Egy amatőr futónő naplója

Naszaly_MCS_20131123_DSC_3476

Naszály trail – megkésve

Múltkorában írtam már a trailkedéseimről, és ígértem, hogy a Naszály trail terepfutó versenyt is ledokumentálom. Végül is ez volt az idei év (2013) csúcsa számomra, a terepfutás szempontjából. 25km, cirka 1200 méter szintkülönbséggel. Mondhatom hazai terepen futottam, hisz a házunktól 5 perc sétára, lent a Duna-parton Vác felé tekintve, rendre megcsodálom a Naszály vöröses szikláit még most is, hogy egy ideje már ott is futok.

(Fotó: Csikesz Mariann)  Naszály-trail. A cél előtti utolsó kilométeren.



Amikor a gyerekek kicsik voltak, rendszeresen lesétáltunk a Duna-partra, hogy kavicsokat dobáljanak a vízbe. Potyogtak a kövek, miközben én sosem szalasztottam el az alkalmat, hogy elmerüljek a Naszály látványában. Emlékszem rá, hogy ebben az időben még arra is borzasztó büszke voltam, ha a parti töltésen oda-vissza lefutottam a magam kis 3 kilométerét. Aztán ahogy nagyobbak lettek a kölkök, elkezdtünk kirándulni a hegy derekán, leginkább a Gyadai Tanösvényen – ez volt a vállalható terep mindnyájunk számára. Aztán kezdődtek a Naszály túrák, futás és bringázások. Ezekben a projektekben már egyedül maradtam. Szép lassan kerültem egyre közelebb a hegyhez, egyenesen arányosan azzal, ahogy az otthoni strázsa kötelékei alól felszabadultam. A korábbi Naszály élmények megkoronázása volt a november 23-i trail. Az egész éves terepfutások és bringázások mind hozzátettek ahhoz, hogy ez a Naszály futás számomra maximálisan vállalható legyen munka, kölkök, és fel-le változó konfekció méret mellett.

Évekig csak néztem a Naszályt, most pedig keresztbe-kasul befutottam.



NASZÁLY TRAIL – bejárás a verseny előtt egy héttel (nov.17.)

Reggel 6:30 – “Jézusom, kikkel futunk?!”

Kedves futótársam, Viktor (alias Vitja, Utunk ultrába bloggere) javasolta, hogy nézzük meg a Naszály trail útvonalát és laza kociban érezzük meg az útvonalat, járjuk be az összes csúcsot, amit a versenyen érinteni fogunk. Külön-külön már mindegyik csúcs megvolt, de egyben az egész kör még nem. Szokásos kialvatlan és kissé túledzett állapotban érkeztem a bejárásra, a pulzusmérő jeladó pántja már hetek óta le volt merülve (azóta sem jutottam el elemcserére ..), tehát rábíztam magam a megérzésekre. Hajnali 6-kor találkoztunk a házunk előtt, csendben settenkedtem ki a kapu elé, hogy a többieket ne ébresszem fel – micsoda elkötelezettség, ugye?:)

 

Naszály, Látó-hegy.

A Gyadai-rétről indítottuk a mókát, ahogyan egy héttel később a Naszály trailen is történt. Két nálam jobban futó fiúval érkeztem a helyszínre, majd a parkolóba érve szembesültem a valósággal, miszerint Viktor több profi, cingár lábú (sorry srácok, de ez az igazság) futótársát is a helyszínre szervezte. Ja, és egyedül voltam nő. Well, mit volt mit tenni, vissza mégsem fordulhattam. Most utólag úgy értékelem a dolgot, hogy Viktor talán személyükben bízott a valóságos futás élményében, sejtette, hogy személyemben sokkal inkább egy kocogás-gyaloglás “neverending” futúra (futás-túra) kerekedne ki.  “Basszus!- gondoltam. Hogy a fenében fogom én tartani a tempót ezekkel az agarakkal?!”
Utoljára kezdő koromban éreztem magam hasonlóképpen, amikor nagyon de nagyon bírni szerettem volna más tempóját, közben pedig lógott a nyelvem. Summa summarum, a bejárás sikeres volt, KO-ra futottam magam (és ahogy elfigyeltem, voltak ezzel így még egy páran..:). Csabinak külön köszönöm, hogy társam volt a futásvégén.
Másnapra olyan izomláz égett a lábszáramban, amilyet még életemben nem éreztem. Ezek alapján döntöttem el, hogy a verseny hetében a futóklubos szokásos 10km-en felül én egyáltalán nem futkosom. A besavasodott lábaimat csütörtök este lemaszíroztattam, így két napra rá, november 23-án felfrissülve vártam a versenyt, bízva abban, hogy jól fog menni.

