Egy amatőr futónő naplója

borzsony27

Entek földjén – Téli Börzsöny

A futásban ott van a teljesítmény, de terepen ott van hozzá a kaland, a váratlan, a kiszámíthatatlan. Életem legszürreálisabb terepfutásán vagyok túl. Az egész úgy volt, hogy a Téli Mátra L távján szerettem volna indulni. Aztán a nagy tömeg által bedagasztott merülő sár, a Mátra messzesége és az esti bál újragondoltatta velem a programot. Így arra jutottam, hogy megyek a csendesebb, sziklásabb és hozzánk sokkal közelebbi Börzsönybe, egy 34 kilis L távra. Innen indultak a kalandok.

Tehát bővebben. El szerettem volna menni a Mátrába, de a megenyhült idő, és az egész heti esőzés vizionálta bennem a Mátrában hömpölygő tömeget, és azt  dagonyát amit több ezer ember tud kavarni.  Mivel edzést szerettem volna csinálni, 140-145 pulzust tartani, így nem találtam ideálisnak a Téli Mátrát erre a programra. Tapasztalt terepfutó ismerősök is azt javasolták, hogy ha nem ragaszkodom a Mátrához túlságosan, akkor menjek a Börzsönybe. Jóval sziklásabb, és kevesen lesznek. Non plus ultra, hogy nem kell 5-kor kelnem, és Királyrétre kocsival eljutni is alig több mint fél óra. Ellene szólt, hogy még a Mátrában sokad magammal, addig a Börzsönyben egyedül leszek. Végül döntenem kellett, maradt a Börzsöny. Elhatároztam, hogy ott futom meg a 34 kilométert. Az Instagramra ezt a videót tettem fel a Börzsöny futás előzeteseként. Ha nem láttad katt, aztán mehetünk tovább.

 

Te mit gondolsz?

A terepfutásban sokszor kezd gyalogolni az ember emelkedőn. Hogy kinek mi számít komoly emelkedőnek, ezt nehéz megmondani. Szerinted a táv hány %-át kell futni ahhoz, hogy terepfutásnak és ne túrának nevezzük? Vagy már a kérdésfelvetés is rossz?

INDULJON A TÉLI BÖRZSÖNY – HA MÁR A MÁTRÁT LEMONDTAM

Mindig kiterítem a cuccokat, hogy lássam mit viszek magammal.

Mindig kiterítem a cuccokat, hogy lássam mit viszek magammal.

Még a cuccaimat is reggel raktam össze. :) A kis koktéljaimat (fehérjés izoital) is reggel kevertem be. Az útvonalat, hogy merre is kéne menni, azért még pénteken este megnéztem. Szépen elővettem a Börzsöny térképet, amit elvittem magammal a futásra is. Kinéztem, hogy a start Királyréten lesz, ahol a piros jelzésen felmegyek Nagy Hideg-hegy érintésével a Csóványosra, majd onnan tovább a piroson, egészen a zöld jelzésig, majd ott teszek egy balost Kemence felé egészen az Ifjúsági táborig, majd ott fordulok visszafelé a kék jelzésen, majd tovább a kék kereszten visszajutok a piros jelzésre, és leereszkedem Királyrétre. Ez a térképen egy klassz kis útvonalnak látszott, nagyjából annyinak mint a Téli Mátra L távja.

borzsony40

Hogy senkit se untassak a részletekkel, ugorjunk is rögtön a piros útra. Királyrétről felfelé, nyirkos idő volt, itt-ott még fagyott, részben olvadozó vizes szakaszok fedték a sziklás utat, még felfelé kaptattam. Rövidesen áttörtem a felhők rétegét, és szikrázó tavaszi napsütésben volt részem. Itt már kezdődött a sár, de vihető volt a terep.

Élveztem a csendet, egyedül az zavart, hogy a vádlim borzasztóan bekeményedett. Nem győztem nyújtani. Kellett vagy 5-6 kilométer mire rendesen bemelegedtem. Figyeltem a pulzusmérő órámat és hol belehúztam, hol gyalogoltam, hogy tartsam a 140-145-ös tartományt. (Maradjon köztünk, jó vacakul ment a felfelé menet – utáltam, ez az igazság. Minden a lábaim miatt van.)

