Egy amatőr futónő naplója

onodi_eszter_gy_3

Ónodi Eszterrel beszélgettem a futásról

Ónodi Eszter színésznő harmadik versenye lesz a május 27-i Tihanyi Félmaraton. Szerdán a BRLYN-ban tartották a sajtótájékoztatót a rendezvény szervezői, ahol lehetőségem volt beszélgetni vele – mi másról, mint a futásról. Amúgy nagyon helyes volt, és közvetlen. :)  Mint mondja, ő igazából már 20 éve kocog, csak mostanában gondolt arra, hogy kipróbálja magát versenyeken is. Egy-egy üveg narancslével félrevonultunk és a következőképp hangzott a beszélgetésünk: 

Ezt is ajánlom:  Felkészítő program életed első 5 kilométerére

Milyen szerepe van a futásnak az életedben?

A futás nekem maximális kikapcsolódás. Korábban is, mielőtt versenyeken indultam volna, heti szinten kocogtam. Mentálisan nagyon nagy szükségem van rá. Arra azért mindig ügyeltem, hogy 40 perc alatt ne fussak. Mostanában már inkább az egy órás futás a jellemző. Csak egy óra, amit szerintem minden ember ki tud szakítani az idejéből, hogy fizikailag és lelkileg is karbantartsa magát. A futás erre a legegyszerűbb eszköz. Nem kell elmenni sehová sem, mint mondjuk egy edzőterembe, amit nem igazán kedvelek. Felveszem a cipőmet és indulhatok is. Ha elmegyek nyaralni vagy forgatni, a cipőmet viszem, mert futni biztosan tudok, bárhol is legyek.

Ezt is ajánlom: Bemelegítés és nyújtás, kezdő futóknak

Hány éve kocogsz?

20 éve rendszeresen kocogok. Tavaly októberben “debütáltam” versenyzőként, persze nagyon amatőr szinten természetesen. Ez tudatosabbá tette az edzéseimet. Most már tudom váltogatni, hogy épp egy laza átmozgató futást csinálok vagy keményebben futok. Tudok már játszani a tempókkal.

Egyedül készülsz a versenyekre vagy van segítséged?

A Vivicitta félmaratonra volt edzői segítségem, aki elmondta, hogy milyen jellegű edzéseket fussak, illetve volt egy másik ember, aki eljött velem párszor futni. Azt tartom, hogy a futás magányos műfaj. Nem vagyok az a csacsogó futó. Nekem a futásban pont az a jó, hogy a fejemben járó gondolatokat rendezzem, és akkor nem kell alkalmazkodnom senkihez sem. Volt egyszer egy főpróba hét, ahol igaz, hogy már hulla fáradt voltam, de volt valami ami nem hagyott nyugodni, volt egy kis gubanc a fejemben. Elmentem futni, és tudtam, hogy a 35. percnél be fog villanni valami. Lehet magánéleti, szakmai, bármilyen problémám, én mindig elmegyek futni, mert futás közben mindig találok megoldást.

Ezt is ajánlom: Anna 61 évesen futotta le első maratonját

Hogy célt tettél a futás mellé, nem zavarta meg a futásaid megszokott hangulatát?

Fura volt, hogy amikor a félmaratonra készültem, kicsit jobban oda kellett tenni magam. Ez nem az a fajta meditatív futás volt. A felkészülés során már néztem az órámat, hogy mennyit futok, milyen gyorsan futok, néztem, hogy hol tudom megfutni az iramos szakaszokat. Most, hogy nincs előttem olyan nagy kihívás, most megint meg tudom tenni, hogy lemegyek és lötyögök egy kicsit, mert én azt is mozgásnak tartom. De ez persze egy másik műfaj.

Vannak akik még nem határozták el magukat, hogy futni kezdjenek. Mit üzennél nekik, miért érdemes elkezdeniük ezt a sportot?

Sokan jönnek azzal, hogy fáj a térdük, fáj a derekuk, ezért nem futnak. Persze van olyan szintű probléma amikor tényleg nem lehet futni, de én sem tartom magam egy kimondott futó alkatnak. Nem csak fizikailag esik jól a futás, de mentálisan is remek. Én a futásra jellemző monotonitást, amit szintén meg szoktak jegyezni a futással szemben, én ezt imádom benne. Pontosan azért, mert magammal tudok lenni, figyelem a levegővételemet, meditatív állapotba kerülök, elengedem a dolgokat, és ilyenkor jönnek be a csoda gondolatok. Másrészt nagyon jó dolog szabad levegőn lenni, és azt érzem, hogy nagyon jó a futók közössége. Különböző helyeken szoktam futni, és a futók összemosolyognak, intenek egymásnak, és látom – hallom, hogy vannak futóklubok. Látom, hogy sokan csoportosan futnak, egyen pólóban vannak.

Ezt is ajánlom: Felkészítő program életed első 10 kilométerére

A félmaratonra még visszatérnék egy kérdés erejéig. Voltak belső tusáid a táv teljesítése közben?

Hogy minden fejben dől el, nekem ezt a félmaraton maximálisan igazolta. Én korábban a verseny előtt, nem futottam le a távot. Előtte 18 kilométert futottam csak. A versenyen 18 kilométerig azon az időn belül futottam egy picivel, amit terveztünk, ami 6 perc/kilométeres tempó volt. Én nem éreztem ezt megterhelőnek. Viszont amint átléptem a 18 kilométert, és olyan területre érkeztem, amit addig még nem futottam, ösztönösen lelassítottam. Ez nagyon érdekes volt. Nem tudtam, hogy menni fog-e tovább, vajon a következő pillanatban össze fogok-e esni, belém költözött az óvatosság. Így összességében, azzal az idővel értem célba, amit terveztünk. Az utolsó 3 kilométertben átkapcsoltan biztonsági üzemmódba, és ezt tényleg a fejem diktálta. Érdekes dolog volt megtapasztalni, hogy a fej milyen szinten tudja irányítani a testemet.

A sajtótájékoztatón Eszter azt mondta, hogy a Tihanyi félmaratonon most egy rövidebb távot választ.

Én ott leszek Tihanyban, remélem találkozunk majd!

 

Jó futást!

Györgyi