Egy amatőr futónő naplója

palya

Mátrabérc – a büszkeségem

Amikor megvan a vágy és a kíváncsiság az időben hosszabb kihívásokra, de az futva nem megy, akkor ott van a teljesítménytúra mint egy áthidaló megoldás, ami mellesleg egy kiváló edzésforma (mert senki se becsülje alá ezt a műfaj!). Aki fut, annak első hallásra nem biztos, hogy izgalmasan hangzik egy túra, pedig az. De még mennyire! A teljesítménytúrára mint lehetőségre tavaly figyeltem fel, amikor kimerészkedtem terepre futni. A túra eszembe sem jutott, még nem szembesültem olyan emelkedőkkel, ahol futás közben bele kellett sétálnom és ahol a tempós séta is komoly kihívást jelentett. A 2014-es versenynaptáramba azért került bele a teljesítménytúra – azon belül is a Mátrabérc-, mert úgy véltem, hogy ez kiváló lehetőség lesz arra, hogy megszondáztassam magam egy 12-13 órás kihívásban, megnézzem, hogy testben és fejben mit birok el ennyi idő alatt. Tapasztalatokban gazdag teszt volt – 55km, 2700m szintkülönbség, 12,5 óra, 4766 kalória! Azt hiszem olyan ez a futás-túra-terepfutás történet, mint az egyre több tudás megszerzésének élménye. Minél többet csinálom annál inkább látom hogy mennyivel több minden van előttem mint mögöttem, és közben egyre gyakrabban fogalmazódik meg a kérdés, hogy “ok, de mi a cél – mennyi energiát és időt ér meg egy újabb kihívás, meddig az addig”, – hisz az idő és a fizikai lehetőségek határai egyre markánsabban körvonalazódnak. Bár lehet, hogy ez utóbbi a hosszú évek alatt ma még elképzelhetetlen távlatokat nyithat? Ki tudja?!

MI A MÁTRABÉRC?

“A Mátrabérc Teljesítménytúrát 1987 óta szervezi a Hanák Kolos Turistaegyesület. Útvonala a Mátra fő gerincén vezet, 99%-ban erdei utakon. Kelet-nyugati irányban végighalad az egész hegységen . A hosszú távot futasrol_noknek_matraberc(55km) magyarországi viszonylatban nagy szintemelkedés (2700m) nehezíti. 3/4-e gerincút (azaz a Mátra csúcsain keresztül), pompás kilátásokkal”, – melyek megtekintésére egy kezdő túrázónak vajh’ kevés ideje van, mert hajt a szintidő (13h). A Mátrabérc túrát csak hosszútávú teljesítménytúrákat már próbált, edzett felnőtteknek ajánlják. A lényeget a Mátrabérc hivatalos oldaláról, a www.matraberc.hu oldalról idéztem.Akinek egy falatban sok a Mátrabérc, annak lehetősége van a túra napján egy-egy rövidebb etapban belekóstolni a Mátrabérc élménybe. A Mátrabérc útvonalán, Kékestetőn lehet becsatlakozni a Hanák-Kolos elnevezésű 35,9 km hosszú, 1279m szintemelkedést tartalmazó túrába. Aki pedig még rövidebb távon próbálkozna elsőként, azoknak szól a Galyatetőről induló Muzsla túra, mely 25,6km és 830m szintemelkedést tartalmaz. Mindkettő “rövidített” túra kemény kihívás.Mi a Mátrabérc? Nekem a teljesítése egy hatalmas büszkeség, és egy teljesen új kaland. Ismét kinyílt egy ajtó, amin örülök hogy beléptem.

MI A TELJESÍTMÉNYTÚRA?

Saját megfogalmazásban a teljesítménytúra egy olyan kirándulás, ahol rohanni kell.
Szeretném ehhez hozzátenni, hogy egy abszolút téves kép élt a fejemben a túrákkal kapcsolatban. Most már biztosan tudom, hogy nem választottam szét a kirándulás-túra és teljesítménytúra fogalmait és azt gondoltam (és engedjétek meg kedves tapasztalt túrázók, hogy azonnal megkövesselek benneteket), hogy a túra nem más mint egy erdei séta bottal, és az megy túrázni, aki nem bírja a futást vagy nem szeret tempós, intenzív edzést végezni – és ezt most azonnal vissza is vonom! Persze az év elején, elmélyedve a túrák kínálatában, azért a kilométerszámok és szintemelkedések láttán már gyanús volt a dolog, és éreztem, hogy valamit nagyon tévesen gondolhatok én erről az egészről. Aztán ott voltam a Mátrabércen és akkor megkaptam! Küzdöttem rendesen, majd amikor egyik-másik nyugdíjas túrázó olyan tempóban száguldott el mellettem hogy elszégyelltem magam, rögtön helyére kerültek a dolgok a fejemben. Szóval a teljesítménytúra egy kőkemény kihívás, komoly felkészülést igénylő sport, fel kell kötnöm a gatyát, ha jobban bele szeretnék mélyedni a túrák világába. Ez pedig így lesz!

