Egy amatőr futónő naplója

futasrol_noknek_cser_trixi_im

Cser Beatrix indul a Hawaii Ironmanen!

Először Skypon, aztán személyesen is volt szerencsém beszélgetni Cser Beatrixszel,  a 39 éves szemészorvos nővel, amatőr triatlonistával, aki október elején a a Hawaii Ironmanen indul. A három kisgyermek édesanyja  a most augusztusban, Kalmarban megrendezett Ironmanen, a saját korcsoportjában olyan kiváló eredményt ért el, hogy kvalifikálta magát a triatlonosok álomversenyére. Ő is futóként kezdte, aztán találta meg magának a triatlont. Hogy 40 éves kor felé közeledve is szabad, lehet, sőt kell is egy kis saját őrület, arra Trixi sztorija legyen az élő példa. Sosem tudhatod, hogy mi van benned, mire vagy képes. A futás számára is kellemes időtöltésnek indult a gyerekek mellett, aztán triatlon, majd Hawai lett belőle.  Olvasd szeretettel a Trixivel készített beszélgetést, hátha neked is csak egy kis motivációra van szükséged ahhoz, hogy elindulj az úton.

A kalmari Ironman befutója, a boldogság pillanata.

A kalmari Ironman befutója, a boldogság pillanata.

Hogyan találkoztál a sporttal? Nehogy azt mondd, hogy te is utáltál futni! :)
Trixi is úgy kezdte, hogy otthon tornázgatott...

Trixi is úgy kezdte, hogy otthon tornázgatott…

Nem, én mindig mozgékony kislány voltam. A sima általános suliból ezért gyorsan át is irattak a szüleim egy tesitagozatos iskolába. Ott viszont nagyon kilógtam a sportos társaságból. Én voltam a kerek, szemüveges kislány, aki nem is olyan ügyes mint a többiek. Nem is tudom, hogy ez az iskola váltás jó vagy rossz lépés volt-e az életemben, mert sokszor nem éreztem jól magam. Viszont talán most nem mennék Hawaira, ha nem lett volna a sport annyira az életem része már gyerekként is.  Szerettem mozogni, de ebben a közegben rettegtem a tesi óráktól. Állandóan cikiztek hogy nem vagyok ügyes, hogy duci vagyok. A tesitanár számára is a teljesítmény volt a lényeg, így a futás maga volt a kínzás. Kosaraztam, a gimiben pedig szertornáztam, amiben nem voltam olyan rossz ahhoz képest, hogy nem vagyok egy kimondott tornász alkat. A gimiben olyan tanárom volt, aki a sport örömét próbálta átadni nekünk. Az egyetem alatt aztán elvégeztem egy aerobik oktatói tanfolyamot, majd a spinning beköszöntével a Jonny G féle edzőit is. Aerobik edzéseket tartottam az egyetemi csarnokban és spinningeltem. Csupor Kriszta ultrafutó barátnőmmel időnként elmentünk a Mecsekbe 5-6 kilométert futni.  Orvos lettem, mellette tartottam aerobik edzéseket. 2007-ben kiköltöztünk Svédországban és az ikrek születése után kezdtem el futni ismét, lelki terápiaként.

Úgy tűnik, mi nők sokan kezdjük terápiaként a futást.:)  Te hogyan kezdted újra?

Nem sokkal azután, hogy kiköltöztünk, terhes lettem. A terhesség alatt én nem futottam, mert volt több vetélésem, nem akartam kockáztatni. 2008-ban születtek meg az ikreink, akik most már 7 évesek. A férjem dolgozott, én egyedül voltam itthon a két kicsivel. Akkoriban még nem volt Facebookom, hogy a barátaimmal legalább interneten tudtam volna tartani a kapcsolatot. Itt Svédországban a kicsik mellett pedig nem tudtam baráti kapcsolatokat kialakítani. Nagyon egyedül éreztem magam. Ebben a “depressziós” időszakban láttam meg egy futóverseny kiírását és kitalátam, hogy én arra a versenyre felkészülök. Elkezdtem egy 5 kilométeres felkészítő programot. Végre kint voltam az erdőben, senki sem nyafizott értem, kezdtem élvezni a futást, mikor kiderült, hogy megint terhes vagyok. Ez abszolút villámcsapásként ért. Abbamaradt a nagy felkészülésem, de úgy gondoltam, hogy ha már belevágtam, a következő évben, a harmadik baba után mindenképp lefutom majd azt a versenyt. Hangi 2010 március 9-én született meg, én pedig 15-én kimentem és hirtelen felindulásból körbefutottam a házunk melletti tavat, ami 7 kilométer. Onnantól aztán elkezdtem rendszeresen futni.

