Egy amatőr futónő naplója

bukki_kilatasok_fun_run_2

Bükki vidám 35 kilométer

Az nem lehet, hogy ne emlékezzem meg a Bükki Kilátások FUN RUNjáról! Bár a verseny neve kellemes mókát sejtet, valójában csak akkor lehet FUN a RUN, ha fel vagy készülve arra, hogy lefuss 35km-t és 1500m szintkülönbséget hegyi utakon. Elárulom, hogy FUN volt a dolog, talán az utolsó hegyen felfelé már kevésbé mosolyogtam, de tetszett, határozottan tetszett, még akkor is!

Salomon S-Lab futózsák

Vannak cuccok, amikre hosszú futásaim során nagy szükség van. Ilyen ez a zsák. A legjobb amit eddigi futópályafutásom során próbáltam.

bukki_kilatasok_9

Nem volt az mindig természetes, hogy ennyit fussak terepen. Nem fogalmazok jól. Nem arról van szó, hogy meg se kottyan 35km vagy egy picit több. A fenét! Hétről hétre készülni, edzeni kell, hogy ezt az állóképességet megőrizzem, fejlesszem. Az vált természetessé, hogy bátran merjek gondolkodni ilyen távokban, akár terepen is. Ma már nem félek, mert tudom, hogy mivel jár – akár a felkészülést, akár a teljesítést illetően. Azt hiszem így pontos a megfogalmazás. Évek óta építgetem a futást (abszolút a fokozatosság híve vagyok), és mostanra jutottam el oda, hogy minden műlazaságot félretéve, valóban FUN legyen egy ilyen táv.

Suunto Ambit Sapphire

Suunto Ambit 3 Run Sapphire órával futok, amiben nagyon szeretem, hogy saját magam állíthatom be azokat az infókat, amiket a képernyőn látni szeretnék. Terepen kell a masszív óra, és ez ilyen. Edzést lehet rá feltölteni és a Movescount appba folyamatosan tölthetem az edzéseimet, és mindenféle élettani elezmésekre is lehetőség van ezen a felületen.

Talán már olvastad egy korábbi posztban, hogy az idei évem első felének fő-fő célja az UTH 55km-es távja. Persze, már jó párszor mentem ettől hosszabbat is – kocogva és túrázva. Maga a táv nem lesz új, de ahogyan szeretném, az új lesz. Nyilván én is nyújtogatom a mancsom a hosszú távok felé, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy nekem 50 km körül, pont elég évente 1x, 2x. Csapjuk oda a Piros hosszúságú túrákat is. Futásnak nevezhető tempóban az ötveneseket tudom még élvezhetően teljesíteni.  Ha vmi hosszabb, akkor átülök bringára vagy nagyon lassítok.  Jó volna még félmaratonban és maratonban is fejlődni, szóval nem kell messzire szaladnom, hogy kihívásokat találjak.  Lesérülni nem szeretnék, hőstípus sem vagyok. Sajnos (a futás szempontjából sajnos) nem vagyok az az igazi vékony, szikár, atletikus fazon, szóval nekem ezek a távok és a terep pont elég kihívást adnak. Nagy kitérőm után ismét visszatérek. Tehát:  az UTH-t futni szeretnén, és normálisan  – és így ez már egy teljesen más műfaj.  Nem mindegy, hogy 13 vagy 9 óra alatt kell letudni az adott távot.

Pont a múltkor leveleztem valakivel, és ecseteltem, hogy csak egy félmaratonra megyek a VTM-en (Vértes Terep Maraton). Aztán meg is kaptam, hogy egy jó félmaratonba bele lehet halni, tehát hagyjam a süketelést. És tényleg igaz! Valahogy amatőr szinten hajlamosak vagyunk csak kilométerben mérni a teljesítményt, holott egy 3 óra alatti maraton, de mondjuk, ha már magamról írok ebben a blogban, akkor egy 3:45-ös maraton óriás csúcs volna a számomra. El kell engedni a kilométer alapú értékmérést. A futás pár száz vagy pár kilométeren is lehet kőkemény kihívás.

