Egy amatőr futónő naplója

betegseg_2

Betegség is on

Azért most már kezdek egy kicsit aggódni. Múlt kedd óta nem tudok futni, és még mindig nem vagyok jobban. Most már fáj az arcüregem is. Futásról egyelőre szó sem lehet. Pánik nincs, de szorít az idő.

November 6. maraton, én pedig egy hete nem edzem. Épp kezdtük volna felpörgetni az edzéseket a Wizz Air félmaraton után, amikor jött ez a felsőlégúti szörnyűség. Ma hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy fáj a fejem és a fülem. Így reggel elmentem az orvoshoz, mert a 6 napos vitamin és Neocitran kúra nem segített. A kisebbik fiam egy hete volt ugyanebben, a nagy most csatlakozott a fertőzöttek táborához.

betegseg_3

 

Lassan átírhatjuk a blogot Mindent a betegségről nőknek címre, mert az utóbbi két posztom csak arról szól, hogy hogyan nem futok. Ugyanakkor ez is a futóélet része. A Spartathlonra készülődő csajok Maráz Zsuzsóka, Máthéné Editke már pakolnak, én meg tele takonnyal itt ülök és literszámra iszom a teát. Ma elkezdtem egy antibiotikum kúrát is, amit már nem bánok, mert ebből a kórból sürgősen ki kell jönnöm. Pénteken találkozom Papp Krisztivel, aki szintén gyengélkedik. Remélem pénteken egy energiafeltöltő beszélgetésben lesz részem. Időnként összefutunk egy ebédre vagy egy kávéra. Majd mesél Rióról – kíváncsi leszek, hogy neki milyen emlékek maradtak meg erről a maratonról. Erdélyi Zsófi élményeit már jól ismerem.

Hát, én a maratonra jóval soványabb célt lőttem be. Szeretnék egy 4 óra alattit. Még igazán meg sem néztem a szinttérképet, de azt mondják NY-ban sok lesz a híd, ahová fel kell futni. A Central Parkban már futottam, az valóban dimbes-dombos. Nem baj, az első félévben terepeztem, most sem hagytuk abba teljesen. Dombokkal is marad a 4 órás cél. Jelenleg marad a tea is, és a netről szívom a futáshoz a motivációt, és persze írjuk a cikkeket a Futásról Nőknek Magazinba. Tényleg, tetszik neked?

Azért ha van házi varázsfőzeted aminek megosztanád a receptjét, akkor lszi! A mézes, erős gyömbértea megvolt napokig, de nem segített. Fokhagyma? Hagyma mix, mézzel…? Neked mi válik be ilyenkor? Jó futást! Györgyi

betegseg_1