Egy amatőr futónő naplója

Ultrafutó csajokkal. Jobbról balra: Maráz Zsu, Váczi-Mag Erika és a nem ultrafutó én -Gyö.

Ultraturista

Vannak olyan versenyek idehaza, melyeknek egyáltalán nincs erős PR-ja, mégis megkerülhetetlenek, ikonikusak, zarándokhelynek számítanak a futóvilág egy szűk körének. Sárvárról van szó. Felbirizgáltak, hogy menjek el, nézzem meg a sárvári ultrafutó országos bajnokságot, egy igazi körözős ultrafutóversenyt, ahol 6-12 és 24 órában futnak a versenyzők egy 1030,73 méteres pályán. Felkerekedtem, leutaztam, és valami olyanban volt részem a hétvégén, amiben eddig még soha. Mintha én lettem volna Alíz csodaországban, annyi különbséggel, hogy a főszerepet nem én játszottam. Nekem a könnyebbik feladat jutott, csak “moziztam”.

Makai Viki ultrafutó

Nagy örömömre Vikivel már többször sikerült személyesen is találkoznom, beszélgetnem. Évek óta követem a pályafutását. 2015-ben és 2016-ban is megnyerte a 100km-es OB-t, volt már Optivita ultrafutókupa sorozat győztese, 2014-ban párosban megnyerték Elek Dóra Zsuzsival az UB-ét, és egyéniben is megkerülte már a tavat. Leginkább ultrafutó versenyeken találkozom a nevével. Két kisgyermek anyukája - embersége, alázatos hozzáállása, értékrendje, számomra sok tekintetben példaértékű, nagybetűvel.

Csend volt a pályán.

Csend volt a pályán.

Vinczuska barátnőm agitált, hogy ha futásról írok, mindenképp nézzem meg ezt a versenyt. Ha valahol átjön az ultrafutás lényege, akkor az Sárvár – magyarázta nekem. Nem kellett kétszer mondania,  gyorsan elhatároztam, hogy oké, utazunk, lássuk amit látni kell! A férjemmel kettesben, szombaton délután 6 órakor érkeztünk meg Sárvárra. Délelőtt Tihanyban futottam 2 órát, amit méltánytalannak éreztem a sárvári indulók kilométereihez mérten, de minden ideiglenes önértékelési megingásomat gyorsan rendeztem. Heti szinten futok 70-80 kilométert, több nem megy és nem is esik jól. Én így futok, ez az én utam, én ez vagyok a futásban – nemhiába ez most a fő szlogen a FB oldalon is: Fuss a saját utadon! Én ennyit, te ultrát vagy heti 5-10 kilométert. Mindegyik rendben van.

Megérkezésünk után igyekeztem a várt körbeölelő úthoz, ahol az ultrafutók szombat délelőtt 10 óra óta rótták a köröket. Az eső csendesen esett. Délelőtt még szinte nyár volt, magam is rövidujjú pólóban futkorásztam a Sajkod feletti dombokon. Délutánra pedig megérkezett a szinte késő őszi hideg. Sapkában, pulóverben és dzsekiben néztem a futókat egy kapulajban – ők is esőkabátot viseltek.  Kerestem az ismerős arcokat és jöttek. Néhányan kissé elcsigázottan, mások pókerarccal futottak és olyanok is akadtak, akik már ekkor gyalogoltak. Az ultrás ismerőseim azt mesélik, hogy a fáradtság egy érdekes dolog, ami hullámzik. Egy nehéz, rosszullétekkel, fájdalmakkal teli időszakból kikecmereg az ember, sokszor önmaguk számára is érthetetlen rejtett tartalékokat sikerül feléleszteni, haladnak tovább. A test és a gondolatok viaskodnak, “állj meg”, “folytasd”. Hogy ki miként monologizál önmagában, az nagyon egyéni. Ha a fejekbe lehetne látni, ha ezeket a hangokat fel lehetne erősíteni…. .

Makai Viki.

Makai Viki.

Aztán feltűnt az első ismerős arc Dóri, majd érkezett Virág, aztán megjelent egy lendületesen futó lány, Makai Viki, aki zenét hallgatott és látszólag magába burkolózva szedte a lábait.

