Egy amatőr futónő naplója

Processed with VSCOcam with m3 preset

Régen és ma, előtte-utána

No, nem a fenekem és combom méreteiről szeretnék írni. Sokkal inkább azon gondolkodtam el pont ma reggel, hogy mennyire más dolgok mozgatnak ma a futásban, mint 2011 nyarán, amikor újrakezdtem az egészet.

2012 - elindult a blog

Ez az év nem szólt másról, mint a maratoni felkészülésről. Hatalmas célnak tartottam. Az is volt!

2011-ben egy hosszas nyavalyámból kecmeregtem ki éppen, és úgy voltam vele, hogyha valaha lefutom újra a félmaratont, akkor egyszer s mindenkorra leszámolok a démonommal, és ha valaha a maraton… ! Hát, az valami nagyon távoli álomnak tűnt.  Egészen elképesztő tisztelettel tudtam tekinteni azokra az emberekre, akik életükben legalább egyszer lefutották a 42 kilométert.

A kezdetek kezdetén, szinte bálványoztam a sikeres, “nagy” amatőr v. profi futókat. Mára a bálványozást felváltotta a tisztelet. Valahogy sokkal racionálisabban tudom kezelni mások sikereit, és képes vagyok elégedetten tekinteni a saját teljesítményemre. Korábban leginkább csak azt láttam, hogy mennyi mindenre nem vagyok még képes a futásban (és talán az életben sem), hiába haladtam a saját léptékeimhez mérten szépen. Ma már látom, hogy mennyi mindent sikerült elérnem, mennyi klassz dolog vesz körül.

2013 Első UB, első triatlon versenyem

Mint minden kezdő, beindultam rendesen. Első UB, féltávú ironman, belecsaptam a közepébe.

Aztán azon is elmerengtem, hogy mikor elkezdtem a futást, még melegítőben futottam. Persze nem futottam ennyit és nem ilyen terepeken jártam akkoriban.  Van olyan fotóm is (valahol), amin versenyen is melegítőben tolom a kilométereket. Aztán persze az idő múlásával én is láttam, hogy ki mit visel edzésen és versenyen, kipróbáltam ezt-azt, sok mindent megszerettem és el tudtam dönteni, hogy mi az ami nekem nem jó.

És igen, a futás már nem csak testi-lelki karbantartó maradt, hanem kihívás, konkrét célok megfogalmazásának tere lett. Elindult egy jó kis játék, hogy felfedezzem ki vagyok én a futásban, meddig futok úgy, mint Györgyi. Volt idő, míg mások teljesítményei adták a saját céljaimat. Ma már azokat is csak önmagam képességeihez és kedvéhez igazítom, mert megengedem maganak. Írtam erről egyszer egy posztot, Nem lehetsz az, aki nem vagy címmel.

Aztán az is megváltozott, hogy korábban zavart a csigaságom. Ma elfogadom a lehetőségeimet, mindamellett, hogy folyamatosan azon dolgozom, hogy jobb legyek.

2014 - első BP Ironman 70.3

IM, terepversenyek, a nagy megmérettetések éve volt.

Továbbra is kíváncsi vagyok, sőt egyre kíváncsibb, hogy hol van a saját határom és mindezt úgy, hogy közben én, én maradjak.  A hobbi életmóddá alakult. A férjem épp a minap mondta, hogy te megszállott vagy!  Úgy éreztem, hogy nem volt ez negatív megjegyzés, sokkal inkább az volt a szavaiban, hogy “látom, te erről már sosem fogsz lemondani” (persze sokszor az idegeire megy a futás mániám). :)

Biztosan neked is megváltozott a futás iránti viszonyod, vagy épp annyira beépült a mindennapjaidba, hogy már nem is gondolkodsz róla. De szerintem időnként mindenki megkérdezi magától, hogy miért is csinálom? Vannak azok a homályos hajnali ébredések, mikor olyan értelmetlennek tűnik az egész. Mire hajtom magam, de aztán elindulok mindig. Sok minden motivál. Manapság leginkább az, hogy terepen legyek egyre jobb. Élvezem a fejlődést. A futásban minden nagyon tiszta. Oké, van az alkat, de amit beleteszel, azt visszakapod. Persze egyre többet kell beletenni, hogy visszakapd az egyre többet. Megéri, az egyenleg pozitív.

És mi van azokkal, akiknek pont azzal változott a futáshoz való viszonyuk, hogy az őrült kilométerekből visszatértek valami átlagoshoz…. ? Ki tudja mit írok majd én is pár év múlva?

Remélem írok, itt leszek és csinálni fogom. Ez a legnagyobb célom. Mozgásban maradni.

2015 terep és hosszútáv

Ez az, ami minden kis marhaságot, jobb félmaratoni időt, jobb terepfutást, még többet, még gyorsabban célt áthidal.

Neked megváltozott a futáshoz való viszonyod az évek alatt?

Jó futást!

 

Györgyi