Egy amatőr futónő naplója

Balatonfélmaraton

Nem kell, hogy mindig jólessen – Balaton félmaraton

A Balaton csodás minden évszakban. Azt hiszem ebben mind egyetértünk. Egy futó számára a Balatonnál futni, pedig dupla öröm. Eddig úgyis az északi parton futkároztam. Itt volt az ideje egy déli parti megmozdulásnak. Vasárnap befejeződött a Balaton Maraton, melynek félmaratoni szakaszát teljesítettem Anna, Edina és Lali társaságában. Ééés, eljött az első verseny, ami olyan igazán nyögvenyelős volt az én(!) számomra. A többiek nevében nem nyilatkozom.
 
Balról jobbra, Anna, Györgyi, Lali, Edina
Nincs mese.. én is emberből vagyok. Be kell látnom. Van, hogy a dolgok jól mennek és van, hogy kevésbé. Nem vagyok se szuperwoman se szuperanyu – csak hétköznapi, de igyekvő. A múlt hét elején úgy határoztam:), hogy én már nem vagyok annyira beteg és nekivágok a Balaton “félmarcsi”-nak (ha már burgi, meg pari, meg ubi stb..).
Aztán többet nem is nagyon foglalkoztam a versennyel. Vasárnap reggel gyorsan összedobáltam a cuccaimat, egybegyűltünk és indultunk Siófokra.
Nem a legideálisabb reggel pakolni. Ennek eredményeképp, felemás kesztyűben futottam.
Társaságunk minden tagja egyéniség volt a maga nemében.
Anna – 8 gyerek – ezt én még most sem tudom megemészteni. Sosem fogom, azt hiszem. Örök egyéniség ilyen nagy létszámú feladattal.
Edina – 2 hete futotta élete első 20km-ét. Előtte csak 14km-t futott. Most úgy döntött, hogy hivatalosan is nekivág a félmaratoni távnak.
Lali – Ő hatalmas elánnal koncentrál a futásra az elmúlt, lassan 1 évben. Rideg eltökéltséggel pipálja ki az edzéstervén szereplő tételeket. Az eredmények pedig jönnek!
Mi voltunk Annával a nyűgös szakasz. Lali és Edina a nagyon lelkes. Így most ők húztak minket.
 
A logisztikáról

 

Öltözőhelységek, ruhatár

Útban a Balaton felé, az M7-es siófoki szakaszán elkezdett esni az eső. Szerencsére ez csak egy rövidke riogatás volt, mert aztán kellemes 10 fokos hőmérsékletben futhattunk.

De haladjunk kronológiai sorrendben! Meglepően jól lehetett parkolni. Bár ez talán annak volt köszönhető, hogy a rajt előtt több mint 1 órával korábban megérkeztünk a helyszínre. Egy szocreál szálloda földszinti és emeleti szobáiban volt lehetőség az öltözködésre. Teljesen OK volt a hely. A földszint a nőknek, az emelet a férfiaknak volt fenntartva.
Egyszerre 3-4 nő öltözött egy 2 ágyas szobában. Nagy pirospont a BSI-nek, mert a szobák fűtöttek voltak!!
Minden szobához tartozott egy fürdőszoba. Így a verseny után lehetőség volt a tisztálkodásra is. Egyetlen kritikám, hogy a ruhatár szabadtéren lett felállítva. Ez okozott kellemetlen pillanatokat a befutó után. Összességében azonban nagyon praktikus volt, hogy minden fontos helyszín egy viszonylag kis terület köré volt csoportosítva.

A verseny

Egy futóversenyen mindig találkozik az ember
egy kedves ismerőssel. Itt Rrrrsika a Szigetről.

