Egy amatőr futónő naplója

TETORTENETED

MI A TE TÖRTÉNETED? – Katus így kezdett futni

Nagyon megtisztelő, hogy sok olvasói levél érkezik hozzám. Ezért is gondoltam úgy, hogy megosztom azokat a leveleket, melyekben egy-egy futótársunk arról ír, Ő miként kezdett futni.
Az első történet Katus tollából származik, aki dohányzás után, súlyproblémákkal és önértékelési gondokkal küzdve vágott bele a futásba.

“Szia Györgyi,
Gondolom nem gond, ha egyből tegeződve írok neked, régóta olvasom a blogod, szinte olyan, mintha ismernélek.
Már régóta szerettem volna megosztani a történetemet olyan emberrel/emberekkel, aki talán megérti, hogy mit is jelent nekem a futás, hogy mit is tudtam leküzdeni a segítségével…  . Az utolsó löketet a „passzolsz a korsablonra?” írásod adta meg, hogy írjak és meséljek.
Nehéz elkezdeni, mert úgy érzem a következő írás egy élettörténet,  amiben valahol mégis ott  futás.
Egész életemben túlsúllyal küzdöttem. Tinédzsernek is kövér voltam, elkerültem főiskolára, ott rászoktam a dohányzásra, ami miatt nagyjából 20 kilót fogytam –  nyilván nem egészségesen.
2007-ben találkoztam a férjemmel, akinek a jótékony hatására 2009-ben leszoktam a dohányzásról. Igazi akaraterő próba volt ez ! Egy 7 éve megszokott, napi dolgot abbahagyni nem volt egyszerű, de sikerült. Ma már nagyon örülök, hogy nem dohányzom!

Cserébe viszont meghíztam.  3 hónap alatt 10-15 kilót felszedtem, ezzel kompenzáltam a dohányzás okozta hiányt. Ettől nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, frusztrált lettem, elutasító, magamba fordultam, sajnáltattam magam, mindenkit hibásnak éreztem, hogy 89 kilós lettem. 89 kilós!!

Csak saját magammal nem mertem szembe nézni. Rettenetesen sok és rettenetesen nehéz voltam. Minden egyes pillanatban éreztem, hogy ez így nem jó, nem kellene így lennie, nem lehetek ilyen kövér. A koleszterinem is magas lett, a közérzetem romlott és ezt a rosszérzést folyamatosan kajálásokba fojtottam. Éreztem, hogy ez így nem jó, de mégis folytattam.
2012 év elején elhatároztam, hogy veszek bértelet a konditerembe. Személyi edzőt is fogadtam. 3-4 hónapig képes voltam, heti kétszer-háromszor eljárni másfél órát edzeni. Aztán valamiért mégsem jött be.
Nem a nekem való módszer volt ez. Hozzáteszem, soha nem voltam sportos alkat, életemben nem sportoltam, de a kondizás inkább frusztrált egy idő után. Nem jöttek a várva várt eredmények, változások, nem lett jobb a közérzetem, nem fogytam és a konditermi légkör sem igazán nekem való. 
Kicsit erősödtem, azt éreztem, de ez semmit nem segített rajtam. Aztán jött a nyár és ismét szörnyen éreztem magam. Közben munkahelyet is váltottam, volt stressz dögivel. Nem találtam se önmagam, se a kiutat. Próbáltam rájönni, hogy miért alakult ez így, konzultáltam pszichológussal, de csak vártam a csodát. 
Később jöttem csak rá, hogy nem várnom kellett volna, arra, hogy valami történjen ami megment, ami után aztán varázsütésre elmúlik minden gondom-bajom-túlsúlyom, hanem nekem kellett volna cselekednem.

2012. október 23-a életem legszebb napja volt . Persze akkor nem így gondoltam.
Előző nap elmentem a Decathlonba és vettem egy futócipőt! Akkor már nagyon sokat olvastam a futásról, de még mindig nem futottam. Mindenhol – így nálad is – azt olvastam, hogy a jó cipőn ne spóroljunk ! 
Megvettem az általam szükségesnek vélt kellékeket, egy napig nézegettem őket és határozottan emlékszem, hogy kinevettem magam, ahogy ott ültem a futós cuccok között. “Minek ez nekem, nem vagyok én sportoló ?! – gondoltam magamban.”

