Egy amatőr futónő naplója

szimpla_elmeny_2szimpla_dupla_web

Szimpla élmény?!?

Ez az évem erősen a terepfutásról szól. Az év első felét az UTH 55kilométeres felkészülésnek szántam teljes mértékben, a családom csak “élvezte” a mellékhatásokat. Mert bárki bármit mond, ha egy családanya futkos, akkor abban a család is érintett – de erről majd máskor. Mivel terepen edzem továbbra is, így adta magát, hogy a júliusra áttett Dupla&Szimpla élményre most nevezzek be.

Szerencsére van egy futótársam, túratársam Matykó, aki kapható bármilyen őrültségre. Így nem tartott sokáig, hogy meggyőzzem őt, jöjjön és fusson velem a Szimplán, ami egy páros terepfutóverseny, és a Dupla&Szimpla verseny rövidebb etapja.

Dupla&Szimpla Élmény - ez itt a reklám helye

A verseny neve nagyon édes - mondhatom. Élménynek élmény, de kemény, menet közben sokszor gondoltam a szervezők családtagjaira, de a végén jár a megérdemelt eufória. A Mátrában megrendezett versenyen Szimpla távon 36,6km-t kell futni a pároknak és 1680 méteres szintkülönbséget kell megmászni, azaz kétszer kell felszaladni az ország legmagasabb pontjára, Kékestetőre. Dupla távon pont kétszer ennyi a feladat, azaz 73,2km futás, 3360 méter szintkülönbség leküzdése a cél, és négy kékestetői látogatás van a csomagban. Nem a kezdők versenye, nem extrém, de melós!

A nyafogás többnyire a rajt pillanatáig tart, aztán jön az élmény.

A nyafogás többnyire a rajt pillanatáig tart, aztán jön az élmény.

Ciki leírni, de a hátam közepére kívántam ezt a versenyt

Nem tudom, hogy veled volt-e már olyan, hogy egy adott verseny kábé nulla tényező volt a mindennapjaidban. Gondolok most arra, amikor annyira sok más fontos és sürgős dolgod van, hogy a hétvégi verseny egyszerűen nem számít semmit sem az élet egyéb fontos dolgai közt. Nálam most ez volt a helyzet. (Ilyen időszakban egészen nevetségesnek találom amúgy az én amatőr versenyzésemet – hihetetlen, hogyan tud a perspektíva időről időre változni…. ).   A Szimplára azért neveztünk, mert úgy gondoltam, hogy az UTH-s felkészülés lendületével még elkotyogok ezen a versenyen. Igazam is lett, csak azzal nem számoltam, hogy mentálisan mennyire meg tudja ölni a versenyre hangolódást a fáradtság, vagy ha nagyon más dolgokon kattog az

ember agya. Valahogy a Szimplát egy újabb feladatnak éltem meg az indulás előtti napokban. Azt is csak a verseny hetének elején realizáltam, hogy azon a bizonyos hétvégén lesz a Szimpla. Szomorú, de igaz: a Szimpla feladattá degradálódott tennivalóim listáján. Lemondani nem akartam – megeszem amit főztem – , és nem is tehettem volna, hisz Matyi számított rám. Egyedül arra figyeltem, hogy a verseny előtti két napban időben lefeküdtem és beszereztem a szükséges frissítéseket. A futás részével úgy voltam, hogy az mindig alakul valahogyan. Bíztam a túlélőképességeimben.

Miután Matyi barátom pénteken vért adott, szombaton túrázott egy 50km-s távot, így a vasárnapi közös terepfutóversenyen találóan jött a csapatnevünk. Időnként kellett őt motiválni a haladásra, holott százszor jobb futó mint én.

Miután Matyi barátom pénteken vért adott, szombaton túrázott egy 50km-s távot, így a vasárnapi közös terepfutóversenyen találóan jött a csapatnevünk. Időnként valóban motiválni kellett a haladásra, holott százszor jobb futó mint én.

Nulla, de tényleg nulla kedvem volt elmennyi a Mátrába. Tudom, ez nem valami népszerű megjegyzés, de ez is én vagyok. Vannak ilyen pillanatok, és nem hiszem, hogy én lennék az egyedüli, akivel ez előfordul. Ezeket az időszakokat úgy kezelem, mint a nagy csomag részét. Kicsit kevesebb verseny kell, kicsit több magamnak futkosás – ennyi. Nem kell ezt túlgondolni.  Azért edzéstervet továbbra is kapok Jakus Bélától. Jut is eszembe, ajánlom őt szeretettel, ha szeretnéd, hogy valaki célzottan, rád szabott programokat készítsen. Profi és képzett.  Itt érdeklődhetsz az egyéni edzésekről.

Nincs futás amit valaha megbántam, nincs verseny amit ne élveztem volna

Azért az összes képen vigyorgok - errő ennyit!

Azért az összes képen vigyorgok – errő ennyit!

