tovább, újabb három kilométeren keresztül a XII. kerület Mátyás király útig. Nem futottam még itt (vidéki csirke vagyok), de gyakorlatilag egy erdei aszfaltos úton gyűrtük felfelé magunkat. Nagyon, nagyon szép terep!
9.  kilométer – 5:49 – 158 bpm
10. kilométer – 6:27 – 165 bpm
11. kilométer – 6:29 – 165 bpm
12. kilométer – 5:19 – 160 bpm
13. kilométer – 5:43 – 162 bpm
14. kilométer – 5:36 – 160 bpm
15. kilométer – 5:16 – 156 bpm

A Mátyás király úton aztán elindultunk lefelé, majd átértünk az Istenhegyi útra. Húzott a lejtő, zúztam, ahogyan csak tudtam.  Én imádok lefelé futni, semmifele gondot nem okoz ledöngetni a meredeken. Ilyenkor végre elérek egy álom tempót. Nekem a 4 perces kilométerekhez ilyen lejtő kell.:)  Sajnálom, hogy még nincsenek fotók erről a szakaszról. Itt folyamatosan csak előztem (mert a gyorsabbak már rég elfutottak). A lendületem megmaradt az Alkotás úton is. A befutót a MOM parkkal szemközti MOM Sportközpontba helyezték. Elég szürreális volt, amikor a szabadtéri futás után egy csarnokban kellett átfutni a célkapun. Ugyanakkor mindenképpen tökéletes befejezés volt ez, mert nem kellett a hidegben ácsorogni átizzadt cuccokban. A befutó után jutott eszembe, hogy meg kéne állítani az órámat, ami 1:49:10-et mutatott! Alig hittem a szememnek. Végre ismét 1:50 alá kerültem! Igazán boldog voltam, mert az utolsó 5 kilométeren volt csak lejtő, előtte viszont meg kellett dolgozni a feljutásért. Nem futottam magam gallyra, teljesen rendben voltam. Futás közben nem használtam a frissítő asztalokat. A kezemben vittem egy kézi kulacsot, egészen pontosa 2,7dl izoital tartalommal, rajtam volta az övtáskám, amiből 4 vagy 5 koffeines gumicukrot ettem meg a teljes táv alatt. A segítőktől kétszer vettem el vizet, két korty erejéig.
16. kilométer – 5:00 – 140 bpm
17. kilométer – 4:26 –  99 bpm
18. kilométer – 4:05 –  elcsúszott a pántom
19. kilométer – 4:08 –  elcsúszott a pántom
20. kilométer – 4:09 – 156 bpm
21. kilométer – 4:46 – 166bpmNagyon élveztem a változatos útvonalat. Egy pillanatig nem volt unalmas, mert vagy az emelkedőre kellett koncentrálni vagy a lejtőre, és összességében is csodás volt az őszi táj. Sokszor van az embernek olyan érzése, hogy nem fejlődik tovább, aztán mégis történik valami.

Jó futást!
Györgyi

TOVÁBBI ÉRDEKES TARTALMAK
Beszámoló budapesti Ironman 70.3-ról
Keresztül a Mátra bércein – Mátrabérc beszámoló
Mindent az esőkabátokról futóknak
Törzsizom erősítése TRX-szel