Egy amatőr futónő naplója

mellrak_foto

Futással a mellrák ellen – Mariann és Kata története

Van hogy egy nő nem tervez maratont futni, mégis az élet odaállítja őt a rajtvonalhoz. Ő nem nevezett, néz szét rémülten, nem akarta ezt az egészet. Nem is érti mit keres itt. Aztán mégsincs más választása, végig kell futni a távot. Muszáj beérni a célba önmagáért, a gyermekeiért, és a szeretteiért. A Mindent a futásról nőknek közösség tagjai között van két fantasztikus nő, akik hétről hétre velünk futnak. Ők beértek a célba, leküzdötték a mellrákot. Kata és Mariann mesélik el történetüket.

A mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése. Sok nő még mindig nem tudja, hogy melyek a betegség figyelmeztető tünetei. Sokan meggyógyulhatnának, ha időben orvoshoz fordulnának. Sok itt a feltételes mód. Hogyan vettétek észre, hogy valami nem stimmel?
Ha futok, boldogságot érzek. - Mariann.

Ha futok, boldogságot érzek. – Mariann.

Mariann: Sorsszerűen. Egy ismerősöm említette, hogy mammográfiára készül. Úgy döntöttem elmegyek vele. Sejtettem, hogy beteg vagyok. Már hónapokkal korábban fáradékonynak és erőtlennek éreztem magam. Motiválatlan voltam mindenhez. Bár ellenőriztem magam, én nem tudtam kitapintani semmit sem. Annyit láttam, hogy a mellem formája megváltozott egy picit.

Kata: Nálam semmi tünete sem volt a betegségnek. Ráadásul rendszeresen végeztem az önvizsgálatot is. Nem éreztem semmit és egyszer csak egyik estéről a másikra ott volt a csomó a bal mellemben. Egy ismerősömnek korábban volt már hasonló problémája, Megkértem őt, hadd tapintsam meg a csomóját, hogy tudjam milyen az. Ugyanezt éreztem magamon is. Karácsony előtt voltunk 2011-ben. Nem szóltam senkinek, mert nem akartam elrontani az ünnepet. 

 

Azt gondolom, hogy amikor valaki szembesül egy ilyen hírrel, összeomlik. Mit éreztetek?

Mariann: Ott a rendelőben közölték, hogy jó eséllyel rákom van. Igazából már nem is emlékszem a hír pillanatára. Annyi minden történt azóta, annyi mindent éreztem, annyira sokat foglalkoztam azzal hogy feldolgozzam ezt az időszakot. Már nem élnek elevenenen ezek az érzések. 2010 februárjában diagnosztizáltak és ugyanabban a hónapban meg is műtöttek. A sebész orvosom akkor azzal engedett el, hogy “Maga egészséges, erre tessék most már vigyázni!”. Ez a mondat rengeted erőt adott a továbbiakhoz. Talán ez maradt meg leginkább ebből az időszakból.

Kata: Persze megijedtem, sírtam. Féltem, hogy milyen kezelések várnak rám. De azt végig tudtam, hogy én ebből ki fogok mászni. Persze aztán szembesültem olyan helyzetekkel, amikor azt is megértettem, hogy ez a betegség azért nagyon komoly. A kislányomat is az nyugtatta meg, amikor elmondtam neki, hogy én meg fogok gyógyulni.

Hogyan álltatok a betegségetekhez? Milyen volt a gyógyuláshoz vezető út?
Íme Kata, frissen, mosolygósan.

Íme Kata, frissen, mosolygósan.

Mariann: Én mindig is úgy tekintettem a rákomra, hogy abból nem az orvosok fognak meggyógyítani, akik ugyan rengeteget segítenek, hanem én kaptam a feladatot, hogy meggyógyuljak. Két főbb irány volt a gyógyulásom során. Az egyik vonalon a betegség kezelésében vettem részt teljes gőzzel. Jártam a kemoterápiára, sugárkezelésre szedtem a gyógyszereket, elkezdtem egy nagyon hatékony kiegészítő homeopátiás kezelést, valamit vizualizációs pszichoterápiás módszereket is tanultam. A másik fő tennivalóm a “miért alakult ez ki nálam” kiderítése volt. Hiszen nem véletlenül kaptam meg ezt a betegséget. 

