Egy amatőr futónő naplója

spar8

Egy mosolygós verseny – 27. SPAR MARATON beszámoló

Hát, vége! Sikerült! Lefutottam a maratont! Most eufória, öröm és elégedettség van bennem. Az időm 4:18:09 lett. Azt hiszem sokat dolgoztam azért, hogy ez sikerüljön. Életem legszuperebb versenye volt a 27. SPAR MARATON. 
Annyi pozitív élmény ért ezen a napon, annyi energiát kaptam, hogy maraton ide vagy oda, hazaérkezve a versenyről jobban fel voltam töltődve, mint amikor reggel elindultam. 
Ez az öröm jellemezte az egész maratonomat! by Róka L.
 Mielőtt belevágnék a szokásos, ez történt ennél meg ennél a kilométernél, itt ezt éreztem beszámolóba, nekem egy analógia ugrott be a maratonra. Most lehet, hogy sokaknál kiütöm a biztosítékot, hogy már ezerszer hallották,  de tényleg, a szüléseimnél éltem át hasonló élményt mint itt a maratonnál. Hiteles forrásként tudok most nyilatkozni, hiszen szültem már kétszer, és maratont is futottam már egyszer. Érzéstelenítés sehol sem volt.:)
Mindkettőnél elmondhatom, hogy az eleje happy, aztán egyre keményebb a helyzet, majd jön a “legyen már vége”, végül eljutunk a “kellett ez nekem” állapotába….. aztán a célszalag átszakítása után egy kicsivel megszólal egy hang, hogy, DE! Ez kell még egyszer. Na, ilyen az én maratoni élményem zanzásítva. Már tegnap este tudtam, hogy fogok még maratont futni. Ez biztos.
Akkor most jöjjön a “szokásos” beszámoló.
RAJT ELŐTTI FÉL ÓRA
Na ezért jó a gumis rajtszám tartó. Ha meggondolja
magát az ember, pillanatok alatt átszámozhatja egy
másik felsőjét.

Szokásomhoz híven, késtem. Én reggel 8-kor még otthon voltam, holott elméletileg azt terveztem, hogy 8 órára már az 56-osok terén leszek, hogy tudjak találkozni ismerősökkel, meg hangolódni, melegíteni. Alig 45 perccel a rajt előtt érkeztem.

Távfutóművek

Boldog voltam, mert találkoztam Róka Lacival és csapatával a Távfutóművekkel. A neten nem olyan régen csatlakoztam hozzájuk. A virtuális kapcsolat most megelevenedett. Laci már rutinos öreg róka, több maratonnal a háta mögött. Én kis magányos első maratonista, csapódtam hozzájuk. Valahogy kellett a lelki támogatás. Ott volt a kezdő maratonosok között Melinda is, akivel ott találkoztam először életemben. Nagyon jó volt, hogy nem csak én álltam ott zöldfülűként. Később kiderült, hogy ő látens profi.:)