Versenyen még sosem láttam őt korábban. Néztem ahogy fut, ahogy viselkedik verseny közben. Aztán feltűnt Lubics Szilvi, aki karjaival lendületesen adta a ritmust –  őt sem láttam még ultrafutóversenyen élesben. Két éve Keszthely után futottam el mellette az UB-én, de akkor csapatban indult, nagyban beszélgetett valakivel a sötét úton. Szóval az nem ér, mert akkor buliból tolta. Aztán megérkezett a mindig bombázó Maráz Zsu, aki szédületesen nézett ki immár a futás 9. órájában is. Én nem is tudom, hogyan csinálja. Elviharzott.

Fotóztam  őket, mert kell az emlék, kellenek a képek, kell, hogy ezekről a csajokról tudjon a világ. Először nem mertem kiabálni nekik. Fogalmam sem volt, hogy szurkolóként hogyan kell viselkedni egy ultra versenyen. Csend volt, esett, valahogy nem éreztem odaillőnek, hogy beleordítsak ebbe az ultravilágba.

Lubics Szilvia

Ha valakit ismernek, akkor az Szilvi. Eredményeinek listája tiszteletet parancsol. Hatszor teljesítette a Spartathlont, többször állt a dobogón is. Egyéniben Ultrabalatont is nyert. Neve egyet jelent az ultrafutással.

Maráz Zsu - stílusosan, tempósan, a 12 órás futás 9. órájában.

Maráz Zsu – stílusosan, tempósan, a 12 órás futás 9. órájában.

Leginkább ismerősök, rokonok lézengtek az út körül és pár kíváncsiskodó szurkoló, mint amilyen én is voltam. Teljesen más feeling volt, mint akármelyik eddigi verseny, amiben részt vettem. Aztán az újabb körök után felbátorodtam, és odakiabáltam az ismerősöknek egy hajrát. Úgy tűnt, hogy nem zavarja őket, mert visszamosolyogtak, intettek – Maráz Zsuzsi még vissza is fordult, hogy “Györgyi, te meg itt vagy?!”. Viki még mindig a zenébe burkolózva haladt el mellettem. Nem fogta a külvilágot, csak tette a dolgát, futott. Figyeltem a testeket, próbáltam dekódolni mit üzennek. Sosem figyeltem ilyen dimenzióból egyetlen futóversenyt sem. Egy olyan síkon mozog ez a műfaj, ami nem jellemő másra. Még szurkolóként is teljesen más. Az ultra tekintélyparancsoló. A pálya szélén úgy éreztem magam, mint amikor belépek egy templomba, ahol csendben próbálok helyet foglalni egy padon, és borzasztóan figyelek, hogy a padló se nyikorduljon meg a talpam alatt. Néztem a futókat, a szent őrülteket. Egyszerre volt tiszteletreméltó és érthetetlen az egész. A fejemben csak egy kérdés kattogott: Miért?!

Maráz Zsu ultrafutó

Zsu, a másik nagy kedvencem. Emberi, céltudatos, sikeres. 2015 Ultrabalaton bajnoka, ráadásul pályacsúccsal! 12 órás országos bajnok, számtalan ultra és ultra terep verseny győztese. Csendben döntögeti a pályacsúcsokat, ahol elindul biztosan a dobogón és legtöbbször annak legfelső fokán végez.

Lassan 6 éve futok, de még mindig próbálom megfejteni az ultrások világát.

Hogy ne maradjak lefutott méterek nélkül, egy rövid szakasz erejéig elkapott Vinczuska, aki Gulyás Andriskával futott közösen és kezembe adta a futókocsit, hogy toljam Andrist. Pont Maráz Zsu ért mellénk. Gondoltam megpróbáljuk tartani a tempóját. Kocsival végképp nem, de talán kocsi nélkül sem ment volna sokáig az ő követése, így gyorsan fel is adtuk ezt a tervet. Andriskával beszéltünk egy kicsit a suliról, aztán visszaváltottam a férjem mellé, és elindultunk a versenyközpont felé.

Vinczuska és Gulyás Andriska.

Vinczuska és Gulyás Andriska.

Lubics Szilvi és Makai Viki a 24 órás verseny 12. órájában. Este 10 óra körül.

Lubics Szilvi és Makai Viki a 24 órás verseny 12. órájában. Este 10 óra körül.

