Egy amatőr futónő naplója

futasrol_noknek_gyogyhir

Ki ez a csaj? Miért ír futóblogot?

Itthon a gép előtt ülve arra szoktam gondolni, hogy benned kedves Olvasó biztosan felmerült már a kérdés: Ki ez a csaj? Mit irkál itt a futásról, hisz nem egy nagy futó. Gondoltam itt az ideje, hogy egy kicsit tisztázzam ezeket a kérdéseket és az egész Mindent a futásról nőknek (és másoknak…) blog létrejöttének körülményeit. Ezt már azért is szükségesnek érzem, mert egy hónapon belül két számomra igen megtisztelő megjelenésben volt része a blognak, ami által aztán sokan csatlakoztak a FB oldalhoz. Az egyik, hogy az áprilisi Wellness magazin a blogajánlójában röviden bemutatta a Mindent a futásról nőknek oldalt, a másik hogy a GyógyHír Magazin áprilisi életmód bloggere lettem, ami több oldalas print megjelenéssel járt. Nem dimenzionálnám túl a dolgok jelentőségét, ugyanakkor álszent sem szeretnék lenni, mert természetesen örülök a lehetőségnek, hisz sok időt töltök el a blog alakítgatásával. Mindenképpen jóleső visszajelzés az ilyen megjelenés. Imádom írni a blogot de őszintén elmondom Neked, hogy igen sok kérdést vet fel bennem ez a hobbi-munka az utóbbi időben.

MIÉRT BLOGOLOK? MINDIG IS SPORTOLTAM

futasrol_noknek_gyogyhir_1Messziről indítom a sztorit, de elérünk a lényeghez.:)Két évvel ezelőtt már írtam egy rövidke bemutatkozót, ahol lejegyeztem azokat az  alapmotivációkat, melyek blogírásra sarkalltak a futás témájában. Mióta az eszemet tudom sportolok, 3 évesen kezdtem művészi tornával, aztán 9 évesen jött a taekwondo. Ez volt az igazán nekem való sport. Mindig is harcias, erős és kitartó voltam. Többször nyertem OB-t a súlycsoportomban. Középiskolában aztán jött mellé a kézilabda, mely kemény stílusa szintén feküdt az én egyéniségemhez. Ezt nem kedveltem annyira mint a TKD-t, mert akárhogyan is tűnik, nem vagyok igazán csapatjátékos. Az egyéni sportok mindig jobban bejöttek. Engem zavart, ha bénán játszottam a pályán a végén mégis érmet akasztottak a nyakamba, de akkor is volt hiányérzetem, ha ez fordítva történt. Az egyéni sportokban minden rajtam múlik, tiszta dolog. Persze ez egy filozófiai kérdés, de én így építettem fel a gondolataimat az egyéni sport vs. csapatsport kérdésében. Nem állítom, hogy a csapatsport rossz, pusztán az én egyéniségemhez kevésbé passzol mint az egyéni dolgok.

A középsuli után egyre ritmustalanabbá vált a sport az életemben, mindaddig még be nem kerültem a Procter&Gamble-hez, – és itt jön a lényeg(!) -, ami az akkor megnyílt Alexandra (Béres Alexandra) fitnesz felett volt. Rögtön elkezdtem járni aerobikra, konditerembe, kardióztam. Heti 10-15 órát edzettem, gyakran futottam is akkoriban. Olyan edzőkkel kezdtünk ott a 90-es évek közepén, mint Rubint Réka vagy Szalka Andi.

A terhesség természetesen nálam is hozott minimális plusz súlyt és így kétszer is újra kellett kezdenem a saját léptékeim szerinti sportos életmódot (2001, 2005). Az első terhességem alatt nem mertem komolyabban edzeni, mert nem tudtam, hogy miként reagálna a szervezetem és nem szerettem volna kockáztatni. Ugyanakkor veszettül szenvedtem a mozgás hiánya miatt. A kismama torna olyan volt nekem, mint az édességfüggőnek egy kocka csoki egy óriási táblából, gondolhatod.. ! A végén már alig vártam, hogy megszülessen a gyerek, visszakaphassam a testemet. Természetesen ez a vágy nem tartott vissza attól, hogy a nagyobbik fiamat 2év 8 hónapig még a kicsit 16 hónapig szoptassam. Számomra nem volt egyszerű az anyasággal járó feladatok természetes elfogadása. Egyszerre akartam jó anya és közben Györgyi is maradni. A második terhességem alatt már ugyanúgy folytattam az edzéseket mint előtte, mert nem szerettem volna olyan “elvonási tüneteket” produkálni, mint az első várandósság alatt. Aztán jött a kiköltözés a zöldbe, és a jó közérzetem karbantartása céljából elkezdtem futni.

IDENTITÁS.

