Egy amatőr futónő naplója

Untitled-design-2

Lélekgyurma – futás, könnyek, közhelyek

Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem a futóknak célzott motivációs szövegek egyre inkább hasonlítanak a hamis Salomon cipőkre. Elsőre jól néznek ki, de hosszú távon valahogy mégis viszket az egész. Szeretek futni, de ezek a képekre írt “motivációs” szövegek, egyre kevésbé hatnak rám. Sokkal inkább üres, hatásvadász, demagóg mondatok  – tisztára O.N. “Mikor mindenki azt kérdezi -miért? Mikor még te sem tudod a választ, de felkelsz és futsz, mert tudod, hogy ezt kell tenned – még nem tudhatod. Nehéz lesz, de a befutó után minden értelmet nyer…” – like? Hm … .
Amíg meg nem jelenik O.N. alteregója a futásban, addig meg kell elégednünk a rövidebb, de tartalmi minőségében hasonló,  például “Soha ne add fel!” szövegekkel. És akkor most nem Murakami, és írásaihoz hasonló tartalmas gondolatokra reflektálok. Bár egy-egy kiragadott mondat, egy kutyával futó nőt ábrázoló képre kasírozva,  őt is pillanatok alatt giccsé degradálná. Azokról a megkomponált kép-mondat montázsokról beszélek, melyek elsőre mondjuk jópofák, másodszorra már nem hatnak, harmadszorra pedig az arcodat a kezedbe temeted. Mert ha a tartalom üres, gyorsan átmegy az agy emésztőrendszerén – de legalább sokaknak tetszik. Ha tartalmas, századszorra is ütni fog, örökérvényű marad. Nem akarok az esztétikai minőségről értekezni a futás témájában, de tény, hogy itt is releváns a kérdés.  Van amit én is megeszek elsőre, sőt lájkolok is (majd hónapokkal később fogom a fejem, hogy ezt mégis hogyan sikerült bevennem…). Viszont azt veszem észre, hogy egyre kevésbé ízlenek ezek az üres mondatok. Arra gondoltam, hogy most én leszek O.N. egy blogposzt erejéig. Motivációs szövegeket gyűjtök, összesűrítem őket, hátha jobban átjön a lényegtelenség. Azért maradok Györgyi is, mert nem bírom ki, hogy ne elemezgessem ezt a jelenséget. Legyen ez az írás görbetükör mindnyájunk számára. Ha neked is van “kedvenc” szöveged, kérlek oszd meg, hogy együtt hullassuk örömkönnyeinket, együtt kiáltsunk igent a monitor előtt vagy boruljunk a klaviatúrára a fájdalomtól… .

Annyira birizgált, hogy vajon miért sikeresek ezek a képek, hogy egyenesen Dr. Böcz Piroska futótársamhoz rohantam, aki mellesleg  az irodalom – és kultúratudományok doktora. Segítségével kezdtem hozzá a likevadász, giccses képek elemezgetéséhez. No, most sokat el is kattintanak, mit filozofálgat ez az idióta erről a témáról? Miért szól be? Mit képzel? Mit tegyek – foglalkoztatnak ezek a dolgok, mert hihetetlen hatalma van a médiának felettünk. Nem árt néha értelmezni a folyamatokat.

MIÉRT KÉSZÜLNEK ILYEN MONTÁZSOK?

Mert egyszerű érzelmeket, gondolati sablonokat közvetítenek. Közhelyeket, sztereotípiákat mutatnak, bárki magára ismerhet bennük – én is, te is. Nem rossz vagy hibás, de legfőbb célja, hogy sokakhoz eljusson, sokan “fogyasszák” és nyomják a like-ot. Gyakorlatilag kihasználja az olvasók érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságát. Az ilyen tartalmak a tömeges fogyasztásra szakosodtak – készítője azon agyal, hogy vajon mi tetszene a sokaságnak, jelen esetben a legtöbb futónak.  Érzelem helyett érzelgősség, értelem helyett közhelyek, eredetiség helyett béna poénkodás, ripacsoskodás jellemzi. Ezeket a szövegeket aztán az ember hormonháztartására ható megfelelő képekkel kiegészítve  – kiskutya, kisgyerek, meghíztam-lefogytam, gyerekem van – mégis jó nő vagyok – hamis érzelmi rohamot indít el az emberben.  Kiváltja az előre bekalkulált érzelmi reakciót.

