Egy amatőr futónő naplója

hanging_running_shoes

Pihenőre ítélve

Rég voltam már sérült (kopp-kopp). Most sincs itt a vég, de a testem jelezte, hogy kéne egy kis pihi, ugyanis itt fáj-ott fáj.  Most már egy ideje. Szóval a jelző fájdalom nyomja a csengőt, változtatni kell, elég volt az eddigiekből, így jelenleg nincs futás.

Nem vagyok ektomorf típus. Ezt a vádlit és hajlítót rendszeresen kéne masszíroztatni... (vajon mikor csinálom majd tényleg így?)

Nem vagyok ektomorf típus. Ezt a vádlit és hajlítót rendszeresen kéne masszíroztatni… (vajon mikor csinálom majd tényleg így?)

Mivel nem vagyok ektomorf típus, az erős és tömör izomzatom nagyon kívánja a nyújtást és a rendszeres masszázst. Ha olvasod a blogot, akkor biztosan tudod, hogy az első félévem célversenye az UTH55-volt, amire azt gondolom becsülettel felkészültem. Átlagban 60-80 kilométereket futottam hetente, és legalább 2x terepen. A hosszúkat is mindig terepen. A terepfutás másként veszi igénybe az izmokat. Az emelkedős futás során intenzíven dolgoznak a hajlítóim és a nagyfarizom. Az UTH után aztán futottam egy Ultrabalatont, és két hete a Szimpla élményen 36 kilométert (kétszer fel Kékestetőre). Hányszor is voltam masszíroztatni január óta? Ja, hogy egyszer sem? Remek! Nem is csodálkozom a kialakult helyzeten.

No, egy szó mint száz. Már a Szimpla előtt is éreztem, hogy rugalmatlan a vádlim, feszes és fájdogál, illetve a jobb ülőgumóm alatt is fáj az izomtapadás körüli pont. Hiába hengereztem, tökéletes megoldást nem hozott. Persze tudom, hogy a henger nem mindenható. Két masszíroztatás között megteszi, de azt sosem helyettesíti.  Edzésről edzésre éreztem, hogy a vádlim egyre fáradtam, rugalmatlan, és reggel ébredés után bizony lassan járódik be. Ez persze nem olyan triviális, hisz nem éles, borzasztó fájdalomról van szó – inkább diszkomfortról, ami elmúlik, amint bejáródik az izom. A múlt csütörtöki tempó futásom viszont már olyan sz-rul ment, hogy az edzés végééig nem sikerült felvennem a tempót, élvezni a futkosást. A lábaim olyanok voltak, mint az ólom. Ezután döntöttem el, hogy vége! Ha tovább tolom az edzéseket intervall, tempó futásokkal, akkor tuti, hogy komoly sérülésbe fogok beleszaladni. A futás közben érzett diszkomfort az izmokban, nyilván rányomták a bélyegét a futás iránti lelkesedésemre is. Nemhiába lett a Szimpla élmény beszámolóm olyan amilyen. Nem tudtam úgy élvezni a futást, mint ahogyan szoktam. Nem vagyok drámázós típus, tárgyilagosan elfogadtam, hogy most ez van. Persze könnyebb volt ezt most úgy elfogadni, hogy nincs célverseny a közeli időszakban. :)

Nincs mese, nem húzthatom tovább, foglalkoznom kell a kezdődő sérülésemmel. Már a Szimplán is annak örültem, hogy az izomfáradtságom ellenére velem nem történt semmi. Mint írtam a beszámolóban, körülöttem potyogtak az emberek. Ki fának futott, ki óriásit esett a kiálló gyökerekben, sziklákon. Remélem törést senki sem szenvedett a bukdácsoló mezőnyben.

Az őszi célom egy jobb félmaraton, és egy még jobb maraton nincs feladva, hisz nem vagyok a halálomon. A komolyabb regenerációt nem halogathatom tovább.  A héten végre voltam már masszíroztatni. Pénteken megyek még egyszer, illetve jövő hétre egy manuálterápiát is tervezek. Addig maximum csak úszom és felsőtestre fogok erősítést végezni, illetve core tornát. Napi szinten pedig végzem a piriformisra (körtefejű izom) ajánlott nyújtásokat, ami borzasztóan jólesik. Ezeket a nyújtásokat szívből ajánlom neked!

Jó futást!

Györgyi