Már csak egy tó kör és vége. :)

Már csak egy tó kör és vége. :)

Visszatérve a Fun Runhoz: a felkészülés egyik állomásaként jutottam el Felsőtárkányba. Nagyon-nagyon örülök, hogy ezt a kis gyöngyszemet a figyelmembe ajánlották. Ha szereted a családias hangulatú, de azért megmérettetésében kellően komoly versenyeket, akkor ajánlom figyelmedbe jövőre a Bükki Kilátásokat.

Mi az a Bükki Kilátások?

Meseszép útvonalon haladó teljesítménytúra és terepfutóverseny. Teljesen kezdőknek itt nem ajánlanak távokat, ám a terepfutásban jártasabbaknak annál inkább. Bükki Hardként emlegetik a 65km hosszú és 2500 m szintes pályát. Classic távon 44km-t, emelkedésben 1600 m-t futhatsz. Fun távon 35km-t és 1500m szintet, még Light távon 18km-t és 700m szintet mehetsz. A versenyt az Egri Spartacus Tájékozódási Futó Egyesület szervezi.

Tehát ez a FUN RUN kvázi edzésnek volt kiírva a számomra. A program amit futnom kellett volna, az a következőképpen szólt:

“Ne törődj a többi futóval, ez egy edzés. Az első 20km-t fusd 140-145 pulzustartományban, az utolsó 15 kilométert pedig 150-155-ös tartományban. Ha úgy érzed, akkor az utolsó 2-3 kilométert 160-as pulzussal is futhatod.”

Pontosan ezért, mivel most tényleg normálisan, a pulzusomat idomítva edzem, szóltam is a többieknek, akik velem tartottak erre a kis megmozdulásra, hogy ne haragudjanak, de én most magammal leszek elfoglalva. Társaim, Vinczuska, Yoyoka és Matyi mind megértettek, és rám hagyták, hogy tegyek úgy, ahogy én azt a legjobbnak látom.

Most komolyan, családos nők...! :)

Most komolyan, családos nők…! :)

A verseny előtti nap összepakoltam, mert bár a futás egy egyszerű dolog, azért egy idő után igen sok apróságra lesz szüksége az embernek. Mert jobb kompressziós szárban futni, nekem kell a pulzusmérő, és legyen ott a kesztyű, mert ha hideg van… és legyen bekeverve az iso, és a gél, és a magnézium és a többi. Erre a távra én betettem magamnak 2db Roobar szeletet, 8db Sponser gumicukrot, 2x700ml fehérjés isoitalt, és egy gélt. Nem tudtam, hogy időben mit fog jelenteni az edzéstervben megadott pulzussal futni és szeretem, ha tudok válogatni a frissítéseimből. Mert mi van ha csak gumicukor van de én pont szilárd kajára vágyom? Elég! Szóval, úgy készültem, hogy hosszan totyogok majd, és kell a kaja. Végül alig maradt 2dl isom, a gumicukorból elég volt 4db, és a Roobarból is csak egy féllel nem tudtam már mit kezdeni. Bár a versenyen tökéletes volt a frissítés (még sós bacon v. sonka is volt!), nekem pszichésen kellett, hogy ott legyen saját frissítésem. Egyedül sótabit felejtettem el berakni, de megmondom őszintén, hogy a Sponseres sótablettát nem szeretem, márpedig ez van idehaza… illetve ez maradt még a régi időkből.  Ez egy amolyan freudi be nem rakás volt, hisz mindig hányingerem lesz tőle és annyit meg nem tudok futás közben enni, hogy ez ne így legyen. Ha só pótlás, akkor én imádom a sós olivabogyót, ami jól szervezett terepmegmozdulásokon alap frissítő cucc – imádom. Ezen a szinten, ezzel a tempóval amivel én megyek, ez a fajta só pótlás teljesen jól működik. Persze azért keresek majd egy tablettát, ami nem marja szét a gyomromat. Maráz Zsuzsitól már kaptam is egy tippet.