Milyen stációkat jártál végig az Ironmanig?
Futás -25 Celsiusban.

Futás -25 Celsiusban.

 

Én is úgy kezdtem mint minden amatőr. Most is az vagyok, csak most másként edzem. Régen az edzéseim lényege az örömfutás volt. Így készültem fel az első félmaratonomra, amiben szintén Kriszta barátnőm segített. Fél évvel a kislányom születése után le is futottam a 21 kilométert.  Kriszta barátnőm akkor azt mondta, hogy ezután biztosan majd a maratont szeretném lefutni. Nincs az az Isten, – gondoltam, de igaza lett!

Jött a maraton.
Az első,  2011-es Stocholm maraton után.

Az első, 2011-es Stocholm maraton után.

Igen. 2011. májusában lefutottam a Stockholm maratont. Igaz a felkészülésem feltételei nem voltak túl ideálisak, mert mi Svédország közepén lakunk, ahol brutális az időjárás, sokszor -25 fokban is edzettem. Novembertől április közepéig gyakorlatilag mindenhol hó van. Magát a maratont fantasztikusan éltem meg.  Nem volt holtpontom. Ha azt mondják, hogy fussak még, akkor ment volna tovább is.  Ezt a versenyt óra nélkül, csak úgy érzésre kezdtem el futni. Aztán kezdett érdekelni, hogy mégis milyen tempóval futok és vettem egy órát.

Mire jutottál?

Elkezdtem próbálgatni az órát és láttam, hogy 4:40 körüli ezrekkel futok és, hogy “jé, egész gyorsan is tudok futni”.  Aztán futottam egy félmaratont, ami 1:41 valamennyi lett. Nagyon elégedett voltam magammal. Megéreztem, hogy milyen a versenyzés “szaga”. Onnantól szinte csak gyors edzéseket futottam, így oda jutottam, hogy a 15-tel magasabb volt a nyugalmi pulzusom mint normál helyzetben. Túledzettem magam, és így indultam el a Budapest maratonon 2011 októberében, már tudva, hogy nem lesz ez így jó. A 23. kilométerig minden klasszul ment, de onnantól a végééig gyakorlatilag csak “fal” volt. Ez egy borzasztó maratoni élmény lett, amit 3:55-tel fejeztem be. Ott meg is fogadtam, hogy soha többet ilyen nem csinálok.

Trixi tetoválása

Számomra ez a jel nem is csak az ironmant magát jelenti, hanem a hozzáállást, az életfilozófiámat, a motivációmat az egész életben: Bármi lehetséges! Anything is possible! Lehetetlen nincs, csak tehetetlen.

Tehát akkor még mindig az amatőrök módján futkorásztál.

Igen, abszolút.

Hogyan váltottál a triatlonra?

Én a mai napig imádok futni, azt szeretem a legjobban a három sportágból, bár most már a bringát is nagyon szeretem. A triatlont megint csak Kriszta barátnőm hozta fel az első maratonom után. Mesélte, hogy Orfűn szokott lenni ironman verseny és az nekem pont jó lenne. Tudok maratont futni, úszni, hisz a Balatont átúsztam, és bringázni is, hisz mennyit spinningeltem.  Alapvetően tetszett az ötlet, de úgy gondoltam, hogy ehhez kéne még edzeni és majd 40 éves korom körül reális lehet. A kiköltözésünk után hallottam először a Svéd Klasszikus versenysorozatról, ami nekem a triatlon előszobája volt, és elindított azon az úton, hogy a futáson kívül más sportághoz is közelebb kerüljek.

Miből áll ez a versenysorozat?
Sífutó "szörnyek". :)

Sífutó “szörnyek”. :)

A Svensk Klassiker négy nagyobb esemény teljesítését jelenti 12 hónapon belül. Van benne egy 90 kilométeres sífutás a Vasaloppet. Aztán júniusban rendezik a Vatternrundant 300 kilométeres bringázást, majd júliusban következik egy 3 kilométeres úszás egy folyóban, ez a Vansbrosminingen. Itt nem is annyira a táv, mint a víz hőmérséklete a kihívás. A folyó irányával szemben úszunk 2 kilométert, majd a folyás irányával megegyezően. Talán ez a legkönnyebb a négy feladat közül. Végül van egy 30 kilométeres futás, a Lidingöloppet, amit egy Stockholm melletti szigeten rendeznek terepen, amiben 800-1000 méter szintkülönbség van, ha jól emlékszem. Nagyon nem bonyolítottam túl a felkészülést. A bringázáshoz vettem egy alap országúti bringát és 3×50 kilométert tekertem a verseny előtt. A svédeknél ezek a rendezvények abszolút a tömegeknek szólnak. Nagymama korú nők, kosártartó bringával is odaállnak és letekerik a távot. Én 12 óra 12 perc alatt tekertem le a 310 kilométert. Az úszást is mellben teljesítettem egy otthon talált, talán decathlonos neoprénben, hát nem volt az igazi. A sífutásról lövésem sem volt.