Azért megcsináltam!:) Katalinpuszta – kirándulóközpont, a bejárás után.

Milyen előnye volt a bejárásnak?
– Megkóstoltam a terepet így egy szeletben, tudtam, hogy hol és merre kell majd kanyarogni.
– Tudtam tervezni, hogy melyik szakaszt fogom megfutni, hol futok lazán és hol fogok sétálni.
– Felmérhettem, hogy mennyi folyadékot kell majd magammal vinni, mikor kell majd harapni egyet.
– Összességében magabiztosan állhattam be a rajtba.

NASZÁLY TRAIL – verseny (nov. 23.)

(Fotó: Csikesz Mariann) Terepfutás csendélet.

Az Ökofutás színeiben került megrendezésre ez a verseny.
A távok a következők voltak:
Gyerekeknek – 5km
Felnőtteknek: 24,2km 1120m (szintidő 4,5 óra) , és 48,4km 2240m (szintidő: 9 óra)

(Fotó: Fekete Dániel és kislánya) ..és rajt! Tündéri szurkolótáborunk volt.

Az adminisztráció (meg a határidők, meg a futás, meg a főzés, meg még jó pár dolog..) a gyengém. Sosem ellenőrzöm a rajtlistát, a kiírást, csak megyek a versenyre – lesz ami lesz alapon. Ez nem helyes, de időtakarékos a verseny előtti napokban, macerás a verseny napján, és néha költségesebb. Nem követendő példa! Így történt, hogy a Naszály trail nevezésem átutalása körül volt némi kavalkád, ami a regisztráció során derült ki. Végül összefutottak a szálak. Indulhattam.

 

(Fotó: futóblog) Ez volt az itiner, ezt a pályát futottuk be. Minden versenyző kapott egy ilyen térképet. Sajnos én elhagytam az enyémet azóta. Ezért a kölcsönzés – remélem nem gond, futóblog.

Azt szeretem a terepfutóversenyekben (marha nagy “tapasztalattal” a hátam mögött – Börzsönyi hegyi félmaraton, Baradla és ez a verseny – na jó és sok közös, házi terepfutás) hogy kevés a résztvevő, ezért meghitt, és nincs ordítozó “szpíker”. A zajból bőven elég a hétköznapokban. A csendért, a hangulatért, a természetért megyek az erdőbe futni.  No, és azért a tál gőzölgő gulyáslevesért, amit egy jól odatett erdei futás tud még ízletesebbé varázsolni. Jöhet a ropogós, vastag szelet fehér kenyér. Ah, de jó is az, de máris előrerohantam.
Persze nem kívánom  hosszan leírni a verseny útvonalát, hogy honnan hová kanyarodunk és hová fordultunk be – ez engem mint olvasót általában untat ezen a szinten. Ezért is igyekszem csak a legfontosabb momentumokat megemlíteni. Véleményem szerint az ilyen helyekre, mint a Naszály,  egyszerűen el kell jönni. A természetet élőben kell megízlelni. Talán csak Fekete István volt képes erdeinkről, mezőinkről és vizeinkről oly módon írni, hogy az egyenértékű esztétikai minőséget képviseljen a valósággal. E képesség híján, a hegy és a természet szépségét nem ecsetelem, tegyék meg ezt helyettem a képek vagy egy valódi látogatás a Naszályon.

TEHÁT, A VERSENY

 

(Fotó: Fekete Dániel és kislánya) ..és rajt! Tündéri szurkolótáborunk volt.
Ez a kék! Én élveztem ennek ellenére.