Nélkülözhetetlen cuccaim terepen
Nélkülözhetetlen cuccaim terepen

Ha terep, akkor Salomon.Nekem úgynevezett shieldes Salomon Speedcross CS futócipőm van, ami a lábfejénél goretexes réteget kapott. Hibátlan, bár ha túl nagy a sár, akkor ott a Salomon magas bordázata sem segít és csúszom - erre vettem a Chainsent. Legnagyobb szerelmem pedig a Salomon S-lab futózsákom, aminek borsos ára van, ez igaz, de ez tényleg megéri, mert minden belefér és együtt mozog a testemmel futás közben. További infók: salomon.com

Nagy Hideg-hegy után, kicsit csúszóssá vált a terep. Miután egy méteres sárlesiklást bemutattam, úgy döntöttem, hogy itt az ideje felvenni az újonnan beszerzett vasfogas, csúszásgátló Chainsen nevezetű remek cuccomat. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez még “életmentő” lesz. Íme egy kis film a mobil szöges talpamról.

Csóványos után minden mesésen haladt. Gyakorlatilag síkon és lejtőn futottam, egészen a Kemencéhez közeli ifjúsági táborig. Erősnek, igazi terepfutónak éreztem magam. Ott voltam a szeren, minden a legjobb volt. Megy ez nekem! :)  :)  :) . Csóványos után már nem igazán találkoztam senkivel sem. Kicsit izgi is volt, hogy ennyire egyedül vagyok az erdőben, de verőfényes napsütésben és tengernyi fák közt remekül éreztem magam. Miután leértem a zöld jelzésen, elindultam a Feketevölgy panzió felé, hogy a kék jelzésen folytassam az utamat, immár vissza Királyrét irányába és vegyek magamhoz egy kis vizet. A panzió zárva volt, nem jött össze. Volt még nálam 3dl víz, nincs mese ki kell bírnom ennyivel – gondoltam.

A Kemence patak kissé meg volt duzzadva, és a probléma ott kezdődött, hogy a kék jelzés pont a patak másik oldalán haladt, mint ahol én álltam. No, de úgy gondoltam, hogy valahogy átvergődöm a másik oldalra, aztán már biztosan minden sima ügy lesz.

borzsony16

A pataknak az a része volt a legsekélyebb, ahol meredekebb, agyagos fal volt a túlparton. Arra gondoltam, hogy ha sikerül átugranom, akkor a gyökerekben kapaszkodva felmászom a kék jelzésre és megyek a kb. 100 méterrel odébb már látható ösvényen tovább.  Ok, átugrottam. A gond csak az volt, hogy a fal, úgy omlott a lábaim alatt, mintha egy óriás rakás kukoricába ugrottam volna. Nem győztem kapaszkodót találni a lábaimmal, hogy nehogy a vízben landoljak. Nem lett volna gond, mert max.  fél lábszárig ért volna, de biztosan nem esett volna jól a hideg. Hiába próbáltam belenyomni a cipőm oldalát a földbe, újra és újra leomlott a lábaim alatt a föld.  Volt egy pillanat, amikor úgy láttam, hogy ebből patakba pottyanás lesz. Aztán sikerült megkapaszkodnom egy erős gyökérbe, amin sikerült felhúznom magam. Hülyeség, ilyet nem szabad csinálni, mert bármikor elszakadhat egy gyökér… – szóval ez marhaság volt. Egy idő után a fal rézsűsebbé (mondják ezt így?) vált. Már nem volt annyira meredek a fal – ezt igyekszem körül írni.  Ott gyorsan ledobtam magamról a hátizsákomat, felhúztam a Chainsent a cipőmre. No, onnantól kezdve megszűntek a problémák. Az éles fogakat simán bele tudtam nyomni a falba, így simán felkapaszkodtam a meredek oldalon. Úgy éreztem magam, mintha valami élet-halál harcot folytatnék a heggyel. :) Mindezt kb. 2 méterrel a patak felett.  Ja, közben befutott a kemencei kisvasút és mivel nem volt jelentősebb látnivaló, így én adtam a műsort a nézelődő turistáknak,  amit nagy érdeklődéssel figyeltek a túlpartról.