Hogy tanultad meg a sífutás? Autodidakta módon vagy kértél segítséget?

A sorozatból a 90 kilométers sífutást csináltam meg utoljára. Elmentem egy sífutó edzőhöz, aki megmutatta az alapokat. 18x voltam sífutni és aztán megcsináltam a versenyt. A sífutás egy remek mozgásforma, hiszen sokkal kevésbé terheli az ízületeket, közben pedig intenzív munka. A pulzust ugyanúgy emeli mint a futás. Általában a profi sífutók rendelkeznek a legjobb VO2max értékekkel. Nekem a futás miatt jó volt az alapállóképességem, a technikát sikerült jól megtanulnom, így a verseny egészen jól összejött. 7 óra 35 percet mentem. Egy átlag pasi 8-9 órát szokott menni. Szóval elégedett voltam.

Egyszerűen szeretek futni és szükségem van rá ahhoz, hogy jól érezzem magam. Szeretem azt az érzést, felszabadultságot, erőt, szabadságot, világból való kiszakadást amit a futás ad. - by Trixi.

És ebből lett az Ironman?

A svéd klasszikus után úgy gondoltam, hogy végülis már tudok bringázni 300 kilométert egyben, úszni is tudok 3 kilométert, az már majdnem 3,8 (ennyi az IM úszó távja) és maratont is futottam már. Megcsináltam Svédország legehezebb olimpiai távú versenyét, így gondoltam, hogy itt az ideje a traitlonnak és az ironmanre való felkészülésnek.  Így 2012-ben beneveztem a 2013-as kalmari Ironmanre, de senkinek sem szóltam róla. Úgy éreztem, hogy ha külön-külön már meg tudom csinálni az ironman részeit , akkor már csak össze kell rakni ezeket egymás után. Csináljam meg, ez volt a fő cél.

Az első Ironman felkészülésben ki segített?
Az első triatlon versenyen, szörfös neoprénben.

Az első triatlon versenyen, szörfös neoprénben.

A Facebookon összehozott a sors Harsányi Zsuzsával (profi ironman versenyző), és ő kezdett edzéstervet írni nekem az IM-re. Akkor  még mindig nagyon amatőr módon álltam a felkészüléshez. Kértem, hogy úgy tervezzen nekem, hogy legyen egy heti hosszú futásom, meg bizonyos versenyeket is megneveztem amiken indulni szeretnék. Ezeket azért kértem, mert nagyon szeretek futni.  Zsuzsi ezt figyelembe is vette. Oláh Andris úszóedző pedig elkezdte javítgatni a gyorsúszásom technikáját. Hogy 1000 métert le tudjak úszni gyorsban, addig  önállóan jutottam el. :)

Az első IM előtt elmentem a kaposvári féltávra a magyarországi szabadságunk alatt. Mindenki azt mondogatta, hogy milyen nehéz, szintes lesz az a bringa pálya. Kölcsön bringával indultam és attól féltem, hogy egyáltalán végig tudok-e majd menni egy ilyen nehéz pályán. Az úszásból 20-nak jöttem ki, a bringából már 2. helyen értem vissza úgy, hogy sorban hagytam le az embereket és egyáltalán nem éreztem nehéznek a pályát. Csak vártam, hogy mikor jönnek már azok a beígért, durva hegyek.  Amikor Péter Attila azt kiabálta a futás céljában, hogy “és jön az első nő Cser Beatrix”, nem is hittem a fülemnek. Hihetetlen érzés volt elsőnek lenni úgy, hogy az esélytelenek halálos nyugalmával mentem oda, és az egész versenyen csak a saját tempómra figyeltem. Ezután a verseny után döntöttem úgy, hogy talán van értelme vásárolnom egy triatlonos bringát, talán van keresnivalóm a triatlonban.

Hogy sikerült az első Ironman, hogy tetszett a műfaj?
Itt pedig az időfutam bringán.