A katalinpusztai kirándulóközpontot gyönyörűen megépítették. Ezt láthattad pár képpel feljebb (bejárás, közös csoportkép). Innen rajtoltunk a Naszály trailen. Fóti futótársammal Klárival indultunk közösen, valahol a mezőny felénél.
A verseny hetében szépen esett, viszont a verseny napján jobb időt nem kívánhattunk volna.
Az erdő illatos volt, a köd ráült a tájra, majd az idő előrehaladtával a nap is kisütött. Az őszi időjárás, a legtökéletesebb arcát mutatta meg nekünk ezen a napon. Az esőzésnek köszönhetően a hegyoldal csúszott mint a veszedelem,  és sok helyen dagonyáztunk mint a vadmalacok. Erre számítottam, így nem ért meglepetésként, amikor a kék jelzésen tíz körömmel kellett kapaszkodnom felfelé. Hozzáteszem, megfelelő technikával egészen biztosan el lehet szökellgetni ilyen terepen is. Még nem tartok itt.
Aki még nem volt a Naszályon azokat meglepetésként érte a hegy és a körülmények. Ez kiderült menet közben a beszélgetések során, majd később az ebédnél. Volt aki egyenesen azt állította, hogy a Kinizsi 100 (még nem voltam, de tervben van) nehéz szakasza sem ennyire húzós. Mind írtam, ezt nem tudom, még sosem voltam a Kinizsin, nem ismerem a terepet. Szemléletem szerint a természet adja magát, az ember igazodik. Ha sikerül megtalálni az összhangot, akkor megérint a jól megérdemelt FLOW érzése. Egy erdőben nem lehet kritizálni a körülményeket, az úgy van jól, ahogyan van. Alkalmazkodás, igazodás, elfogadás – azt hiszem ezek nélkül nem lehet terepen futni.  Ezt kéne az emberi kapcsolatokba is átültetni… . 

A verseny első szakasza folyamatos emelkedőből állt. Összességében olyan 640 méteren keresztül toltuk magunkat felfelé a csúcsig, a végén durván csúszós terepen a Naszály kilátóig. Ott volt az első ellenőrzési pont. A terepversenyeken általában dugóval mérik az időt. Aki országúti futóversenyeken szokott indulni, azoknak ez talán nem ismerős módszer. Az ujjra rögzített dugót kell beledugni egy műszerbe. Így történnek az ellenőrzési pontokon a bemérések, hasonlóan mint ahogyan a képen is látható.

A Naszály több pontjáról is mesés kilátás tárult a Dunára, Vácra és a környező hegyekre. A csúcson és a hegyről lefelé egészen jól lehetett futni, a köves részek már felszáradtak, ki lehetett támasztani a lábat a lejtőn, így én is bátrabban megindultam. (Hálásan gondoltam a sok-sok TRX edzésre, a számtalan kitörésre, – az egyensúlyi párnákon, az agility létrán és a step padokon végzett gyakorlatokra. A térdeimnek kutya baja sem volt ettől a futástól.)
Az erdei utak viszont sarasak voltak, jól be kellett kötni a cipőket, hogy ne húzza le a gyurmaszerű massza az ember lábáról. Ilyenkor nyer értelmet a cipő befűzőjén található legfelső lyuk! Lejtőn, emelkedőn fontos bekötni azt is, hogy ne csúszkáljon a láb a cipőben, ne legyen aztán vízhólyag, köröm leválás és társai.

Személy szerint élveztem a dagonyát. Igaz a végére úgy néztem ki mint egy disznó, de mikor máskor engedheti meg az ember magának, hogy nagyokat csattogjon a bokáig érő sárban anélkül, hogy azt hinnék a diliházból szabadult, ha nem egy terepfutáson?!  Én kihasználtam a lehetőséget.

(Fotó: Regősné Kiss Edit) – Zanzásítva a verseny képekben

A Naszály kilátó után leereszkedtünk a hegyről Kosd irányába, és onnan egészen a gombási pihenőig ragadós, agyagos masszában futhattunk a lejtőn. Nem is tudom melyik szakaszt nevezném a legnehezebb résznek. Ezen a lejtős, saras úton vagy engedte magát az ember és szedte a lábait vagy lassan csúszkált lefelé. Én az első megoldást választottam és sár ide vagy oda, caplattam lefelé. Ilyet sem csináltam még!

Az egész Naszály futást a kihívások jellemezték. Azt hittük (ugye, mondhatom többes számban, kedves versenyző társaim) csúcsra érve, hogy a nehezén már túl vagyunk, persze akkor jött egy brutál lejtő. Majd mikor azt hittük, hogy ettől már nem lesz rosszabb, akkor jött a sár és a lejtő kombinációja, és mikor azt hittük, hogy innen már csak síkon kell továbbfutni, no akkor kellett ráfordulni újra a csúcshoz vezető ösvényre. Ilyen volt ez a Naszály trail.  Ettől volt élmény, ettől volt terepfutás.