A KÉTDIMENZIÓS VALÓSÁG

Ezekben a képekben az élet leegyszerűsödik. Ott a gondolat, és a fenti kép esetében egy pár futócipő. Mintha nem is létezne más a világon, csak a futás és az elsöprő érzelem. Persze tény, hogy a futás leegyszerűsíti a világot – hisz abban az időszakban még futunk,  nincs más csak a jobb láb a bal után.  Valószínűleg ez a ritkaságszámba menő egyszerűség a futás sikere napjainkban. Tagadhatatlanul baromi jó dolog. Mondj még egy olyan egyszerű sportot, mint a futás! Számomra a paradoxon, a hamisság érzése akkor jön el, amikor leveszem a futócipőt, belépek a nappaliba, a látóterembe kerül a sok mosatlan, az óra, hogy úristen már megint este 8 óra van – majd eszembe jut egy ilyen kép, ami teljesen másként festette le a valóságot előző nap a monitor előtt. Ilyenkor aztán kilóg a lóláb, hirtelen egyértelművé válik, hogy mennyire nem így van összerakva a világ, mint egy ilyen motivációs fotón.

DE AZ IRODALOM IS AZ ÉRZELMEK KÖZVETÍTÉSÉRE ÉPÜL!

Ez igaz, ám a giccsben az írmagva sincs meg a “szophoklészi konfliktusnak”, hogy Antigoné eltemesse-e a halottat vagy ne temesse el (király parancsa vs. emberiesség parancsa). Ezekben a motivációs képekben van egy triviális kijelentés, amiben semmi új sincsen. A közös annyi, hogy csak azok értik, akiknek szól, tehát aki fut.  Előcsalogatja a futóélményeket, és az ahhoz kapcsolódó érzelmeket idézi fel. Ilyen formában nem ad semmit, hanem emlékeztet – abban az esetben, ha van mire emlékezni. Mivel csak az érti, aki kontextusba tudja helyezni, futasrol_noknek_motivacios_kepígy még exkluzívabbnak tűnik – magyarázza Piro.

Az ilyen motivációs képekben benne van a hatásvadászat, és attól giccsesek, hogy kiragadják őket egy adott szövegkörnyezetből, amiben adott esetben jelentettek valamit. Itt van például ez a mondat, hogy “Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér” . Ez akár még igaznak is tekinthető, és le is lehetne vezetni a dolgot, hogy mi a kihívás, miért jó, miért van rá szükség. De így önmagában, ahogyan egy elfutó nő talpát mutatják mellé, pont az értelmétől fosztódik meg a szöveg, és zengzetes marad ugyan, de az ember áll és keresi önmagában a pontokat, hogy hová is kapcsolhatná – mondja szekszárdi futóbarátném. MINDENKI MEGESZI  – legalább egyszer

Persze senki ne érezze magát hülyének azért, ha valaha like-ot nyomott egy ilyen képre. Én is megtettem, minden futasrol_noknek_motivacio_futashozfutó megtette legalább egyszer. Csak gondoltam megírom, hátha másnak is viszket ez az egész, nem csak nekem. Olyan ez mint a császár ruhája, biztosan vagyunk páran akik már rég azért kiáltunk, hogy meztelen az egész, átlátszik minden. Csajok, 40 körül már csak ilyen nehéz gondolatokra telik – hová lett a humorérzék?

Akkor a végén jöjjön egy brutál montázs. Tedd fel a kezed, ha nyomtál már lájkot valamelyik képre. Az én kezem a levegőben…. DE SOSEM ADOM FEL, HISZ AZ ÉLET OTT KEZDŐDIK, AHOL A KOMFORTZÓNÁM VÉGET ÉR! MEG ÚGYIS FEJBEN DŐL EL! Na, elég! :)))

Nálad hogy megy ez a dolog a motivációs képekkel?

Ha egyesével nem is jön át, így csokorba szedve azért brutál – nem?

Jó futást! Csak úgy, simán.

Györgyi