Itt pedig az időfutam bringán.

Az első IM-en az úszásom 1:24 (3800m) , a bringám 6:02 (182km Kalmarban)  – ami 30-as átlagot jelent -, a maratonom pedig 3:53 lett (óra és perc). Az 55 induló nőből a 12. lettem a korcsoportomban, ami egész jó volt ahhoz képest, hogy életem első ironmanje volt. Egyértelműen a futásom lett a legjobb. A bringám és az úszásom nem volt az igazi, mármint a hivatalos ironman versenyek szintjén. Aztán Zsuzsa felkészítésével még a koppenhágai Ironmant is megcsináltam 2014-ben, ahol az úszásom sokkal jobb lett mint korábban, de a briga és a futás nagyjából ugyanúgy sikerült. Végül 11:05-tel fejeztem be azt a versenyt, amiben a könyöklőm letörése miatt 10 percet ácsorognom is kellett.

Aztán edzőt váltottál.

Igen, úgy éreztem, nehezen ment a neten keresztüli edzéstervezés. Akkor egy közös barátunk segítségével találtam rá a mostani edzőmre Plesz Botondra, aki egy darabig Marik Balázzsal (Balu) közösen edzett engem. Végül az egyszerűség kedvéért maradt Botond, akit kiváló szakembernek tartok.

Miben különböznek a mostani edzéseid a régebbiektől?

Honnan jön az Ironman?

A triatlon legnevesebb versenye. A Waikiki úszóklub bankettjén John Collins haditengerész és barátai kitalálták, hogy össze kéne mérni, kik a legkeményebb sportolók: a bringások, az úszók vagy a futók. Úgy döntöttek, hogy egymás után teljesíteni kell a három legnagyobb versenyt, amit a szigeten rendeznek: a Waikiki úszóversenyt (3860m), a Oahu bringa versenyt (180km) és a Honolulu maratont (42,195km). 1978 február 18-án 15-en vágnak neki a kihívásnak. Ebből az őrültségből aztán megszületik az Ironman.

Mikor Botonddal elkezdtünk edzeni, azt mondta, hogy az adatokból azt látja, hogy eddig mennyiségi edzést végeztem és nem volt benne igazán minőség. Ez alapvetően abból adódott, hogy én magam is teljesen amatőrként álltam a felkészüléshez, fontos volt, hogy meglegyen a hétvégi hosszú futásom, így a korábbi edzőm ezt a kérésemet figyelembe vette. Botond rákérdezett, hogy mi a célom pontosan a triatlonban. Én mondtam mindenfélét, hogy dupla ironman, meg féltáv, meg maraton és amikor rákérdezett, hogy de mi a fő célom, akkor viccből rávágtam, hogy Hawaii. Amikor azt mondta, hogy ez abszolút reális, magam is meglepődtem, viszont végtelenül motivált lettem. Az edzőm nagyon ért az edzéselmélethez,  profi edzéstervet ír nekem, én pedig igyekszem ugyanolyan profin megcsinálni ezeket a feladatokat.

Mégis mi motivál, hogy napi szinten végigcsinálj komoly edzéseket, amit azért nem egyszerű munka és család mellett?

Van bennem egy hatalmas belső hajtóerő. Egyrészt szeretem amit csinálok, másrészt hatalmas sikerélményt ad az, hogy minden egyes edzésen legyőzzem önmagam. Tudok örülni annak, ha jól sikerül egy edzés vagy ha jól teljesítek egy feladatod. Siker az is, ha a rossz az idő vagy hangulatom ellenére mégis kimegyek és megcsinálom ez előírt munkát. Nagyon sokrétű a siker és az öröm ebben az egészben.  Gyakran nem akkor megyek edzeni amikor kedvem van hozzá, hanem akkor, amikor időm van rá.  Én is szoktam fáradt lenni, ideges, vannak családi és munkahelyi gondjaim, de a nehézségek ellenére kimegyek, megcsinálom az edzést, mert tudom, hogy ez kell a céljaim megvalósításához. Nagyon következetes és szigorú vagyok önmagammal szemben. A mostani kalmari ironman felkészülése után bevallom elfáradtam.

Minden triatlons megtanulja!

Az út maga a cél! Minden hosszútávú állóképességi sportoló érti e mondat lényegét.

Minek tekinted magad, amatőrnek vagy profinak?