Kata: Én nagyon vártam már a műtétet, azt akartam, hogy tűnjön el belőlem ez a kór. Aztán jött a hidegzuhany, amikor bejelentették, hogy milyen  utókezelésekre lesz szükségem. Elvesztettem a hajamat, a hosszú, fekete loboncomat, pedig azt hittem én leszek az egyetlen akivel ez nem fog megtörténni. És meg kellett tanulnom ezt is, hogy a hajam nélkül hogyan tudok élni. Úgy éreztem elveszítettem önmagamat. Hogy mennyire nézőpont kérdése minden…(sóhajt és nevet). Amikor lenyírattam a hajamat rövidre, azt gondoltam, hogy “jaj de rövid lett”, most ugyanerre a hosszra, azt mondom,”milyen hosszú”.

Kata, Te tanítónő vagy. Amit csinálsz, amit mondasz, hatalmas hatással van a kisgyermekekre. Fogtad magad, kiálltál a gyerekek elé és elmondtad nekik a valóságot…
Kata haja, nemsokára ismét lobogni fog futás közben.

Kata haja, nemsokára ismét lobogni fog futás közben.

Kata: Igen. Én azt gondolom, hogy a gyerekeket teljesértékű emberként kell kezelni. Elmondtam nekik őszintén, hogy mi a betegségem és elmondtam nekik azt is, hogy vissza fogok jönni hozzájuk. Szerencsére minden szülő megértette, hogy azért meséltem el a tanítványaimnak mindezt, hogy tudják nem kell félniük. Remélem, hogy ezek a gyerekek felnőttként emlékezni fognak majd az egykori tanítónénijükre, aki egyszer rákos volt, de meggyógyult és visszajött hozzájuk. Szeretném, ha lelkileg erős felnőttekké válnának, akik tudják, hogy ebből a  betegségből meg lehet gyógyulni.

Gondolom, hogy mindenki, aki megkapja ezt a betegséget, felteszi magának a kérdést, “miért én”. Mire jutottatok? 

Mariann: Hosszas munka eredményeként, ma már meg tudom fogalmazni, hogy mi vezethetett a betegségemhez. Nem találtam magamban a lelki békét, volt bennem egy adag maximalizmus, és ott volt az önmagammal való folyamatos harcban állás, elégedetlenség, boldogtalanság  Sok munkával, ezeken változtattam és most másként látom önmagam. Például nem csinálok belőle lelkiismereti kérdést, ha éppen nincs kedvem rendet rakni a teraszonAz egész életszemléletem megváltozott. Hálás vagyok a szervezetemnek, hogy időben jelzett. 

Kata: Hasonlókat látok én is a háttérben. A rákom ráébresztett, hogy valamit nem jól csinálok. Ma már tudom, hogy a betegségemhez hozzájárultak a szorongásaim, a ki nem mondott gondolataim, a félelmeim. Rájöttem, hogy nem szabad a jövendő feladatoktól előre rettegni. Minden dolgot akkor kell rendbe tenni, amikor annak eljön az ideje. A betegségem alatt megtapasztaltam, hogy minden ember egyforma, legyen az kéményseprő vagy gyárigazgató.

Gondolom a fizikai és lelki terápia legyengítette a szervezeteteket. Hogyan tudtatok elkezdeni futni ebben az állapotban? Egyáltaláln, hogy jött az ötlet?
A mozgás öröm. - vallja Mariann.

A mozgás öröm. – vallja Mariann.

Mariann: Valóban, nagyon gyenge voltam a kezelések után. 500m séta is kihívást jelentett. Aztán elkezdtem úszni, biciklizni és a kutyával nagyokat sétálni. Egy este, amikor éppen hazafelé tartottunk, úgy éreztem, itt az idő, most kipróbálom, vajon le tudok-e futni egy utca szakaszt. Sikerült. Aztán mindig egy picit távolabbi pontot céloztam meg. Egyre jobban ment. Ez feldobott. Ez év márciusa volt az a fordulópont, amikor kimondottan futni indultunk a kutyával.

Kata: A kemoterápia alatt híztam 17kg-ot. Ez nagyon zavart. Úgy döntöttem, hogy a sugárkezelés indulásával elkezdek megint futni. A futanetről letöltöttem egy teljesen kezdőknek szóló programot. 1perc futás 1 perc sétával indultam. Az ötödik ismétlésnél már minden bajom volt. De azt mondtam magamnak,  “ha végigcsináltad a rákot, akkor ezt is meg fogod csinálni”. A párom is nagyon támogatott, sőt be is csatlakozott hozzám. Ő testnevelő és atlétika edző. Nagyon sokat segített nekem. Tulajdonképpen ő lett az edzőm. Telt az idő és én egyre többet bírtam futni. 