Nekem a mindennapjaim része a mozgás, van hogy egy nap délelőtt és délután is edzem. Része az identitásomnak, nélküle úgy érzem nem vagyok egész ember. Ez nem beteges függőség, nem edzésmánia. 3 éves korom óta úgy élek, hogy sportolok, annyira az életem része a mozgás mint a táplálkozás és a fogmosás. Nem a szép testformáért vagy a kockás hasért futok. Ezek számomra nem annyira fontos dolgok, bár manapság ez a trend. Fontos a rendszeres testmozgás, az egészség megőrzése, de a valakik által kitalált ideális testforma hajhászása – hát az tőlem nagyon távol áll. Megint megjegyzem, hogy nincs gondom azzal, ha valaki örömét leli a testformázásban – de nekem ne határozzák meg, hogy milyen paraméterekkel leszek “jó nő”.  A mozgás öröméért futok, a test feletti kontroll által okozott jóérzésért és hálás vagyok minden napért, amikor ki tudok menni futni, bringázni, úszni vagy az edzőterembe. Szerintem az emberi test gyönyörű és a sport egy eszköz, amivel a művész – a sportoló – egyszerre fejleszti fizikai és szellemi képességeit a célig vezető úton – ami számomra az élethosszig tartó sportolás.  Ez a “munka” tölt el igazi flow érzéssel. Na, ennyit a szirupból! Természetesen előfordul, hogy túlpörgök, sokszor nem is alszom eleget, ezért lefárasztom magam. Ilyenkor akár 1-2 napot is kihagyok, de volt már olyan is, hogy egy egész hetet. Ilyen vagyok, nagy amplitúdókban élem az életem. Már rég nem vagyok maximalista, megengedem magamnak például az édességet (gyakrabban steviával, ritkábban cukorral), hogy belegyalogoljak egy futásba ha úgy jön ki a lépés, hogy elfogadjam van nálam jobb, gyorsabb, okosabb, szebb. Amit nem szeretek, az a lustaság, a céltalanság, a halogatás.

NŐI KARRIER XXI. SZÁZAD

Nem tudom, hogy kinél hogyan van, de a gyerekek születése után bizony sok olyan kérdés üti fel a fejét, amire nem egyszerű megtalálni a mindenki számára ideális választ. Ilyenekre gondolok, mint: Meddig maradjak itthon a gyerekkel? Visszamenjek 8 órába dolgozni? Milyen anya vagyok én, hogy beadom a gyereket bölcsibe mikor megoldható, hogy itthon maradjak? Ha itthon maradok mi lesz velem, a tudással amit összeszedtem az évek alatt – most már csak a fakanál felett hozhatok döntéseket, élhetem ki a kreativitásom?

Pár évig szenvedtem a munka-család-önmagam kérdéssel, talán még ma is – ezek hatására aztán egyre többet futottam, mert futás közben lehet a legjobban gondolkodni.  A gyerekekkel itthon töltött idő alatt elvégeztem egy 1 éves sportedzői sulit (és aztán még sok-sok továbbképzést), majd szereztem egy kommunikáció-andragógia diplomát.
Az én életem úgy alakult, hogy 4 órában visszamehettem volna dolgozni, de egy olyan munkakörbe, ami tőlem rettenetesen távol állt (pénzügy – jaj!), és nem is használhattam volna a diplomám adta tudást. A férjem elég sokat utazik a világban, így szép lett volna, ha én is ellépek egy 8-10 órás munkahelyre, mert karriert azért ilyen óraszámban lehet építeni. Tehát ez sem jöhetett szóba. Ugyanakkor volt és még mindig van bennem egy kényszeres igény, hogy a kölkök rezdüléseiről tudjak (még akkor is, ha sokszor az idegeimre mennek :) ), így végképp nem találtam olyan munkát ami 4-6 órás, kreatív, földrajzilag közel van az otthonunkhoz, és ‘adj Isten akár otthonról is végezhető.  És bevallom, érett felnőttként már nehezen találtam motivációt más álmainak építéséhez. Volt egy 11 hónapos próbálkozásom egy fitnesz iskolánál marketingesként, de az időbeosztás miatt az sem volt vállalható hosszabban. Aztán megint itthon ültem és csak depresszióztam, hogy most akkor mihez kezdjek. A férjem cégében kezdtem el segíteni, ami azóta is tart, számlákat viszek a könyvelőhöz, papírokat rakosgatok, fűzögetek, pénzt hozok-viszek, – csupa unalmas de szükséges feladat -,  és persze edzéseket tartok, gyerekeket fuvarozok.