HOGYAN JÖTT A MÁTRABÉRC ÖTLETE?

Laci, a túra társam.

Laci, a túra társam.

Mint írtam korábban már sokszor, a terepfutás nagyon de nagyon tetszik nekem. 2013 tavaszán kezdtem rövidke távokkal és a mai napig nem mentem tovább 25-30 km-nél terepen. Persze a terepfutásban a táv önmagában még nem mutatja meg a teljes képet, szintben az 1200m a maxom terepfutásaim során. Nem mindegy milyen szintkülönbséget kell leküzdeni, milyen rézsűkön vagy talajon kell futni, hogy esett, fagyott vagy havazott-e. A mögöttem tudható egyéves terepfutós “tapasztalatom”alapján a következőkre jutottam eddig:
– van olyan emelkedő ahol a gyaloglás szükségszerű a táv sikeres teljesítéséhez (legalábbis nekem),
– ugyanaz az útvonal teljesen más kihívást ad eltérő évszakokban, eltérő időjárási viszonyok között,
– valamint a fejlődésnek időt kell adni és edzeni-pihenni-edzeni-pihenni kell
– és nem árt ha van egy tapasztalt valaki, aki kérdések esetén segítséget nyújt.

Egy szó mint száz, tavaly már sokkal jobban elmélyedtem a hazai terepfutós versenyek felhozatalában, és ennek sűrűjében sokszor említésre került pár emblematikus teljesítménytúra is.
Nekem is szöget ütött a fejemben, hogy a keményebb pályákat túra formájában kellene kipróbálni, illetve a fejlődésemben sokat segíthet pár 8-10+ órás túra beiktatása. Elég sok minden érdekel, triatlon, futás aszfalton és terepen, fitnesz – szóval a sokféle programom közé fejben elraktároztam a MÁTRABÉRCET, ami már egy elég húzós kihívás de talán teljesíthető, – gondoltam.
Mivel biztattam magam? Télen majd minden hétvégén futottam a váci Naszályon 18-25 km között, és a március végén futott maratonom is biztató eredménnyel zárult. Ennek ellenére egy kicsit mégis bizonytalan voltam a nevezés idején. Megint úgy éreztem, hogy beleugrom a “fekete lyukba” és ki tudja mi lesz, közben persze nyugtatgattam magam, hogy menni fog ez! Azt hiszem minden új kihívás magában hordozza a bizonytalanság érzését. Hol a bátorító, hogy a kételkedő gondolatok voltak túlsúlyban a fejemben.

TÚRAFELSZERELÉSEIM

Esőkabát, technikai hosszúujjas, terepes technikai felső - zsebes -, rövidnaci, jó sok zsebbel, Salomon csuka, Inov kamásli, Bridgedale zokni.

Esőkabát, technikai hosszúujjas, terepes technikai felső – zsebes -, rövidnaci, jó sok zsebbel, Salomon csuka, Inov kamásli, Bridgedale zokni.

A bepakolásnál úgy számoltam, hogy biztosan lesznek olyan pontok amikor meg kell majd állni. Ilyenkor mindenképp kell egy plusz réteg, hisz az izzadt ruhában a test pár perc után fázni kezd, ugyanakkor szerettem volna elkerülni a felesleges cuccok cipelését és a hátizsákból való ki és- bepakolást is. Kellett számolni az esetleges széllel, esővel és persze azzal is, hogy Kékestetőre érve hidegebb lesz pár fokkal. Be is jött. Volt 10-12 fokos hőmérsékletkülönbség a túra során ami a hőérzet szintjén még nagyobb ingadozást hozott. Tehát a következő cuccokban túráztam:
– Bridgedale zokni, mely jól szívja a nedvességet, jól tapad a lábra, nem okoz kidörzsölést
– Salomon XA 3d Ultra 2 terepfutócipő, mely kellemes meglepetést okozott. A nagyobb kövek sem nyomták a talpamat, jól tartotta a lábamat, szóval jó kis csuka!
– Inov kamásli
– Ronhill Capri (ami hiányzik a fotóról)
– Ronhill terepfutó rövidnadrág – tele zsebekkel, melyek meg is teltek
– Ronhill technikai felsőrész (pink), szellőzőrészekkel
– Ronhill terepfutó rövidujjas, cipzáras felső tele zsebekkel
– Ronhill esőkabát, melyet derékra tudtam csatolni
– Osprey Raven 10l-es bringás zsák, aminek 3 l-es víztartálya és 10 liter pakolható része van, tele zsebekkel és teljesítménytúrára is kiváló

Amit még vittem magammal a túrán:
2,5l híg izoital
2dl narancslé
2 Etixx enegiazselé
2 szendvics
2 bundáskenyér
2 csoki
1 energiaszelet
1 alma
sós mogyoró
magnézium por
kullancsspray

Egy dolgot vétettem el (amit felismertem), amit jövőre másként csinálok. A verseny itinerjének (térkép és útvonal leírás) érdemes hozni egy nyakba akasztható tartót – hasonló mint egy passtartó-, hogy a papír ne szakadjon el, és ne kelljen minden állomáson újra és újra előhalászni az egyre meggyötrődő itinert a táskából.