Olyan amatőrnek, aki profi szemlélettel áll az edzésekhez. Próbálok akkor enni amikor az optimális regenerációhoz kell, próbálok eleget pihenni és aludni.  Igyekszem minden tekintetben profin hozzáállni a felkészüléseimhez.

Ez már teljesen olyan mintha profiként élnél.

Igen, ja-ja. De a profiktól az különböztet meg, hogy nekem család és munka mellett nincs időm pihenni, regenerálódni. Amikor keményebb edzés hetek vannak, bizony jól esne a kanapén pihenni, de nekem családom van, és a közös programokra is kell allokálni időt és energiát. Szóval nem egyszerű. Ezért is jó, hogy nem vagyok profi,  mert például itt van az Achilles sérülésem. Mi lenne most velem anyagilag, ha nem tudnék versenyezni?

A család nem sokall be? Nem gondolják, hogy most már itt minden a triatlonról szól.

Ez komplex. Ez az egész futás és triatlon nálam is úgy kezdődött mint nálad, hogy elmegyek 20 percre az erdőbe, hogy hagyjon mindenki békén. Fokozatosan alakult minden, vele együtt a családi hozzáállás is. A férjem is rájött, hogy én nem működöm a futás és úgy általában a sport nélkül. Mindig is sportoltam, lételemem volt, csak nem ebben a formában. Nekem szükségem van ezekre a terhelésekre, és hogy az eredmények is jönnek, az tovább motivál. Itt van például a 2013-as kaposvári féltáv, ami nekem egy edzőverseny volt.  Azt se tudtam, hogy végig tudok-e menni a pályán, aztán megnyertem. Éreztem azt, hogyha ebbe beleteszek, akkor jönnek az eredmények. Az első Ironmanem is egészen jó lett, pedig csak mennyiségi munka volt benne. Kíváncsi vagyok, hogy mire vagyok képes. Közben a férjem is elkezdett triatlonozni, és idén ő is teljesítette a kalmari Ironmant.

Egy Ironmant jól átgondol az ember, hisz sok edzésórát kell beletenni a felkészülésbe. Te hogyan oldod meg az edzéseket család és munka mellett?
Trixi a triatlon VB-n.

Trixi a triatlon VB-n.

Amikor a harmadik gyerekkel terhes lettem, megbeszéltük a férjemmel, hogy segítséget fogunk igénybe venni. Itt Svédországban nekünk nincs nagymamánk, aki átjönne segíteni, nincs szomszédunk. Így megegyeztünk a férjemmel, hogy felveszünk egy pótnagyit. Ő Hangika fél éves kora óta velünk él. Ha ő nem lenne, akkor én nem tudnám csinálni ezt az egészet. Anna,  a svéd nagyink elmegy a gyerekekért a suliba, főz, segít. Én 75%-ban dolgozom. Bizonyos napokon délelőtt, egy hosszú napom van a héten az a pihenőm az edzés szempontjából. A többi napon munka után azonnal elmegyek edzeni, amivel 4-5 órára végzek. Így az estéket a családdal töltöm. Nem megyek el vásárolni, fodrászhoz, kozmetikushoz, nincs barátnőm, viszont van edzésem. Ez egy kompromisszum, pontos időbeosztás és priorizálás kérdése. Van aki erre azt montja, hogy “könnyű nekem” – mint ahogy Lubics Szilvi blogjában is olvastam. Nem könnyű,  de csinálom, mert célom van.

A mostani kalmari IM-re hogyan készültél? Cél volt a hawai slot?

Az edzőm a munka kapcsolatunk elején azt mondta a korábbi eredményeim alapján, hogy egy hawai kvalifikáció (slot) egyáltalán nem lehetetlen a számomra, amin én nagyon meglepődtem. Megbeszéltük, hogy ehhez egy 2. vagy 3. helyre lesz szükség a korcsoportomban. Szóval így álltunk neki ennek az évnek. A rendes edzéseket 2014 novemberében kezdtük.  Május végén csináltam egy 4:56-os féltávot, ami azért elég jó. Idén megtanultam az úszás tempók közti különbséget. Rengeteget gyakoroltunk. Nem tudom másként kifejezni, minőségi munkába kezdtünk. A keszthelyi triatlonon már 33,6km/h lett az átlagom a bringán, és futottam egy 1:33-as félmaratont. A teljes mezőnyben 5. lettem olyan profik után, mint Csomor Erika, Zelinka Gabi, Malatinszky Zsófi és Brassay Réka. A korcsoportomban 3-ként végeztem. Ez már mutatta, hogy jó az irány. Volt Motalában egy hosszútávú VB, amire az előző évben kvalifikáltam maga. Itt svéd színekben indultam. Ez az ITU (International Triathlon Union) versenye, ami főleg az olimipai es sprint tavú versenyeiről híres.  Hosszútávot csak évente egyszer rendeznek. Ez kicsit különbözik az IM távtól: 4 km úszásból, 120 km bringából és 30 km futásból áll. Itt 9. lettem a korcsoportomban. Aztán jött a mostani kalmari verseny, ahol 2. lettem az age groupban.