RAJT

Róka Lacitól sok fotót kaptam – köszönet érte!
Éppen akcióban.
Nem kapkodtuk el a rajtba állást. Konkrétan a rajt előtt 5 perccel másztunk át a kordonon.  Róka Laci istápolt minket. Mivel kicsit alábecsültem magam, így az 5. zónás matricámat átnyomtuk gyorsan 4-re. Így beálltunk a nekünk, nekem(?) járó helyre:))).
A rajtban Laci elmondta, hogy ő mit tervezett futótaktikaként. Nekem ez tetszett, mert hasonló taktikán is agyaltam korábban, azaz legyen egy maratoni távon erősebb 20km aztán, pedig egy lassabb 22km. Egymás kezébe csaptunk, majd elindult a rajt, mi csajok, pedig visítottunk az izgatottságtól és örömtől!!
Dumálás, vigyorgás, ez volt az Andrássy úton végig. Laci meg archivált. Én is nyomtam a telefonomat, hogy minél több életképet mentsek el az utókor és drága blogolvasóim számára. Totál élveztem az egészet.
INDUL A MANDULA
Nyomjuk az Andrássy-n, mosoly, happyness – olyan
felhőtlen volt minden,- by Róka L.
Tudni kell, hogy imádom a komolyzenét. Hát ezen a versenyen bőven volt lehetőségem élvezni azt.  El sem hittem, hogy értem és a sok futóért áll startra készen az Operaház kórusa. Ott álltak e gyönyörű épület lépcsőin és vidám, lendületes dalokkal ösztönöztek minket az előttünk álló, további 35km-re. Fergeteges volt. Ismét volt ok az eufóriára. Annyi endorfin termelődött bennem, hogy attól féltem szétpattanok. Még jó, hogy futottam.:)
Na, ezen a tájon lépett el Melinda, mert neki a mi visszavett 5:34-es tempónk már egy kicsit kevés volt. Nekem jól esett.
Aztán az Alkotmány utca végén, a Parlamentnél egy kamarazenekar fogadott minket. Legszívesebben megálltam volna, hogy tovább hallgassam őket. Be lehetne vezetni az utcai kamarazenélést a futóversenyeken kívül eső időszakokra is. Olyan volt, mintha benyomtam volna egy energiaszeletet. De menni kellett tovább a Dráva utca felé.
Az Operaháznál – la-la-lala!
Jópofa volt, hogy több útvonalon is egymással szemben futott a mezőny. Az élen futók már rég szembe jöttek velünk, mikor mi leértünk a Pesti rakpartra. Viszonylag sok fordító volt a pályán. Ebben az nagyon tetszett, hogy lehetett látni ki merre jár. Néztem az arcokat, a profikat, egy-két embert aki korábban még mellettünk volt de ellépett, de nem egy olyat is láttam, aki messze elmaradt mögöttünk, holott korábban hozzánk közel futott. Tehát volt minden. Öröm és pici pofára esés egyaránt De minden nézőpont kérdése. Majd újra megállapítottam, hogy a legjobb önmagamhoz hasonlítani önmagamat.
Bejártuk a várost
Útban a Mozaik utca felé, sajnos kezdtem érezni, hogy nekem szükségem lenne könnyíteni magamon.  Egészen a 17. km-től azon agyaltam, hogy ezt most érzem vagy csak pszichés. Végül a 22km-nél megadtam magam. A döntés határozottan helyes volt. Az átizzadt cuccokat leműteni magamról nem volt egyszerű. Itt elveszítettem cirka 4-5 percet, az biztos. Na itt már elváltunk Lacival egymástól. Tehát a 4:00-ás paceman-em elhúzott mellőlem. Innentől szerény kis telefonomra voltam hagyatkozva. Jobb valakivel futni, sokkal motiválóbb. Viszont itt jöttek kedves barátaink, akik a rakparton szinte végig szurkoltak Nekem. Ez nagyon jól esett!
CÉLEGYENES
Az agyam, a Közgáz utáni fordítót úgy fogta fel, hogy most már ráfordultunk a célegyenesre. Pedig ekkor még csak 30km környékén jártunk.
A legnehezebb szakasz számomra a 30-35km között volt. De itt sem éreztem, hogy jönne egy holtpont. Igazából az egész maraton alatt nem jött el a “nem bírom tovább” gondolata. Eldöntöttem, meg kell csinálni – ez járt a fejemben. Olyan pont volt, hogy most már jó lenne, ha lassan vége lenne. .
Monspart Sarolta most is itt volt
velünk.
Nekem a gyengém a sűrű izomzatom, ami egy idő után szépen tud savasodni. 30-35km között ezzel viaskodtam.  A tűrőképességem volt próbára téve, de abban biztos voltam, hogy ezt ki fogom bírni.
35km után igaz már nagyon belassultam, de szépen haladtam tovább.
A Nyugati-felüljárón pár lépés erejéig gyors gyalogoltam, majd visszaváltottam kocogásba. Valahogy mentálisan betojtam, hogy mi lesz, ha sokat kivesz belőlem az emelkedő. Végül megállapítottam, hogy gyalogolni rosszabb, mint futni, mert akkor tényleg jön a bemerevedés. Így visszaálltam és futottam tovább.
A Nyugati-felüljáró előtt összeakadtam egy lánnyal, aki szintén olyan tempóban haladt mint én. Egy darabig együtt mentünk, majd ő lemaradt. Végül a cél előtt utolért. Még megfogtuk egymás kezét, mentünk pár métert, majd mondtam, hogy menjen, mert ő új erőre kapott.
A Hősök tere után már ott voltak tömött sorokban a szurkolók. A húgomék, a régen látott barátosném Katka (aki most is bomba csaj), ott kiabáltak, és fotóztak. A célban pedig anyukám és a barátok vártak. Nem volt összeesés, nem volt ájulás, nem volt légszomj. Sikítottam egy nagyot a célvonal átlépése után, érem, kaja és jött a nyújtás és pihi.
A SZERVEZÉSRŐL

Ha ezt elhiszem, akkor nem viszek magammal ennyi
felesleges cuccot.
Nekem ez volt az első látogatásom a Spar maraton rendezvényen. Kritikus vagyok, de maximális elismerésem a BSI-nek, mert szuper szervezésben volt részünk, szerintem. ÉRTÉKELÉSEM 5*!!
Nagyon profik voltak a frissítőállomások.
Nem néztem utána, de szerintem 3-4 kilométerenként volt víz, izoital, banán, szőlőcukor. 30 km felett előkerült a narancs, a citrom és a cola. Ilyen jól még az életben nem ízlett egy fél szelet narancs mint vasárnap. Csak úgy nyomtam a számba a levét. Pont mindig volt valami, ami jól esett.
Szerencsére toalett is kellő rendszerességgel volt a futóútvonalon. Teszteltem, OK volt.
A befutó pedig… azt hiszem egy ideig ebből az élményből fogok táplálkozni.
A komolyzenei aláfestés pedig igazi meglepetés volt a számomra!
 
AMIT LEGKÖZELEBB MÁSKÉNT CSINÁLOK
 
Nem viszek magammal saját frissítést. Annyira profi volt minden, hogy teljesen feleslegesen cipeltem 1,5kg-ot. Volt nálam 0,75l folyadék végig, szőlőcukor, izoitalpor, ízületi spray…, gyakorlatilag olyan voltam, mint egy mozgópatika, + egy esőkabát is volt a derekamon. Még leírni is sok, nem még cipelni.
 
KONKLÚZIÓ
Olyan volt ez a maraton, mint amikor a szülésről hallottam mindenféle rémtörténeteket, hogy kivel mi történt. Nem volt könnyű, ezt nem mondom. Viszont meg lehet csinálni! Vasárnap 693 nő és 2876 férfi bizonyította ezt!
Oda kell tennie magát az embernek, és kellő alázattal kell készülni a kihívásra napról napra, hónapról hónapra. A legnehezebb a felkészülés és méltó koronája a maraton ennek a hosszú edzésszakasznak. Tudatosan kell időt szakítani az edzésekre, ellen kell állni a lustaságnak a halogatásnak. Meg kell szervezni, hogy jusson idő a saját futásokra. Figyelni kell az étkezésre, a pihenésre és következetesen menni kell és csinálni és futni, ha esik ha fúj. Így elérhető a 42,1km.
Érzem, hogy van még bennem lehetőség, menni fog ez a táv még rövidebb idő alatt is. Az első randevú jól sikerült.
Jó futás!
Györgyi