Egy idő után szerintem mindenki feladta a fejben tervezgetést és vagy kiakadt és fogta magát letúrázta az egész távot vagy az esélytelenek nyugalmával viselte az újabb és újabb kihívásokat. Persze nem az élmezőnyre gondolok, akik a hegyi zerge fürgeségével végigpattogtak a hegyen.
A hosszú távra nevezők közül sokan fel is adták a versenyt és a második körre már el sem indultak. Azt gondolom, hogy aki először volt itt, most kihívásokkal teli állapotában ismerkedhetett a hellyel.

(Fotó: Fekete Dániel) 2. ellenőrzési pont, és itt már süt a nap!

 

A gombási pihenőnél frissítettünk a terülj-terülj asztalkán, majd visszamásztunk a Látó-hegyre, és onnan újra a  kilátóhoz, tehát újabb 640 métert emelkedtünk. Ez ismét kemény hegymászást jelentett, a szó szoros értelmében. Igyekeztem tartalékolni az erőimet, mert tudtam, hogy visszafelé azért 7 dimbes-dombos kilométer vár még. A versenyen a “szipókás” hátizsákommal voltam, amibe 1 liter izoitalt tankoltam,  illetve egy Isostar energiaszelet. Ezek nagyon jó szolgálatot tettek. Igaz extra súly volt a hátamon, de úgy érzem megérte cipelni.
A hegy tetején átfordulva, a kék jelzésen haladó lejtő kihívásai következtek. Az avar alatti sár és vizes kövek bizony szapora lépésre kényszerítettek.  Bár a terepfutók úgy mondják, “lejtőn a sz.r is gurul”,  azért a lejtős rész nagyon jólesett és úgy érzem, hogy egész jól haladok. Azt gondolom, hogy akinek van honnan legurulnia, az azért már valami.

Az utolsó 5km küzdősre sikeredett. Sárban és zsombékokon keresztül küzdöttük magunkat a cél felé.  A dimbes-dombos Gyadai-rét alattomosan szívta el a maradék erőket. Ekkorra már rég eljutottam én is a minden mindegy állapotáig, bármi jöhetett. Közben persze élveztem a tájat, az erdőt, a csendet. Összességében sokkal könnyebben ment a versenyen a teljesítés, mint az egy héttel korábbi bejáráson. Nincs mese, kell az elem a Polar órámba, nyomni kell az aerob edzéseket, hogy még könnyebben menjen a futás, a hegy. Végül 3:33:02-vel a 6. helyen végeztem.

A Gyadai rét.

Csak viszonyításképpen a győztesek ezen a távon:

1. Dr. Paál Emőke – 2:38:41
2. Farkasdi Edina – 2:45:49
3. Gyebnár Éva – 3:03:06

Nem viszonyítunk csak magunkhoz –  dehogynem! Viszonyítunk! A dobogós csajok ügyesek voltak és tehetségesek.
Ez van, én ezt tudtam. Összességében azt mondtam magamnak, “jó volt ez csajszi”. A Naszályt általában minden futóblogon nehéz jelzővel illették.  Aki ott volt és teljesítette valamelyik távot, annak jár a gratuláció!

Jó lenne már kikecmeregni ebből a gyulladásos nyavalyából és újra elindulni a hegyen. Ezen vagyok most, mert súlyos elvonási tüneteim vannak, közben itt vár rám egy óra, az új Garmin 620, amit már nagyon de nagyon szeretnék kipróbálni.  Szerintem legkésőbb hétfőn már indulok is!

Oh, majd elfelejtettem. A szervezés szuper volt. Az útvonalat nagyon jól lehetett követni. Talán a Gyadai-réten volt egy kis bizonytalanság néhol, hogy merre tovább. A rajtcsomag részeként megkapott zsákban már a tesicuccát hozza-viszi a kisebbik fiamnak. A verseny utáni mennyei gulyásleves pedig maga volt a csoda. Mindig mondtam, hogy megéri futni!

Jó futást!

Én hamarosan indulok újabb futásra a Naszályra és télen igen sokat fogom ismételgetni ezt a kört, hogy jövőre akár a dupla táv is menjen.

Jó futást!

Györgyi



TOVÁBBI ÉRDEKES TARTALMAK:
Trailkedéseim – próbálkozások a terepfutással
Naszály trail beszámoló – egyensulyt blog
Idei legkeményebb kalandom – futoblog