Aztán másnap felöltöztem és ÉLETEMBEN ELŐSZÖR,  20 kilós túlsúllyal lementem a házunk előtti kicsi parkba, hogy fussak. Fogalmam nem volt, hogy mit csinálok. 4 percig tudtam egyhuzamban futni és kb. 0,4 – 0,5 km-t tettem meg. Aztán totál kidőltem. Elfáradtam ennyitől, de pihentem kicsit, sétáltam majd  megint futottam, ameddig bírtam. Hosszú-hosszú hetekig ez így ment: felöltöztem és megpróbáltam futni vagy sétálni vagy valamit a kettő között.
Mindenhol olvastam, hogy ne legyek türelmetlen, a szervezetnek hozzá kell szoknia a terheléshez, így nem bántam, hogy nem futottam sokat vagy gyorsan. Csak az számított, hogy futottam !
Novemberben jött el az első sikerélményem, amikor 0,9 km-t tudtam teljesíteni egyben! Aznap egész este táncoltam és énekeltem otthon örömömben. Boldog voltam.

Boldog voltam, egyrészt azért, mert nem adtam fel a mozgást az első szánalmasnak érzett eredmények után, amikor hangsúlyozom, még saját magamat is kinevettem, másrészt, hogy leküzdöttem saját magam. Amikor 0,9 km-t lefutottam, akkor éreztem meg először, hogy ebben akár még több kilométer és még több futással eltöltött idő is lehet.
Télen kicsit kevesebbet futottam, de sikerült elérnem az 1 km-t, sőt az 1,5 km-t is ! -2 fokban, 20 kilós extra súllyal !
Életem első lefutott 2 kilométerét sem fogom soha elfelejteni, éreztem, hogy ez egy másik szint. Saját magamat is megleptem, hogy mire nem vagyok képes ! Eljutottam a teljes tespedtségből a 2 km élvezetes lefutásáig!

Most 2013. július közepe van.
Azóta már lett még egy terepfutócipőm is. Három futónadrágom és 3 futós felsőm van. Van öltözetem melegre, hidegre, hóra, fagyra, szélviharra … kifogás nincs. J
Május vége óta pedig egy Polar óra kíséri a futásaimat, elkezdtem a pulzusomat is figyelni, hogy még többet megtudjak magamról, hogy még hatékonyabban edzek, fogyjak.
2013. május 6-án futottam életemben először 30 percet megállás nélkül ! Akkor ez 3 km-re volt elég. Most 45 percet futok megállás nélkül, mely idő alatt 5 km-t teszek meg.

Azt hiszem, hogy aki már régóta futó és edzett, nincs is tudatában annak, hogy MENNYIRE ISZONYATOSAN SOK az az 5 km, és hogy milyen hatalamas teljesítmny ez egy magamfajta lánynak!
Minden futás végén, amikor ismételten sikerül lefutnom az 5 km-t egyszerűen csak büszke vagyok magamra, hogy ma sem a kanapén ülést, a chipset, a kólát, a semmittevést választottam. Az első lefutott 5 km-nél futás közben elkezdtem könnyezni, majdnem elbőgtem magam az érzéstől, amit az az élmény akko jelentett.
Május óta fogytam 6 kilót. 83 kilóval még mindig nem vagyok kicsi termet, de remekül érzem magam, és minden egyes futás után jobban érzem magam. 70 kg-os szeretnék lenni, mert tudom, hogy az az a súly, amit a testem könnyedén elbír. Még hosszú az út odáig, de nem hinném, hogy bármi eltéríthetne erről az útról. 
Átlag heti 2-3-szor biztos, hogy kimegyek futni. Amiben még óriási változást hozott a futás, hogy teljesen megváltozott az étkezésem. Szinte észre sem vettem. 
Ha nehéz kajákat eszem, akkor nehezen megy a futás, így szépen lassan átálltam a könnyed étkezésre,  valahogy az egyik jó dolog hozta a másikat magával !

Áprilisban még az volt a célom, hogy le tudjak futni 5 km-t. Július eleje óta a 7 km a cél ! Biztos nem lesz egyszerű, de elérem ezt a távolságot is. 
Üdv és további szép napot,
Katus”