Egy amatőr futónő naplója

FUTASROL_NOKNEK_OCEAN3

Részemmé vált a futás

Mostanában azon gondolkodom, hogy miért nem vagyok eksztázisban az edzéseken, miért nem ugrálok a plafonig, ha teljesítek valamit. Aztán rájöttem, hogy ez egy totál természetes folyamat. Gondoltam leírom, mert szerintem sokan összetévesztik a kiégést és azt, hogy a futás természetes módon épül be a mindannapi életükbe. Semmi kincsért nem mondanék le róla, pusztán azt érzékelem, hogy megyek, csinálom, de nincs az a “most valami újat fedezek fel önmagamban érzés”. Ugyanakkor van benne valami, ami miatt pedig szinte napi dózisban kell.

Azt hiszem részemmé vált a futás. Talán a “nagy” futók pontosan ezért futkosnak csendesen, mert olyannyira egyértelművé és természetessé vált számukra az edzés fizikális és érzelmi oldala, amin talán nem találnak további ragoznivalót. Bár nagy futóvá nem váltam, de az újrakezdésem óta lassan eltelt 5 év alatt a rendszeres futások megtalálták helyüket a mindennapokban. Már nem csodálkozik senki sem ha elindulok, senki sem nyitja tágra a szemét. Nincs kérdés, hogy “és akkor mikor jössz?”. Mindenki megszokta (legalábbis valamennyire).  A férjem, a gyerekek, a kutya és én is.

Ha a futásra gondolok, úgy érzem mintha egy nyugalmas, horizont nélküli tengert látnék.  Most nem izgalmas, nem kihívásokkal teli, nem ismeretlen – hanem kellemes, nyugalmas, ismerős. Tele van lehetőségekkel, de most nem tolakodik, nem kínálja más oldalait.  Az én futós világomban most van egy jó nagy szelet, amit nagyon jól ismerek, amiben ismerősként mozgok. Tudom mit kínál, tudom mit tudok kezdeni vele. Tisztában vagyok vele, hogy mi történik ha egy órát futok, azzal is, hogy mennyit tudok gyorsabban teljesíteni, tudom, hogy mire vagyok képes terepen, tudom, hogy egyáltalán mit akarok kezdeni magával a futással. Most minden nyugodt és kiszámítható.

Így futkározom mostanában. Nem hiányzik az adrenalin, volt belőle elég. Most jó, hogy nincs. Most ettől jó.

Nincs eksztázis, csak nyugalom és csend.

NEKED IS SZOKOTT LENNI ILYEN IDŐSZAKOD?

Jó futást!

 

Györgyi