Egy amatőr futónő naplója

Fuss bátran

Tedd azt, amitől félsz

G. B. Shaw gondolatai adják a mostani bejegyzésem címét, azaz “Tedd azt, amitől félsz”. Részben ennek a gondolatnak a szellemében indult az én blogom is 2012 tavaszán. Fogadtam magammal, hogy ha lefutom a maratont, lezárhatom életem egyik nehéz korszakát. Nem tudtam, hogy mire számítsak, csak annyit tudtam, hogy a maraton hosszú, és a felkészülés kemény lesz, legalábbis addigi futó múltamhoz viszonyítva.  Végül fejest ugrottam az ismeretlenbe, mint oly sokan már előttem.

Idővel aztán szépen megszoktam, hogy hetente négyszer, ötször futok. A maraton előtti pár hétben a fejemben ott kattogó gonosz kis gondolatokat, mint  “Biztosan képes vagy rá?” és “Mi lesz, ha nem sikerül?” is sikerült elcsendesítenem. Felkészültem, megtettem mindent, amit tehettem.

A maraton sikerült, az élmény komfortzónán belülre hozta a távot, és az edzésnek ezt a szintjét.

A versenyeim egyszerre szólnak a félelmeimről, és arról, hogy túllépjek rajtuk

A versenyek fontosak az én amatőr futó életemben, mert célok nélkül csak tengődöm, elveszek. A verseny célt visz a hétköznapi futásaimba, jó program, utólag jó buli, közben kőkemény kihívás. A verseny ugyanakkor teher is, hisz egy olyan cél mellett köteleződöm el, amit a nevezés pillanatában még nem volnék képes “úgy” teljesíteni. A nevezés időpontjától kezdve pedig elindul a visszaszámlálás, minden nappal közelebb kerül a verseny időpontja, amikor számot kell adni a felkészülésem minőségéről, saját motivációm erősségéről, az elköteleződésem mértékéről. A nevezés napjától kezdve, együtt kell élnem azzal a teherrel, amit a verseny jelent, amit önmagamra pakoltam. Lehet, hogy a “teher” nem jó szó, de ha egy számomra komoly versenyre nevezek, ahol teljesíteni szeretnék, akkor a versenytudat ott van az agyam leghátsó bugyrában, minden egyes nap. Úgy ébredek, úgy telik a napom, hogy abban a versenyre való felkészülés állandó tényezőként szerepel. Ez az állapot rendszert visz a mindennapokba, tudom, hogy merre tartok. Ha idő és elszántság együtt állnak, egy ilyen feladatot végigcsinálni mindennapos dopping és öröm, napról napra építi az önbizalmat.

Ezért sem szeretek benevezni egy komolyabb versenyre, csak úgy, kellő felkészülés nélkül. Ezért váltam meg idén a Szentendre-trailtől és váltottam át a Visegrád-trailre, ezért nem lett  Mátrabérc, mert nem mertem bevállalni ezeket a versenyeket, még ha annyira szerettem volna is. A bátorságot és a hülyeséget néha csak egy hajszál választja el egymástól. Mint ahogyan a megfontoltságot a túlzott óvatosságtól. Nem mindig tudom én sem pontosan, hogy a határ melyik oldalán járok.

Ezt is ajánlom! Csak a bátor nők írnak történelmet

Néha fejest kell ugrani az ismeretlenbe

Ugyanakkor azt is tudom, hogy a nagy célokért csak akkor lehet menni, ha valakiben van elég kraft, van elég bátorság ahhoz, hogy elhiggye magáról, képes lesz végigmenni a célig vezető úton.  El kell bírni a versenyfelkészüléssel járó mindennapos mentális és fizikai terheket, és kell hozzá némi idő is. Itt van Jucus barátnőm, aki élete első ironman (3,8km úszás, 180km bringa, 42km futás) versenyére készül. A munkán kívül, az ébren töltött idejének, mondhatom 100%-át az edzés tölti ki. Hajnalban úszik vagy teker, délután fut vagy teker. Viszont hihetetlen érdekes tapasztalat számomra megfigyelni, hogy mennyire fókuszban van. Nincs benne bizonytalanság, vagy félelem. Bátran lépked a célja felé, de másról sem szól most az élete, mint arról a bizonyos napról, mikor megmutatja magának és a világnak, hogy ott van-e a helye a nagyatádi ironmanek között.

Tegnap együtt tekertünk, és kérdeztem tőle, hogy van-e benne bizonytalanság. A válasza határozott “nem” volt.

Legutóbb Lubics Szilvitől is megkérdeztem, hogy mindjárt itt a Badwater, nincs-e benne félelem? Nagy szemekkel rám nézett, és csak annyit mondott: “Itt ilyen dolgoknak nincs helye.”

juni24 csajos futas 1200x1200px

Akkor hát?

Polcz Alaine gondolatait átfordítva a futásra, Futni csak bátran érdemes. Kell bátorság a célok megfogalmazásához, kell kitartás a célig vezető feladatok elvégzéséhez. Emlékszem, hogy lehetőségeimhez mérten mennyi munkát tettem bele az összes féltávú triatlon felkészülésembe, hogy a tavalyi évben heti ötször futottam aszfalton és terepen a sikeres UTH 55 érdekében, hogy előre kellett tréningezni az elmémet, hogy megcsináljam a feladatokat hétről hétre. Aztán beállt a ritmus, természetes lett az, ami korábban ijesztően sok volt. Féltem az úszástól az összes triatlon versenyemen, kezdetben a tempós lejtőfutásoktól terepen, féltem, hogy fájni fog a tempós félmaraton, féltem, hogy fájni fognak a tempós futóedzések, a rövid hegyi sprintek, hogy fájni fog az 55 kilométeres UTH, hogy mi lesz, ha egyszer nem tudok végigmenni egy versenyen. A legjobb amit tehettem, hogy mindet kipróbáltam. Valóban fájt, és volt hogy nem sikerült. Van abban valami, hogy a bátorság elhatározás kérdése.

#fussbatran

Írd meg te is egy olyan sztoridat, mikor a bátorságodra volt szükség ahhoz, hogy egy versenyt bevállalj vagy egy versenyen végig menj. Küldd el nekem a cikket a futasrolnoknek@futasrolnoknek.hu e-mail címre.

 

Jó futást!

 

Györgyi