AZ IDEÁLIS MUNKAHELY

Arról álmodoztam itthon/még ma is, hogy de jó lenne egy olyan munka ami kreatív, amit megbecsülnek erkölcsileg és anyagilag is, ami időben rugalmas, amiben én én lehetek, amiben hasznosíthatom az eddig megszerzett ismereteimet és tapasztalataimat, ami hatással van a világra. Ez a konstelláció jelenleg nem létezik intézményesített formában vagy engem nem talált meg ilyen lehetőség, pedig jó ideig kerestem. Kutattam a “külsős újságírót keresünk szerkesztőségünkbe” című álláshirdetést, de nem találtam rá. Vajon miért?! :)

Közben belecsúsztam egy 3 évig tartó komoly nyavalyába is. Akkor azt mondtam magamnak, hogy amennyiben újra sikerül lefutnom egyszer a félmaratont 1:50 alatt, akkor végeztem a kínommal, ha pedig a maraton is sikerül akkor végérvényesen győztem. Mind a kettő sikerült!  E maraton felkészülésének leírásával indult a blog anno.
Tehát egyrészt az intellektuális munka hiányának pótlására, másrészt az első maratonom naplózására született meg a blog. Így megalkudtam a itthoni papírmunkákkal, az edzésekkel, a gyerekfuvarozással és a blogírással, cserébe itthonról dolgozom és viszonylag szabadon rendelkezem az időmmel. Egyre több írásra kapok megbízást a blog indulása óta – ez megint csak bizakodással tölt el. Hiszen ezt szeretném csinálni leginkább. Írni arról, ami érdekel engem és másokat is!

ÍGY ÍROM A BLOGOT

Hiszem, hogy a blogolvasó és a blogíró egyenrangú felek. Soha senkit sem fogok “Drágámnak” szólítani vagy az olvasók csoportját “Drágáimnak”. Nem vagy az enyém – mindenki szabad, értelmes, gondolkodó ember, szabad akaratából olvas azt, amit szeretne.  Igyekszem elkerülni a mindentudó szerepét, mert nem vagyok az. Imádom a futást a sportot, érdekel a téma, sokat olvasok és kérdezek róla. Ezeket a tapasztalataimat írom le Neked és magamnak! Ha érdekel elnézel ide az oldalra, ha nem akkor továbbkattintasz. Továbbra sem tervezem elhitetni, hogy nekem minden edzés nagyon jól esik, nem hiszem,  hogy minden fejben dől el, és azt sem, hogy arra van időnk amire akarunk. Család mellett, feladatok mellett valóban lehet időt szakítani sok mindenre, de előfordul, hogy a terveket keresztülhúzza az örömteli vagy időnként fárasztó kötelesség és ettől nem lesz valaki gyenge akaratú vagy lusta ember. Családos emberként már nem rendelkezem az időm java részével, cserébe kapok sok-sok élményt.

MENNYI BETEKINTÉST ENGEDJEK ÖNMAGAMRÓL?

Nos, az oldal úgy indult, hogy páran csajok mindig megosztottuk a fotóinkat a futásainkról. Ez egyrészt motivációs céllal történt, másrészt mindenki büszke volt arra, ha futott. Ez számomra teljesen elfogadható volt ilyen kis körben. Közben a FB oldal csak nőt és nőtt. Ma már ott tartunk, hogy 11 000 ember jelölte be az oldalt (persze tudom, hogy ennek töredéke látja a tartalmat – bár sok esetben 7-10 000 főt is elér egy-egy poszt). Sokszor elgondolkodom, hogy akarom-e ennyi ember számára megosztani a képeket önmagamról? Ugyanakkor ott a másik kérdés is, de mi van akkor, ha ezeket az embereket tényleg motiválja a képek megosztása? Aztán azzal nyugtatom magam, hogy úgyis az jelölte be az oldalt, akit érdekel a téma és ez a blog.  Én speciel nagyon örülök mikor valaki fotót küld, és leírja, hogy milyet futott egy adott napon. Nekem is jólesik ha jön egy-két pozitív megjegyzés.
Mostanában pont arra az elhatározásra jutottam, hogy a saját fotókat majd csak a blogra teszem, a FB pedig csak kevés Györgyit fog tartalmazni. Szeretném, ha a FB-on a női futás lenne inkább a téma, és a blog maradna meg személyes oldalként. Persze ilyenkor megint elgondolkodom, hogy mégiscsak ennek a blognak a FB oldala a Mindent a futásról nőknek FB oldal…. . Ah , nem is tudom, hogyan kéne csinálni!?
Most megjelent rólam ez a cikk a Gyógyhír Magazinban, ami nagyon de nagyon jólesik ugyanakkor sokkal inkább szeretnék a háttérben maradni, csendes kis blogíróként és jobban előretolni a női futás témáját.  A blog kapcsán most elindultak olyan folyamatok, melyek irányítása kicsúszott a kezemből, és magam sem tudom, hogy melyik irányt válasszam. Ambivalens érzés, egyszerre tetszik és közben elbizonytalanít.
A blog írása és a FB oldal kezelése napi több órás munkát is jelent. Ez is kérdéseket vet fel bennem. Mennyi időt érdemes szánni egy ilyen oldal működtetésére ami ennyi időt igényel, legyek netán profi blogger? Persze nem Tőled várom erre a választ, ezek a kérdések foglalkoztatnak mostanában. Ezt nekem kell kitalálni.Köszönöm, hogy mindezt leírhattam. Talán egy kicsit jobban belelátsz a blog kulisszái mögé.

Jó futást!

Györgyi