Még a verseny előtti percekben sem tudtam, hogy mi legyen a “taktikám”. Végig tempósabb ritmusban fussam végig a távot vagy az elejét húzzam meg és egy kellemesebb második részt fussak? Ekkor még nem is mertem arra gondolni,  hogy a “túlélésért” fogok küzdeni:)))

11-kor eldördült a rajtpisztoly. Mivel viszonylag sok futó nevezett, az egyes idősávokat külön rajttal indították. Nagyon furcsa volt ennyire közel kerülni rajtórához.
Természetesen Monspart Sarolta most is ott volt velünk! Köszönet érte!! A címadó szlogen is tőle származik – azaz “Nem kell, hogy mindig jólessen.”  Just do it!
Szóval, Lali az első 500m után el is húzott gyorsan. Fülében döngött a zene. Mondta is, hogy ő most eufóriában van, muszáj mennie. Nekem az első kilométernél eldőlt, hogy tempósat én most nem tudok futni. Illetve próbálkozom, de az kínlódás lesz.
Lali. Ej te rutyutyu! Volt miért mulatni!

Hamar kiderült az is, hogy picit túl vagyok öltözve. Hogy erről a félgyógyult állapotom hőhullámai tehettek vagy a parám az esőtől, már soha nem tudom meg. Így a 3. kilométernél letekertem magamról a dzsekimet.

Sajnos végig olyan érzésem volt, hogy nem bírom teleszívni a tüdőmet levegővel. Nem is tudtam belelazulni a futásba. Végig erőlködtem és feszültem. A 10. kilométer után már vártam, hogy mikor lesz vége ennek a félmaratonnak. Innentől már csak azzal motiváltam magam, hogy “ez már csak annyi mintha a patakig futnék otthon”, “ez már csak annyi mint a kiserdő oda-vissza”. Szóval igyekeztem tartani magamban az lelket.
(Jó kis bátorító írás ez…bele se vágsz a félmaratonba..:) De várd ki a végét!!)
A 14. kilométernél új ismeretséget kötöttem. Egy biokémikus doktorral futottam, egészen a célig. Futás közben most volt fejfájás és pici szédülés is. Nyomtam magamba az iso gél-t, de az sem segített. Azt hiszem, így az év vége felé sikerült teljesen kimeríteni magam. Nincs is ezzel gond. Most kell egy nagy pihenő.
Györgyi. Minden jó, ha jó a vége!

Végül az évet a leggyengébb félmaratoni eredményemmel zártam. Sebaj! Hányszor olvastam már olyan beszámolókat, amikor egy-egy sportoló azon agyalt, hogy miért nem ment jól egy verseny. Majd jött a kiégés, a túledzés, a fáradtság, a sérülés, a betegség.

Ez a verseny most megmutatta, hogy milyen az, amikor a kitűzött cél nem jön össze. Szerettem volna megcsinálni a tavaszi 1:48:00-as félmaratoni időmet, amit Debrecenben futottam. Next time.
Ez most 1:54:23 lett.
Így most jön egy hosszabb pihenő időszak. A héten csak 2 könnyű futást terveztem és sok-sok alvást. A pihenő ciklusban csak könnyű állóképességi edzések és erősítések lesznek a programomban. Aztán indul a téli alapozás, és az intenzívebb erősítések időszaka. Most úgyis teljesen bele vagyok esve a TRX-be. Erről fogok írni hamarosan! Jövőre, pedig határ a csillagos ég!:)
A csajoknak, Annának és Edinának gratulálok!
Edina. Már nem félmaraton szűz.:)

Lalinak pedig különösképp, hiszen élete legjobb félmaratonját futotta, 1:39:42-es fantasztikus eredménnyel!

Hazafelé majdnem kiszakadt a tüdőm a köhögéstől. Itthon pedig folytatódott a második műszak, a vacsi melegítés, krumplipüré készítés, lecke kikérdezés, iskolatáska bepakolás stb.stb.. Tudod, a szokásos vasárnapi koreográfia.
Este nem kellett altatni.  Deeee! Visszatekintve, szuper volt ez a verseny!
Azért sajnáltam volna, ha kihagyom. Így a félmaraton mánia 2. állomása teljesítve. Már csak egy Vivicitta és Hortobágy félmaraton és enyém az érem!!
Jó futást!
Györgyi

 

Anna. A tűzoltó mögött.

 

A verseny után azért volt mosoly.:)