Végre ott voltam a kék jelzésen, és a kisvasút vonalán futottam tovább Királyrét felé. Tettem egy kilométeres kitérőt tévedésből egy zsákutcába – áááá – aztán visszafordultam immár a helyes irányba, a kéken. Mindenhol nyirkos és csúszós volt a terep. Láttam, hogy az jelzés hol a patak egyik, hol a másik oldalán haladt. Ez azért volt rossz, mert a kitaposott ösvény is következetesen arra ment. Ez nyáron még működik is, de most, az esős napok után, a tele patakon nem lehetett átkelni, csak itt-ott, ahol a nagyobb kövek teteje még kilátszott. Azt tudtam, hogy a kék keresztig végig az évekkel ezelőtt totál tönkrement kisvasút vonalán kell haladnom. Így nem az ösvényen, de a kék jelet és a vasút vonalát figyelve, kicsit feljebb haladtam a hegyen. Egy idő után a kisvasút egyes részei olyan állapotban voltak, hogy át tudtam menni a patak felett is. Viszon ez sem volt egy életbiztosítás, mert a vasút talpfái nyirkosan, nedvesek voltak. Helyenként négykézláb mentem.

Ez még a legjobb rész volt, ezért is mertem itt fotózni. Alattam folyik a patak, így tudtam csak átjutni rajta.

Ez még a legjobb rész volt, ezért is mertem itt fotózni. Alattam folyik a patak, így tudtam csak átjutni rajta.

Hol kiakadtam, hol azt mondtam magamnak, hogy oké, ezen túlleszek, aztán a kék kereszten majd hasítok. Tudtam, hogy van még hátra nagyjából 8-10 kilométerem és 1,5-2 órám sötétedésig. Vittem magammal telefont és fejlámpát is, így nem pánikoltam,  de nagyon pedáloztam, hogy legalább Hideg-hegyig eljussak sötétedés előtt. Mindettől függetlenül hihetetlen élmény volt a körülölelő erdő és az élmény, hogy az egész az enyém ebben a pillanatban.

Végre feltünt a kék kereszt. Átvezetett az út egy tisztáson, majd a tisztás után összetalálkoztam egy párocskával, akik szintén ezen a jelzésen tervezték a visszautat. Egy ideig egymás mögött haladtunk, mikor egyre szürreálisabbra váltott a táj. Először csak egy-két kidőlt fát láttunk, majd több hektárnyi területen, kidőlt fák keresztezték utunkat a kék kereszt jelzésen. Egy darabig bújkáltunk a fák alatt, de látható volt, hogy ennek így nincs értelme.  Amerre néztünk, mindenhol kidőlt fák terültek el, hitchcocki élmény volt. Még jó, hogy nem voltam egyedül. Ha így lett volna sem esem pánikba, de inkább bele sem gondolok. Visszafordulni esélytelen volt, mert az időben annyi lett volna, hogy tuti ott töltjük az éjszakát az erdőben. Így arra jutottunk, hogy mivel a kék keresztnek előbb-utóbb fel kell mennie a hegyen, induljunk el a gerinc

 

Íme a kék kereszt útvonal.

Íme a kék kereszt útvonal.

felé, így biztosan eljutunk a kidőlt fák végéhez, és ott a gerincen remélhetőleg belefutunk majd a jelzésbe. Az mindenképp biztató volt, hogy sok fán volt erdészeti jelzés, tehát nem lehetünk messze a jelzett úttól – gondoltuk. Bujkáltunk a hatalmas fák törzsei közt, gyökerekbe kapaszkodtunk, mint egy túlélő filmben. :) Mindnyájunknál volt telefon, és fejlámpa is. Nekem a vizem fogytán volt, mert sajnos a Feketevölgy panzió, ahol vizet szerettem volna venni, zárva volt. Újdonsült barátaimtól kaptam meleg teát. Örök hála érte.

 

Kidőlt fák mindenfelé.

Kidőlt fák mindenfelé.