Kiváló szolgálatot tett a Ronhill futódzsekim, melyet folyamatosan le és felvettem ha megálltunk vagy hidegebbre fordult az idő. Végig a derekamra csatolva tudtam viselni.Praktikus és kiváló cucc, nem beszélve arról, hogy nem ázik be mert perforált varrásai vannak, könnyű és jól szellőzik! Erről is írok majd egy tesztet!

MÁTRABÉRC 2014. ÁPRILIS 12. – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
(ha még nem unod)

Zsebébe visszagyűrhető, derékra csatolható esőkabátot vittem. A csaton még egy síp is van applikálva vész esetére. Szuper kabát!

Zsebébe visszagyűrhető, derékra csatolható esőkabátot vittem. A csaton még egy síp is van applikálva vész esetére. Szuper kabát!

A Mátrabérc egy olyan túra, ami logisztikailag nem a legkényelmesebb, hisz Sirokról kell eljutni Szurdokpüspükibe, ami olyan 1,5-2 órányi buszozásra van egymástól és a túra végén ott áll az ember, hogy akkor most mi van?! Ezért döntést kellett, hozni, hogy a túrát megelőző nap lent alszunk Sirokon és a célban hagyjuk az autónkat vagy a rajt reggelén (6-8 között volt a rajt) korán kelünk, otthonról indulunk és a startban hagyjuk az autót, bevállalva a verseny utáni buszozást. Családos emberek lévén a második verziót választottuk társammal. Így szombaton hajlani 3-kor keltünk, és kisebb elcsalinkázás után 6:10-kor már a rajtban is álltunk.
Előző nap természetesen össze kellett pakolni, isot bekeverni, szendvicseket elkészíteni, teát lefőzni, mint egy kirándulásra. Lelkiismeretfurdalás nélkül toltam be a két bundáskenyeret. Nyami, imádom!

A teljesítménytúrákon nem közös rajt van, hanem egy adott idősávban indítják az indulókat Miután leparkoltunk, összeszedtünk magunkat, megkerestük a harmadik társunkat Matyit, 6:09-kor már neki is vágtunk hármasban (Laci, Matyi a 10x-es Mátrabérc teljesítő és én) a Mátrának. Közben összetalálkoztam egy rég nem látott kedves ismerősömmel Tamarával és a férjével is. Kicsi a világ!

Pár kilométer után kiderült, hogy bizony jó lett volna ha hozok magammal nordic túrabotot. Nem mintha lett volna nekem ilyen itthon, de most már lesz. Szerencsére kaptam egyet kölcsön (örök hála Lacinak és Matyinak), így egész úton volt mivel diktálnom a tempót, volt mire támaszkodnom a meredek lejtőkön. Azt hiszem, hogy bot nélkül sokkal lassabban haladtam volna. Nem mennék bele az ide értünk és oda kanyarodtunk részleteibe, csak pár fontosabb momentumot említek meg a beszámolóban.
A Mátra egyszerűen csodálatos és rendkívül nehéz terep. Sokat mégsem láttam belőle, mert az egész túra egy nagy rohanás volt, nem volt benne nézelődés, piknikezés, ez sport volt a javából, pedig mi még elég lájtosan nyomtuk (látva a befutóidőket). Nagyjából 4,5-5,5km-t tettünk meg óránként.
Az első ellenőrző pontra érve (Oroszlánvár 10,5km) kicsit szédelegtem, mert alattomosan ette a kalóriát a szervezetem. Kicsit meg is lepődtem, hogy gyakorlatilag alig haladtunk valamit én pedig mennyire elfogytam. Egy 10 kilométeres futást éhgyomorra, ivás nélkül is képes vagyok teljesíteni, most pedig “foltokat” láttam, szédelegtem. Persze folyamatosan emelkedőket másztunk és a futásban megszokott minimális visszatöltést végeztem csak. Szóval nem mindegy, hogy 10km-t síkon vagy folyamatos emelkedőn tol meg az ember. Oroszlánváron megkajáltunk és átkapcsoltam az órámat a kalóriaszámláló kijelzésére, hogy lássam mennyi “üzemanyagot” fogyasztok. Innentől kezdve sokkal jobban figyeltem a folyamatos folyadék és szilárd kaja utánpótlására. Ez volt az első olyan sporttevékenység ahol a kalóriafelhasználásomat is figyeltem menet közben. Azt hittem, hogy ez a “túrácska” nem fog odavágni, aztán huh… ! Ez például számomra egy teljesen új élmény volt.