Fun Run szinttérkép

Fun Run szinttérkép

Ja, hát az indulásnál természetesen még pizsiben voltam, mikor Matykó megérkezett hozzánk. DE! Mentségemre legyen mondva, már mindent bepakoltam. Vinczuskáékat olyan negyedórás késéssel szedtük össze az M3 melleti Shell kútról és irány Felsőtárkány. Úton ment a duma, kiderüt, hogy mindenki ismer mindenkit. Oké, megérkezés, jöhet az öltözködés. Pár száz mérteres séta után értük el a versenyközpontot, mikor is eszembe jutott, hogy a pulzuspánt, jaj a pulzuspánt tuti a kocsiban maradt. Visszarohanás, sehol semmi. A központban megint túrom a táskámat, hol a pánt, de akkor már világos volt, hogy baromira nincs betéve. Utólag  kiderült, hogy az előszobáig jutott el. Azonnal el kellett engednem a tudományos verseny-edzés tervemet. A GPS-t persze bekapcsoltam, de pulzusadatom nem lett.. :p. Így a rajtba úgy álltunk be, hogy akkor szariskodva (azaz csiga tempóban) fogunk futni. Az első 10 kilométeren sokat gyalogoltunk az emelkedőkön, a mezőny végén kullogtunk. Éreztem, hogy volna bennem szufla, de a társaság olyan jó volt, hogy ott ugrabugráltam körülöttük. Dumáltunk – sőt felfutok-lefutok fotókat is készítettünk. Aztán a 10. kilométer után jeleztem, hogy én inkább megyek, mert azért egy egyenletes tempójú futást illene produkálnom, hogy valamennyire használható adatokat adjak Terepmesteremnek.

Fotózgattunk, dumálgattunk - így telt az első 10 kili.

Fotózgattunk, dumálgattunk – így telt az első 10 kili.

Elváltunk és elindult a kocorászás. Sajnos az itineremet ekkorra már elhagytam és az ellenőrző pontokon egy-egy selfie kíséretében igazoltam, hogy ott jártam, ahol. Ezen a versenyen nem csak dugókázás volt, hanem lyukasztás is. Mit is jelent ez? Az egyes ellenőrző pontokra lyukasztó szerkezetet helyeztek el a szervezők, és az itineren az adott ellenőrző pont neve mellé lyukat kellett nyomni a papírra. Nos, ez az amit én a szelfivel helyettesítettem.  Az, hogy elhagyok valamit, nálam olyan gyakori dolog, hogy emiatt már nem is esem kétségbe, hanem túllépek rajta és találok vmi megoldást (többnyire).

Kérem szépen, én itt jártam, csak az itineremet hagytam el...

Kérem szépen, én itt jártam, csak az itineremet hagytam el…

Mit is mondjak az útvonalról? Képtelen vagyok olyan beszámolókat írni, hogy melyik hegyen mi történt, hová kanyarodtam. Egy összbenyomásom van általában a pályáról. Mindeképp izgis volt, hogy miután elváltam Vinczustól és Yoyótól, gyakorlatilag egyedül, saját kútfőből – na jó, persze a kijelölések alapján – közlekedtem. A pálya szép volt, jól futható (megfelelő tempóval :). Az erősebb részek után jött egy olyan, ahol észhez lehetett térni. Nekem nagyon bejött, jó passzban voltam aznap. Nem tévedtem el, úgyhogy a kijelölést én nagyon jóra értékelem. Persze kellett figyelni, mert azért nem volt olyan sűrű a jelzés, de pont elég volt.

Nem volt pulzusmérés az órámon, de igyekeztem követni az előírt edzésprogramot. Így nagyjából egyenletes, könnyű-közepes tempóval mentem, és az utolsó 3-4 kilométeren tettem még rá egy picit . Szóval az eldumált első 10km után saját tempómban haladtam. Borzasztóan élveztem a futást. Szépen értem utol a mezőnyt. Fogalmam sem volt, hogy hol járhatok a mezőnyben.

