Egy amatőr futónő naplója

futasrol_Noknek_killometer_szamlalas

Pozitív kilométer számlálás

Csak azért írom ezt a posztot, mert a környezetem szerint nagyon pozitívan számolom a kilométereket. Valahogy mindig azt látom, hogy már megint mennyivel közelebb vagyok a célhoz, milyen kevés van hátra. Ebbe a borzasztóan “tudományos” szemléletmódba szeretnélek most bevezetni. Főleg most, hogy nyakunkon a SPAR maraton és az őszi futószezonban van még a kínálatban pár maratoni verseny. Ja, a poszt nem profiknak szól. Amatőr, örömfutók szintjén közelítem meg a kérdést.

A módszer borzasztóan egyszerű. Elindul a rajt, előttem a 42 kilométer és én elkeztem visszafelé nézni a dolgokat. Én 42-ről indulok és 0 felé közelítek. Így 2,2 kilométer után azt mondom magamnak, hogy máris 3-sal kezdődik a hátralévő kilométerek száma. Nem harmincvalahány, hármas!  Az első 4-5 kilométeren bemelegítek. Az első nagyobb boldogság pont az, amikor a pulzusom felveszi a verseny ritmusát, és igazán kényelmessé válik a futás. (FYI – hosszú távot mindig(!) pulzusmérő órával futok. ) Fejben nincs is időm 42, meg harmincvalahány kilométerekkel foglalkozni, mert a 42-t már a rajt pillanatában elhagytam.

Hasznos könyv maratonra

Bár a könyv írása óta a pulzusmérés alaptézis lett a futásban, és ez a könyv erről a módszerről nem ír, mégis egy olyan kiadványról van szó, ami szinte nélkülözhetetlen a maratoni felkészüléshez.

Richard Nerurkar: Maratoni futás

Miután elfigyelgettem magam a bemelegítést illetően, már alig kell futnom egy keveset, és máris 2-vel kezdődik a hátralévő kilométerek száma. És ezt a már “csak 2-sel kezdődik a kilométerek száma” szemléletet megőrzöm a huszonX kilométerek egészén át.  A 42 fele 22, tehát, már szinte a felén túl is vagyok. (Tudom, tudom a maraton a 30. kilométernél kezdődik – de ez nálam nem működik, mert nekem nincs 30. kilométerem. Amikor egy átlag maratoni futó a 30. kilométernél jár, akkor az én módszerem alapján a 12-nél járok. Így rám nem is érvényesek ezek a szabályok. Érted?) A 22. kilométer után pedig arra gondolok, hogy már egyessel kezdődnek a kilométereim. És a 20 alatti távokra általában kellemes érzésekkel gondolok, az már megy, azt már sokszor futottam – mondom magamban.

Amikor már csak 19 kilométer van hátra, akkor arra gondolok, hogy mindjárt egy számjegyűek lesznek a kilométereim, az pedig már a befutót jelentik. Szóval mindig egy taktussal előrébb gondolok, mint amiben vagyok. Amikor valóban odaérek az egy számjegyű kilométerekhez, akkor pedig magával ragad a befutó eufória.  A vége (ami nekem már 9 kilitől indul), óriási motivációs erővel bír.  Szóval ez az én “tudományos” módszerem. Tudom nem egyszerű megérteni, de ha nem fogtad első olvasásra, fuss neki újra.

ÖSSZEFOGLALVA

Nálam sosem felfelé mennek a számok. Nincsenek  huszon és harmincon és negyvenvalahány kilométerek.  Ezeken a nagy számokon én már az elején túl vagyok. Ilyen értelemben a kilométerjelző táblák nem motiválóak nekem – nem is nagyon figyelem őket.  De ez az én totálisan tekervényes agymenésem.

+1 TIPP

Fontos, hogy hosszú egyenes útszakaszra sose nézz ki hosszan előre, ha mentálisan megijedsz a távolság látványától. Ez esetben hatásos, ha nagyjából 5-6 méterre magad elé nézel az aszfalton, és fejben a másnapi ebédet vagy családi programot tervezgeted.

Nem jelöltetném tudományos fokozatra a módszert, de gondoltam megosztom, hátha van még valaki, akinek ez segíthet.

Jó futást!

 

Györgyi

zsoka_40

Ui: Ma Zsókával futottunk 40 kilométert. Asszem’ menni fog neki az a maraton. :)