Mennyit edzetek most?
Középen világoskék pólóban Mariann, a Nike félmaraton Liget körét futja

Mariann: Heti háromszor biztosan edzek. A Duna-parton futunk a kutyával. Imádom ezt a meseszép terepet. Igazi ajándék az, hogy itt futhatok, hogy itt élhetek.

A futással kapcsolatban csak pozitív élményeim vannak. Rátaláltam a blogodra, láttam, hogy formálódok, egyre energikusabb vagyok.  Ez a sok jó a mai napig visz tovább és tovább.

Kata: Heti háromszor megyek én is. Voltak akik becsatlakoztak hozzám, aztán olyanok is akik lemorzsolódtak.  Pedig nekem is fájt az elején a térdem, a bokám, de hozzáedződtem. Van, hogy este fáradt vagyok és szívesen ágyba bújnék, de helyette megrázom magam és elindulok futni.  Járok Zumbára is. Én sportolok, mert érzem, hogy ez jó nekem. A futásban mindig az elindulás nehéz, de az embernek ki kell húzni magát a lakásból, akár a hajánál fogva is, mert megéri.

Futóként, tökéletesen átérzem mindazt amiről meséltetek. De vajon az orvosok mit szóltak ahhoz, hogy elkezdtetek futni?
Kata a Spar minimaratonon a kislányával és tanítványaival.

Kata a Spar minimaratonon a kislányával és tanítványaival.

Mariann: A homeopátiás orvosom nagyon támogatott. Volt aki kevésbé tudta ezt elhelyezni a protokollban, és annyit mondott, “csak óvatosan”. Én egyszerűen jól érzem magam a futások után. Tudod, egy ideig még az izzadtságomnak is kemo szaga volt. Aztán egyszer már nem éreztem ezt a szagot. A futás egyértelműen felgyorsította a szervezetem méregtelenítését.
Kata: Engem támogattak az orvosok. Az onkológusom és a kargiológus is azt mondták csináljam, ha jól esik. A kardiológus kimondottan javasolta, hogy fussak. Megnyugtatott, hogy a szívem teljesen egészséges.


A futás a test és lélek formálásának csodás lehetősége, önmagunk felfedezése. Nektek mit ad ez a sport?
Mariann velünk fut, középen rózsaszín
pólóban.

Mariann: A futás, valami olyan amitől jobban leszek. Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom. Futás közben mindenről elfeledkezem, csak megyek és azon veszem észre magam, hogy  túl vagyok 2 kilométeren. Most már meg tudom engedni magamnak, hogy örüljek az apróságoknak. Öröm az amikor ott állok a Duna-parton és büszke vagyok magamra mert én oda futva mentem. Ez egy fantasztikus érzés. Látom ahogy a mókusok kergetőznek és egyszerűen csak nevetni tudok, mert giccses az egész és mégis ez a valóság. Egyszerűen boldogságot érzek. Átsuhan a gondolataimon, hogy én ezért az élményért nagyon sokat dolgoztam. 

Kata: A futásnak köszönhetően elkezdtem bízni magamban. Amikor az 1 perceket le bírtam futni, az nekem bizonyítékul szolgált arra, hogy bennem nagyon sok erő van még. Végre elhittem magamról! A családom is szólt hogy “Kata! Te állandóan mosolyogsz, kiegyensúlyozott lettél”. A futásnak köszönhetően sokkal tevékenyebbé és energikusabbá váltam. Elkezdtem apró kis célokat látni magam előtt és ezeket meg is csináltam és csinálom most is.

 

Azt gondolom, hogy minden embernek adva van a lehetőség, hogy ezeket a pillanatokat megtapasztalja. A futás pedig egy olyan lehetőség, ami megnyitja a kapukat. Vannak céljaitok is a futással?

Mariann: Szeretnék 5-8 kilométeres versenyeken elindulni. Idén, a  Nike Ligetkörre úgy neveztem be, hogy olvastam a Mindent a futásról nőknek blogon, hogy te készülsz a félmaratonra. Kíváncsi lettem,  hogy milyen táv jöhetne szóba nekem. Azt gondoltam, egy Ligetkört biztosan le tudok futni. Megcsináltam! Egyszerűen magával ragadott az az elementáris energia amit a tömegben éreztem.

Kata:  Az én célom az, hogy fussak, hogy motiváljam a tanítványaimat a mozgásra. Szereték a maraton váltóban 7km-es távot teljesíteni. Most futottam le a Spar minimaratont. Egy egész busszal érkeztünk, mert annyi gyerek és szülő tartott velünk a versenyre. 