Április 12., hajnali 3:23 - reggelizem, hogy indulhassak a Mátrába.

Április 12., hajnali 3:23 – reggelizem, hogy indulhassak a Mátrába.

Kékestetőre már jó erőben értem fel. Itt tea és bundáskenyért várt minket, kb. 15-20 perc kaja és pisi szünetet tartottunk. Hol Laci, hol én “gyengélkedtem” a túra közben. Ugyanakkor fejben eléggé eltökéltek voltunk mindketten és tudtunk erőt adni a másiknak ha épp egy “küzdős” időszak jött el valamelyikünk számára. Kékesről Galyatetőig elért minket a délidő és ekkor már nagyon kívántam valami meleg ételt. Beültünk egy levesre, mert úgy láttuk, hogy a szintidőhöz képest jócskán időben vagyunk. A leves végeztével derült ki, hogy bizony elnéztük az itinert és nem fél óra előnyben, hanem fél óra lemaradásban vagyunk az ajánlott időtervhez képest. Itt nagyon bepörögtünk, utolért a pánik, hogy mi lesz ha nem érünk be szintidőn belül. Ettől kezdve minden sík és lejtős szakaszt futva tettünk meg, és az emelkedőkön is komoly tempót diktáltunk.
Galyatető és Mátrakeresztes között 45 percet hoztunk vissza a lemaradásból, nem is tudom honnan jött az a sok energia amit ebbe a szakaszba beletettünk. Mátrakeresztesen aztán utolértük Matyit, aki Galyatető előtt vált le rólunk, mert neki már túl lassúak voltunk. Úgy láttam megörült nekünk és utólag bevallotta, hogy itt gondolta először, hogy sikerül majd megcsinálnunk Lacival a túrát célidőn belül. Rövid frissítés után indultunk neki a Muzslának, ami már eléggé fájt de a fejem vitt előre. Valahogy sehogyan sem akartunk felérni a csúcsra. Csak jöttek az emelkedők, a kanyarok és még mindig jött egy újabb emelkedő. Igazából már nem is érdekelt, csak mentem mint egy robot, úgy éreztem a világból is ki tudnék menni.

A partraszállás Szurdokpüspökibe volt a legfájdalmasabb. Messziről már láttuk a települést, de valahogy sehogyan sem közeledtünk a távoli házak felé. Rengeteget kanyarogtunk a hegyen és még mindig a

Laci itinerje. Az enyém is ilyen lett volna, ha nem darálom darabokra.

Laci itinerje. Az enyém is ilyen lett volna, ha nem darálom darabokra.

repülőgépekből ismerős táblanézetből láttam csak a falut. Ekkor már fájt a csípőm, a lábam de nem érdekelt, csak mentünk a végeláthatatlan lejtőkön. Nem is tudom leírni mennyire ultranehéz volt a vége: a kövek, a meredek lejtés, a lábam alatt guruló rögök – egyelőre megfejthetetlen a számomra, hogyan lehet ilyen felületen futni. Életem legnehezebb terepe volt ez a hosszú és meredek hegyoldal -gyalogolva-túrázva-nemfutva-, ennyi röggel, kővel, bár biztosan hozzájárul ehhez a minősítéshez a 12 órás kaptatás utáni fáradtság is.
Aztán végre, Szurdokpüspökibe érve megint futottunk, mert már nagyon be akartam fejezni az egészen, és nagyon be akartam érni szintidőn belül. Jövőre már rutinos túrázóként csaphatunk bele a túrába, tudva hogy nincs idő a vacakolásra.

Sirokról indultunk, Szurdokpüspökibe érkeztünk.

Sirokról indultunk, Szurdokpüspökibe érkeztünk.

Egy maraton jóval könnyebb megpróbáltatás mint a Mátrabérc (legalábbis abban a tempóban amiben eddig én toltam a maratonjaimat). Fáradtság tekintetében a tavalyi triatlon iron féltávhoz tudom hasonlítani ezt a túrát. Szóval ennyit a “botos kirándulásról”… .
Két napig nem fért bele a lábam a cipőimbe, úgy meg volt dagadva a lábfejem, folyamatosan ettem, ittam. Másnap kicsit darabos volt a mozgásom, aztán a hétfői kocogás és edzés összerázott.

Minden teljesítőnek gratulálok és magamnak is! Kemény volt. Ezt a túrát semmiképpen nem ajánlom kezdőknek. Egy maraton lefutásához megszerzett állóképességre mindenképp szükség van a Mátrabérc teljesítéséhez, meg egy picit még többre.
Jövőre újra itt leszek!