Egy amatőr futónő naplója

futasrol_noknek_tukor

Nem lehetsz az, aki nem vagy

Ha már nem elég a szokásos park vagy háztömb kör, és kicsit jobban rákattansz a futásra, akkor előbb vagy utóbb tudnod kell válaszolni arra, hogy ki vagy a futásban. Legalábbis pillanatnyilag.

Teljesen elcsodálkoztam, mikor a hétvégén feltette nekem valaki a kérdést, hogy ugye már ultrázol? Mi, hogy én?! Nem, nem, egyáltalán nem! Egy folyamatban vagyok, ami néha hosszabb futásokba is átcsap. Futok?! Néha. Hosszabbakat általában kocogni szoktam.  Erdőben, szép tájakon. Való igaz, hogy az utóbbi 6 hétben három komolyabb futást is a magaménak tudhatok (miskolci maraton, Piros 85, tanúhegyek nyomában – mindegyik futva/kocogva), de ez nekem mind amolyan magam örömére szervezett program volt, egy pedig baráti támogatás. Továbbra sem vagyok gyors, tényleg nem – totál átlagos. Lehet, hogy nem hiszed el, de nekem ez az egész amit csinálok, örömfutás, örömtriatlon. Terápia, meditáció, tükör. Nézem, hogy meddig vagyok önazonos, meddig tudok eljutni úgy, hogy ne érezzem magam idiótának, elefántnak a balett teremben, trend majmoló birkának. Egyelőre az étvágyam és a tetteim összangban vannak – én legalábbis úgy érzem. Nem hazudok magamnak, az vagyok a futásban aki lenni tudok. Erősen nézem magam a tükörben – igen kritkus is vagyok. Magammal is – másokkal is. Hiba.

Annyira tiszta és egyszerű ez a műfaj. Előttem biztosan sokan rájöttek már arra, hogy a futás egyenlő a jelennel. Kevés olyan pillanat adódik, mikor a jelent olyan elevenen és magától értetődően tudom megélni, mint futás közben. Valamiért kellenek hozzá a hegyek is.

Jó futást!

 

Györgyi