Az utolsó hegy még adott egy kis maflást, az amolyan Muzsla feelinget nyújtott. Meredeken indult, és minden hegytetőnek látszó rész után kezdődött egy újabb kaptató. Persze nem akarom óriási borzalmakká és nehézségekké hájpolni a menetet. Megcsináltam, hisz megcsináltam, de itt kénytelen voltam már belesétálni. A lábamban harmincX kilométerrel, az emelkedőn már nem mindenhol ment a futás – hát, még van mit edzeni, ennyire egyszerű ez az egész. A befutó egy jó kis ereszkedésbe torkollt, majd egy kör a tó körül. Nagyon lendületes lett a vége.  Én olyan jól éreztem magam! Iszonyatosan élveztem az egészet. Azt nagyon sajnáltam, hogy nem volt nálam pulzusmérő. Úgy értem be, hogy nem voltam a halálomon, nem volt vörös a fejem, és egyáltalán nem voltam kifulladva. Egy jó kis futást sikerült csapnom, szerintem nagyon jól sikerült beosztani az erőmet.

Kaptam egy kis emléklapot a teljesítésről. A képen Matyival.

Kaptam egy kis emléklapot a teljesítésről. A képen Matyival.

Végül 4:47:22-vel a 4. helyre futottam be, a 18 induló nő közt. Ez egy nagyon jó kis verseny volt, azt hiszem ha összejön, akkor jövőre is indulok, mert jól megalapozza az évet. Változatos a terep, sziklás, kavicsos, erdei út, sár, rét, emelkedő, lejtő – minden van benne. A befutó után nem győztem vigyorogni (lásd a bejegyzéshez kapcsolódó indító képet). Kajáltunk egy jót Matyival, aki akkor már a célban várt engem. Gulyáslevessel pótoltuk a kilihegett sót és jókat dumáltunk az élményeinkről. Nagyon tudtam örülni annak, hogy 35km-t terepen így sikerült futnom. Az elmúlt 2 hónapban hetente kétszer megyek terepre futni. Tudom, hogy messze-messze vannak jobb futók nálam és hogy két hónap alatt nem lehet megváltani a világot. Azt látom, hogy van értelme a célzott munkának. Eldöntöttem, hogy idén a triatlon inkább csak amolyan szórakozás lesz, inkább a terepre fókuszálok. Ebbe szeretném tenni az energiáimat, mert valahogy most ehhez van kedvem. Tehát edzem, de annyiban megmarad az amatőr szemléletem, hogy “just for fun” alapon is képes leszek elmenni mondjuk egy féltávú ironman versenyre vagy egy akármilyen triatlon versenyre. A terep rengeteg élményt ad – ezt most nagyon élvezem és időben könnyebben menedzselhető mint a triatlon. Hogy mi lesz jövőre, azt nem tudom, mivel abszolút AMATŐR VAGYOK, így kényem – kedvem szerint változtathatok a terveimen. A lényeg, hogy mozgásban maradjak. :)

Jajajajaja! Még nem fejeztem be. Hogy mi történt Vinczuskáékkal? Hát, a sors is úgy akarta, hogy ne velük menjek. Ezek a csajok jól elkavartak, extra köröket mentek, szóval a funny 35 kilométerből csináltak legalább 40-et. Így kaja után, száraz ruhába átötözve, immár teljes pompában éleveztettük a befutójukat. Maratonhoz nem lett volna kedvem, bevallom. :) Hazafelé aztán jól elmeséltük ki hogy jár, merre járt.. . Az egészséges délelőtt után aztán a Mekiben toltunk egy kávét, meg egy kis sültkrumplit (jó én nem, mert odafigyelés van). Hát, nekem ilyen egy tökéletes nap. Idehaza rend volt, eldőltem és benyomtam egy számomra megunhatatlan Columbot.

Ez már a kávézós rész, a verseny után.

Ez már a kávézós rész, a verseny után.

#lovemylife

 

Jó futást!

Györgyi