Bár tényleg csodás ezeket hallanai, mégsem biztos, hogy mindenkinek a futás ad lehetőséget a kiút megtalálásában, hiszen mások vagyunk. Szerintetek mit tehet egy nő, hogy testileg-lelkileg egészséges maradjon?
Mariann a Food Revolution konyháján
segédkezik – közös főzés Makival

Mariann: Úgy gondolom, ránk nőkre nagyon jellemző az önfeláldozás. A körülöttünk lévők igényeire sokkal jobban figyelünk, mint a saját belső vágyainkra. Fontos, hogy a belső hangokat meghalljuk és merjük megélni a vágyott örömöket valamint meg kell tanulni értékelni a saját eredményeinket.

Nekem a gyógyulás közben tért vissza az önbizalmam. Hosszú idő után, most önállóan megszerzett, 8 órás állásom van. Nagyon jó érzés, hogy a saját lábamon állok. Pályázati pénzügyesként dolgozom a Nem Adom Fel Alapítványnál, mely hátrányos helyzetű emberek támogatásával foglalkozik. Nagyszerű emberek között, értelmes munkát végzek. Egyeztetésekre, tárgyalásokra járok. Nem olyan rég még azt mondtam volna, hogy erre én nem vagyok alkalmas. És lám, meg tudom csinálni. 

Kata: A régi életemben szereplő prioritások most a sor végére kerültek. Korábban nem figyeltem magamra, csak a kötelezettségekre koncentráltam. Fizettem a hiteleimet, aggódtam, hogy legyen állásom. Most az a lényeg, hogy egészséges legyek. Ha holnap nem lesz pénzem, akkor nem lesz. Majd megoldódik. Megtanultam, hogy az élet a legfontosabb. Én pedig  az életemért küzdöttem, és visszaszereztem azt. 

A nőknek meg kell tanulniuk figyelni a belső igényeikre. Ha valaki attól érzi magát jobban hogy fodrászhoz, vagy kozmetikushoz jár, akkor járjon. Ezt nem szabad sajnálni önmagunktól. Egy boldog nővel az egész család boldogabbá válik.

Értem, hogy kellett a változás, hiszen ez is a gyógyulás része volt. De nem féltek a váratlantól, az új helyzetektől? 
Kata tanítványaival a Spar minimaratonon

Mariann: Nem, mert hiszem, hogy azok a dolgok jönnek amiknek jönniük kell. Azokkal az emberekkel találkozom, akikkel találkoznom kell. Megtanultam bízni önmagamban és tudom, hogy bármi jön, annak oka lesz. Ilyen volt a te blogod is. Amikor rákaptam a futásra, akkor megtaláltam az oldalt, az írásaidat. 

Kata: Én most tele vagyok célokkal. Jelenleg napközis tanárként dolgozom. Azt érzem, hogy jó dolgok fognak velem történni. Rájöttem, hogy a rák előtt nem is ismertem magam. Ráébredtem, hogy én erős vagyok Ezzel a betegséggel megtanultam, hogy milyen kisebbségben élni. Most is romológiát tanulok. és roma gyerekekkel is dolgozom. A cigányság és a rák kiszolgáltatottsága arra ösztönöz, hogy ezzel fogalkozzam a jövőben. Még igaziból nem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy merre tovább, de várok türelmesen. Mert érzem, hogy jönni fog a lehetőség.

Néha az azért elbizonytalanodik az ember…

Mariann: Ritkán. Van, hogy jönnek kisebb elbizonytalanodások, de akkor például elmegyek futni, és minden gondolat a helyére kerül. Magabiztosan térek haza.

Kata: Most nem. Azt gondolom, hogy soha nem szabad elkeseredni. Másként látom ma már a dolgokat. Az élet történéseit el kell fogadni. Ha magammal jóban vagyok, akkor ezt látják mások, és ehhez mindenki hasonlóképpen viszonyul. Ezt a pozitív hozzáállást már a lányomon is látom. Amikor odaáll elém, hogy mindent meg lehet oldani anya, ezt tőled tanultam. Akkor nekem ez öröm!

A beszélgetés után egész nap az élmény hatása alatt voltam. Ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Köszönöm Mariannak és Katának, hogy vállalták az interjút és megosztották érzéseiket és tapasztalataikat a mellrákról és a gyógyulásukról. Hiszem, hogy a mellrák egy olyan téma, amivel nem lehet eleget foglalkozni. Az elgondolkodtató sorok mellett fontos üzenet, hogy végezzétek a mell önvizsgálatot rendszeresen, járjatok el nőgyógyászati ellenőrzésre és fussatok, mert a futás segít abban, hogy egészségesek maradjatok testileg és lelkileg egyaránt!

 

Jó futást!

 

Györgyi