Hogyan álltál oda a kalmari IM rajtjába?
Futás Kalmarban.

Futás Kalmarban.

Igazából tudtam, hogy van esélyem akár a 10:20-as időt is megcsinálni, ha mindent úgy teszek, ahogy az edzőmmel megbeszéltük. Sajnos nagyon rosszak voltak az úszás körülményei itt Kalmarban. A víz hideg volt és borzasztóan hullámzott. Konkrétan a túlélésért küzdöttem. Az úszás alatt folyamatosan azt mondogattam, hogy soha többé nem jövök Kalmarba IM-re. 1,5 méteres hullámokban úszni szörnyű volt. Alig tudtam normális úszómozgást végezni, és a sós víztől és a tengeri betegségtől hánynom is kellett. Úszás közben lerúgták az órámat, amit akkor vettem észre, mikor kijöttem a vízből. A bringát gyakorlatilag vakon tekertem végig, pedig meg volt tervezve, hogy hol hány wattal kell majd haladnom. Nem tudtam a tempómat, hogy mikor kell innom és ennem, nem tudtam, hogy miként állok az idővel. Végül az úszásom 1:22 valamennyi lett, ami sokkal rosszabb mint amit tudok. A bringám 5:25 lett, amivel harmadiknak értem be és a legjobb korosztályos tekerés volt,  a futásom pedig 3:49, amitől tudtam volna jobbat is, de mivel megvolt a slot, a kezdődő Achilles sérülésemre tekintettel csak tartottam a tempót. Végül 10:44:17-es idővel értem célba.  Boldog voltam, mert hatalmas lelki küzdelem volt ez a verseny, hiszen a rossz úszás körülmények ellenére nem engedtem el a célomat, nem roppantam bele abba, hogy óra nélkül kellett tekernem. Túl tudtam jutni azokon a pillanatokon amikor vacakul éreztem magam. Érzésre kellett végigmennem a pályán, mégis sikerült megszerezni a 2. helyet. Mehetek Hawaira, valóra vált az álmom.

Két héttel a hawai világbajnokság előtt csak annyi a szépséghiba, hogy nem tudok futni, mert annyira be van gyulladva az Achilleszem, és borzasztóan fáradt vagyok. Valószínűleg szezon végi kifáradás, amitől felborult egy kicsit a szervezetem.

Mi lesz akkor Hawaiin?

Megpróbálok mindent megtenni. A lábamra iontoforézis kezelést és teljes pihenést javasoltak. A kifáradásra pedig megint csak a pihenés a megoldás. Remélem sikerül annyira kipihennem magam, hogy a versenyt végig tudjam csinálni. Ha nem, akkor majd fotózgatom a profikat a pályán, amikor elhaladnak mellettem.  Lelkileg azért nagyon nehéz, mert napról napra küzdök az érzéssel, hogy sérülten és kimerülten kell elmennem a versenyre. Megpróbálom úgy felfogni, hogy elmegyek megnézni és tapasztalatot szerezni a világ legnagyobb és leghíresebb triatlon versenyén. Ez az Ironman Mekkája, a legnagyobb profikkal lehetek majd egy pályán, élvezhetem majd hawaii vulkánok sajátos milliőjét. Egyszer visszajövök úgy, hogy lesz előtte időm rendesen felkészülni és akkor majd a maximumot tudom teljesíteni, ami csak bennem van.

Október 10-én rajtol Hawaii Ironman (ha az óriás vulkán nem tör ki addig). Trixi, csak az egyik ismerősöd üzenetét ismételném én is, amivel kívánok neked nyugis időszakot a rajtig! Íme az idézet:

Kedvesem! Ez csak a hobbid. Elmész megmutatni milyen tuti felszerelése van egy lelkes amatőrnek, elkéred a legszebb virág koszorút, és észre sem veszed, de annyian gratulálnak a Facén a teljesítményedhez, hogy szabit kell kivenned,hogy megköszönd! Lazulj,és csinálj majd képeket...BITTE :)!

Ennyi! Hajrá Trixi!