Tervünk bevált, mert a felfelé kaptatás után becsatlakoztunk a kék kereszt jelzésbe. Ekkor már erősen szürkült. Ja, hogy edzést fussak, ekkor már rég feladtam. Az órámat is lezártam és új tracket indítottam, csak azért, hogy meglegyen emlékben ez az egész őrület. Gigászi sár várt minket az erdészeti úton, de az öröm , hogy visszataláltunk a jelzett útra, feledtette velünk a bokáig érő trutyit. Napközben annyira megolvadt minden, annyira fellazult a reggel még fagyos talaj, hogy rá sem ismertem a piros jelzés útvonalára. A piroson egy darabig még együtt mentünk, aztán azon a ponton, ahol már csak lefelé kellett ereszkedni, elbúcsúztam az ismerősöktől, Gergőtől és Krisztától. Onnantól fejlámpával a kezemen, elkezdtem futni. Tök sötét volt, csak a jelzéseket és az utat figyeltem. Kicsit azért paráztam, mert 7-től egy bálon kellett volna megjelennem. Amikor a királyréti házakhoz értem, belegondoltam, hogy milyen jó lesz a meleg zuhany alatt. Nyakig saras voltam. Mindenem, de

Szürkületben kaptatunk a kék kereszt jelzésen, óriási dagonyában.

Szürkületben kaptatunk a kék kereszt jelzésen, óriási dagonyában.

tényleg mindenem csupa sár volt (nem bántam, nehogy azt hidd).  Más nők már délelőtt belőtték a hajukat erre a bálra, én meg negyed 7-kor még a lejtő caplattam lefelé sarasan, csatakosan. Őrült kalandos volt ez a túra, soha sem fogom elfelejteni. Végül fél 7-kor csaptam be magam az autóba Királyréten. 7 után értem haza egy picivel. A férjem már nem is fogja a fejét, csak kérte, hogy siessek, ő elindul – valaki mégis képviselje a családot. Gyors hajmosás után belepaszíroztam a lábam egy olyan körömcipőbe, amibe egy 34 kilométeres 1250 szintemelkedéses, extrém nehezített, 6,5 órás terepfutás-túra után még befér az ember lába.

Hát csajok ez baromi jó volt!

Ennyit sikerült összehoznom a futás után. Irány a bál!

Ennyit sikerült összehoznom a futás után. Irány a bál!

KOMOLYRA FORDÍTVA

Elgondolkodtam, mert ez a kalandos történet számos tanulságot vetett fel.

1. Nagyon jó, hogy vittem magammal fejlámpát és telefont. Bár jóval rövidebb futást terveztem, az előre nem látható okok miatt, nagyon elhúzódott az erdei akcióm – gondban lettem volna, ha nincs nálam lámpa.

2. Nem fogok kamikaze módjára egyedül felfedezni terepet, még akkor sem, ha az kijelölt úton halad. Megjegyzem sehol nem volt kiírva, hogy a kék kereszt jelzés útvonala használhatatlan. Megnéztem idehaza a netet utólag (borzsony.hu, duna-ipoly oldalát), de sehol nem írják, hogy nem használható az adott turista út.

3. Csak olyan útvonalon biztonságos a futás, amit már más futók bejártak. Sok helyen van futóútvonal ajánló, vannak elérhető friss(!!!!) trackek. Szóval legközelebb csak ott futok, amit Utunkultrába és váci futóbarátaim ismernek, vagy jobb híján maradok a váci Naszályban.

4. A vízvételi pontokat muszáj előzetesen ellenőrizni. Lehet, hogy betervezel egy vízvételt, de ha zárva van a hely, akkor probléma van. Nem mindig akad össze az ember túrázókkal.

5. Igen, társasággal a legbiztonságosabb.De van az az edzésprogram ami egyéni kivitelezéstben oldható meg. Vagy kedves futótársak van valakinek kedve az én programomat futni terepen?

Szóval életem legkalandosabb terepfutásán vagyok túl. A leírtakból asszem’ mindenki leszűrheti a tanulságokat. Minden izgalmával együtt, én nagyon élveztem. Vaddisznóval nem találkoztam, őzzel igen.

(Lent még betettem pár fotót erről a nem hétköznapi terepfutásról)

Jó futást!

 

Györgyi