A Szimplára érkezve enyhült a fásultságom, mert összefutottam pár ismerőssel, és lelazító csevegésbe kezdtünk. Aztán a rajtig nagyjából ez volt a fő program. Vártam, hogy elinduljunk és túl legyek az első pár kilométeren – ez a legnehezebb. Utána beindul a verkli. És ahogy számítottam is rá,  meglepően jól ment minden. Megbeszéltük Matyival, hogy az én tempóm szerint futunk. Ez annyit jelentett, hogy 155 körüli pulzussal futok, és csak akkor megyek el 160-ig, ha nagyon muszáj. Így Kékestetőig szépen totyogva haladtunk, ami ismét jó taktikának bizonyult. Ismét sok embert utolértünk, akik az első pár kilométeren elszaladták magukat. De ez egyáltalán nem volt szempont, ez csak szimplán egy észrevétel. Szerinten nagyon – nagyon jó pulzusmérővel futni, mert sokszor visszafog, amikor úgy érzem, hogy tudnék még menni, segít beosztani az erőmet. De az ellenkezőjére is van példa, amikor úgy érzem, hogy nem tudok menni, a pulzusom pedig még engedné. És egyáltalán, sokkal jobb a felelősséget megosztani egy órával! :)   Frissítésként 2×0,5l folyadék volt velem. Az egyikben izo, a másikban sima vizet cipeltem. Volt nálam ismét BCAA tabletta, sótabi és két gél. Gondoltam, hogy a gél a frissítéssel együtt elegendő lesz. Arra sem vettem a fáradtságot, hogy kiszámoljam a szénhidrát mennyiségeket. Egyszerűen csak megszokásból pakoltam a zsákomba, de most már van annyi rutinom, hogy nagyon ne nyúljak mellé. Nyilván egy új távnál, új versenyszámnál nem csinálnék ilyet.

Komoly kis verseny ez a Szimpla

Érdekes, hogy minden versenynek megvan a maga karaktere. Gondoltam, hogy a két kékestető látogatás nem lesz annyira finom, ám  messze nem a szint jelentette a kihívást. Nekem sokkal nagyobb feladatot jelentett az útvonal felülete. Emelni kellett a lábamat, hogy ne essem hasra. Sokfelé sziklás, köves volt az útvonal. Hol lejtők, hol emelkedők vártak. Kis gallyak, guruló kövek, morzsolódó erdei földút, gyökerek, összeboruló fűcsomókkal fedett sziklás, egyszemélyes trekkek nehezítették a futást.  A második “csúcstámadás” alatt és után elég sok balesetet láttam. Erősödött a fáradtság, csökkent a figyelem, talán kevébé emelték az emberek a lábukat, és a köves, sziklás útvonalon egyre többen estek jó nagyokat. Az én párom Matyi is egy óriásit

A befutó után Matykó elterült és kipihente a sérüléseit.

A befutó után Matykó elterült és kipihente a sérüléseit.

zakózott. Még az a szerencse, hogy nem ütötte meg a fejét. Egy lejtős részen futottunk, mikor egy kis kavics megpördült a lába alatt, és ő előre zúgott, majd a hasán és a tenyerén csúszott, végül mint egy kis bogár a hátára pördült. Én csak a hatalmas puffanást hallottam. És nem ő volt az egyetlen. Utolértünk hosszútávosokat, ahol volt aki egy nagy esés miatt már csak gyalogolni tudott, egy lány a karját fájlalta, és utólag hallottam, hogy volt aki lendülettel nekiszaladt egy fának. Sajnos balesetek előfordulhatnak a mi kellemes kis szabadidő sportolásunk során is. Nem is értem, hogy eddig miért nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel kicsit mélyebben – hisz nem vagyok mindenható, velem is bármikor előfordulhat egy komolyabb baleset. Eléggé elgondolkodtató esetekkel szembesültem. Máskülönben az erdő szépsége, és az utak csendes magánya szinte el is feldtette velem, hogy versenyen vagyok. Szedtem a lábaimat, számomra megfelelő tempóban, erőlködés nélkül. Flow élményben volt részem, még akkor is, ha a táv egésze alatt komolyan kellett koncentrálni az út kihívásaira.

A finis közelében

A második kékesi lefutásunk után már eléggé felmelegedett a levegő. A meredek lejtőkön továbbra is nagyon kellett figyelni a sziklákra és a kiálló gyökerekre, mert én is botlottam akkorát, hogy nagyjából 20 centire volt az orrom a talajtól, de sikerült korrigálnom. Mátrafüredre érve az aszfalt már lökte a forróságot. Ez egy kicsit

Érem helyett szimplás dögcédulát kaptunk - menő!

Érem helyett szimplás dögcédulát kaptunk – menő!

megnyomott, de a cél közelsége borzasztó motiválóan hatott rám. A célban vizes törölközővel vártak. Még az sem zavart, hogy vélhetően többen megmosakodtak már ugyanabban a törölközőben korábban. Ki a fenét érdekel ez 35 fokban?! :)  A derekamra csavartam a vizes cuccot, és élveztem, hogy végre hideg, hűs éri a testemet. Aztán következett a nap fénypontja, a kajálás és a verseny utáni masszázs. Az 59 csapatból a 19. helyen végeztünk Matykóval, 4 óra 58 perc alatt.

Hát, ez volt az én nem is olyan nyögvenyelős Szimplám, amire visszagondolva azt mondom, kár lett volna kihagyni.

Most jön egy kis versenypihi, és jöhet az őszi félmaraton, majd a New York Maraton!!!

 

Jó futást! Gyűjtsétek a nyári futós élményeket, de csak vigyázva magatokra!

Györgyi