Egy amatőr futónő naplója

noszvaj-terepfutoverseny

Családi váltót futottunk! – el sem hiszem

Senkinek sem felróható okból, nyilván sokkal több olyan poszt születik a neten, amikor valaki megosztja abbéli örömét, hogy a családjával futott ezen vagy azon a versenyen. Olvasni arról is, hogy a családi minta mennyire számít, és ha az anyuka vagy apuka fut, biztosan beépül a gyerekekbe, hogy így kell ezt csinálni. Vártam, hogy nálunk is így fog történni, de valahogy senki sem mozdult meg. Én futottam, a család pedig nem reagált (úgy) :) . Legalábbis sokáig azt hittem, hogy az én futásaim csak az elmaradt ebédek, és “az anya már megint nincs itthon” kontextusában kerülnek be a családi történelembe.

Nálunk igazából senki sem lelkesedik a futás iránt, csak én. Igaz a férjem futogat, időnként eltelik úgy 2-3 hét, hogy hetente kimegy egyszer – kétszer is kocogni, aztán akár hetekig semmi. Első közös futásunkról a blogban is megemlékeztem, annyira extázisba kerültem, Egy futás a férjjel címmel. A fiaimnál maradjunk annyiban, hogy már a babakocsis futás sem szerették, rendszerint sírtak a kocsiban vagy feszítették a testüket, hogy ők ki akarnak szállni. Nagyobb gyerekként, pedig még egy kis családi interjúban is megvallották, hogy szerintük a futás labda nélkül teljesen értelmetlen. :) Most kamaszként pedig nyilván még annyi hatásom sincs rájuk, mint pár évvel ezelőtt. Legalábbis úgy teszenek.. :) .

Ajánlom elolvasásra! Mónika és Laura, anya és lánya együtt futnak

Ezek után, a férjem alaposan meglepett, mikor húsvétkor bedobta, hogy mi lenne, ha lemennénk Noszvajra, a tojásvadász terepfutóversenyre. Évekkel ezelőtt remekül éreztük magunkat ott. Míg én futottam, ő a gyerekekkel a faluban szervezett húsvéti tojásgyűjtő játékon múlatta az időt.

Köti a cipőt, a férjem tényleg komolyan gondolta ezt a versenyt.

Köti a cipőt, a férjem tényleg komolyan gondolta ezt a versenyt.

Most viszont nem csak lődörögni akart Noszvaj utcáin, hanem azt javasolta, hogy mi lenne, ha családi váltóban teljesítenénk az 13 kilométeres kört a Noszvajt körülölelő hegyekben. Szó bennszakadt, hang fennakadt, nem hittem a fülemnek.  Teljesen belelkesedtem, és a kosaras fiam is rögtön igent mondott az apja ötletére. Na jó, a nagyfiam évek óta masszívan ellenáll. Ő nem tartott velünk, de hagytuk őt, ha így döntött, hát így döntött.

noszvaj-terepfutas-konrad

 

Szóval így indult el a család Noszvajra. A nevezés után a férjemnek megmutattam az itinert/a verseny pályarajzát, ami legalább olyan furcsán és idegen tárgyként állt a kezében, mint az enyémben a fakanál.  Nem akarlak utatni a részletekkel, a lényeg, hogy teljesen szürreális volt az egész a számomra. Ebben a milliőben, ami a nevezést, verseny előtti tevés-vevést jelenti, nem szoktam meg, hogy ők jelen vannak. De tök jó volt!

Megbeszéltük, hogy mivel a pálya első fele emelkedik, a második pedig lejt, én viszem a nehezebb részt, Csani vált az 5. kilométer után, ahonnan lassan indul a lejtős szakasz, apa pedig megcsinálja a 3 kilométeres befutót. Persze én a teljes távot futottam, mert a Bükki FUNrun feladott versenyem után, ez volt az első újbóli versenyzésem, ráadásul pont a Bükkben. Kellett a becsületemnek ez a futás.

Csanit felküldtük a frissítő csapattal a váltópontra, a férjem kigyalogolt az ő váltópontjára, én pedig a 002-es rajtszámmal, Németh Csaba mellett vártam a rajtot. Miután elindultunk, szinte azonnal kezdődött az erőltetett menet felfelé. Nem voltam gyors, de a rutin megtette a magáét. Egyenletes, szép ritmusban haladtam felfelé. Sokakat utolértem és szépen kezdtem is megelőzni. Majd 6 kilométeren keresztül másztunk felfelé, végül megláttam Csanikámat a frissítőnél, és kiabáltam neki, hogy készüljön. Megtörtént a váltás, én persze futottam tovább a gyerek után, aki még sosem futott terepen. Annyit mondtam neki még futás közben, hogy a szalagozást figyelje nagyon, és azt kövesse.

Persze a “kiscsikó” gyorsan elfutott előlem. Kicsit izgultam, hogy nehogy elkavarodjon, futás közben túrázókat kérdezgettem, hogy láttak-e egy kisrácot szürke nadrágban futni. Az 5. kilométerben utolértem őt, akkor már kicsit fáradni látszott, de becsülettel futott. Együtt értünk az utolsó emelkedőhöz, melynek tetején ott várt a férjem.

Csanikám ott gyaloglásra váltott, megbeszéltük, hogy a szalagozás mentén, vissza tud jönni a faluba, a rajtközpontba. Mi pedig futottunk tovább. Bevallom én olyan jó passzban voltam, élveztem a futást, így egyrészt kis kerülőt is tettem a távba, mert jól benéztem egy szalagot, de befutottam a célba, ahol aztán vártam a férjemet, aki kis idő múlva megérkezett élete első futóversenyének befutójához. Visszafutottam még a fiamért, aki már ott gyalogolt az utolsó lejtőn, és persze az első kérdése az volt, hogy hányadikok lettünk. :)

Csanád fut előttem, itt értem utol, és készítettem egy fotót.

Csanád fut előttem, itt értem utol, és készítettem egy fotót.

Nem volt sok váltócsapat, talán kettő vagy három, de szuper volt, mert másodikként egy kis ajándékcsomagot is nyertünk. Csanád borzasztóan örült, mert ő igazi versenyző típus. A kosárpályán is belead mindent, és most futás közben is az utolsó erejéig futott. :)

Első verseny, első célbaérés! :)

Első verseny, első célbaérés! :)

Azt hiszem ez egy remek kezdet, és csak remélni tudom, hogy lesznek további családi futásaink. Azt nem gondolom, hogy innentől rendszeresen lehet majd minket látni családilag futórendezvényeken, de biztosan elő fog ez még fordulni velünk. A befutó után Csani azt mondta, hogy “Anya, ez nem is volt rossz”. Azóta pedig már egy esetleges családi Ironman terve is felmerült. Álmodozni nagyon tudunk…. . Ma a nagyfiam kapott egy országúti bringát, mert az enyémet gyűrte még tavaly.

Lehet, hogy mégis alakul a nagyatádi ironman csapat?

Ki tudja. Lehet, hogy egy-két év, és ott leszünk a rajtlistán.

Hogy, mégis működik a családi minta, mint követendő példa a futás terén is? Még nem kiabálnám el, de mintha ez tényleg így lenne … . :) Kinél hamarabb, kinél később, de idővel úgy tűnik, hogy a család is kipróbálja azt, amiért anya annyira tud lelkesedni. :)

 

Jó futást!

Györgyi