Most ő is érdeklődően követte a versenyt. Meg is jegyezte, hogy velem csupa szürreális helyre jut el … :). A központ felé az ismerősök autóinak csomagtartójában frissítők sorakoztak. Az út szélén a csapatok felállított sátraiban, barátok, elfáradt futók ücsörögtek. Az egész területet bejárta a szpíker hangja és a várakozással teli csend. Felértünk a kapuhoz, ahol a chipszőnyeg után, egy kivetítőn nézhettük, hogy ki hányadik körénél jár, és azt, hogy milyen tempóval futotta azt. Rögtön izgalmassá és kézzelfoghatóvá váltak a dolgok – hirtelen ismerős lett minden. Itt tényleg verseny zajlott, nem valami őrült keringés. Ámultan néztem, hogy a verseny 10. órájában nem egy futó képes volt 4:30-5:20 p/km-es időkkel futni. Oké, női futóblogot írok, de nem mehetek el a 24 órás győztes srác teljesíténye mellett. Én még ilyen életemben nem láttam, hogy valaki este 6-kor ugyanolyan elánnal fusson, mint másnap délelőtt 9-kor. Ha nem látom, nem hiszem el. Rudolf Tamásról van szó, aki a Kanizsai Futóklub tagja. 247 kört futott 24 óra alatt. Elképesztő!

De vissza a csajokhoz, a hangulathoz.

Este 10 előtt Lubics Szilvi és Makai Viki hihetetlen vágtatásba kezdett. Én csak azt láttam, hogy alig távolodnak el a versenyközponttól, már megint jönnek, és alig telik el egy kis idő újra feltűnnek.  Azt gondoltam, hogy ezt a tempót talán nem lehet tartani hosszú ideig. Kíváncsian vártam a reggelt, hogy kit hogyan ér majd a másnap.

A 12 óras futás lassan a végéhez ért. Sötét volt. A sárvári utcák fényei ragyogták be az aszfaltot. Figyeltem Maráz Zsu-t, hogy nagyjából hol hagyhatja abba a futását. Megszólalt a szpíker, 10-9-8-7 …1 és dudaszó. Véget ért a 12 órás verseny. Zsu megállt, és kitört belőle a 12 óra fájdalma. Ott voltam közel hozzá, de nem akartam beavatkozni abba a világba, ahová ő odatartozik, én pedig nem. A kísérője ott állt mellette, hosszan ölelték egymást. A dudaszó után az ultrában meg kell állnia a versenyzőknek, és meg kell várniuk a rajtból induló hiteles mérőt, aki a tört körök hosszát rögzíti. Hosszú percek ezek elcsigázottan, fáradtan. Ismerjük egymást Zsuzsival, így végül odamerészkedtem hozzá, és megöleltem.

Balról jobbra: Makai Viki, Maráz Zsuzsi, Lubics Szilvi

Balról jobbra: Makai Viki, Maráz Zsuzsi, Lubics Szilvi

Potyogtak a könnyei. Ekkor a még mindig vágtató Makai Viki és Lubics Szilvi megálltak Zsu mellett és hadarták, hogy ki tud fotózni? Kinek van fényképező gépe? Így történt, hogy Sárvár egyik legszebb momentumát sikerült megörökítenem, amikor az ország legjobb ultrafutónői verseny közben összeölelkeznek. A fotó elkészült, Viki és Szilvi vágtattak tovább. Én még megvártam, hogy Zsuzsi körét lemérjék és elmentem egy rövidke beszélgetésre egy közeli étterembe, majd hazamentem aludni.

Vasárnap reggel 6:30-kor csörgött az óra. Felkaptam a ruháimat és máris ott voltam a pálya szélén. Ha a szombat csendes volt, akkor a vasárnap reggel még inkább. Éjjel borzasztó szél kerekedett, és hatalmas zuhé tépázta a mezőnyt.  Persze, bármikor lehet futni, de az eső-szél-hideg konstelláció a legrosszabb. Igyekeztem gyorsan képbe kerülni, hogy ki hogyan áll, hányadik helyen. Visszaérkezésem pillanatában Vágó Bogi (Lubics Szilvi huga) állt az 1. helyen, követte őt Makai Viki,  Lubics Szilvi pedig a 3. helyen versenyzett. Vikiben láttam a lendületet, az elszántságot.  Még mindig volt benne erő, pedig az éjszaka egy komoly átfagyási problémával kellett megküzdenie, ahol 6-7 körrel elmaradt az élről – mesélte párja. Ezeket a köröket igyekezett ledolgozni. Megérkezésem után fél órával, át is vette a vezetést.  Pár futó még mindig hihetelten energiával gyűrte a köröket, mások kissé meggörnyedve, furcsa tartásban igyekeztek futómozgást végezni. Sokan sétáltak, többen pedig kiszálltak a versenyből az éjszaka folyamán. A verseny utolsó szűk 3 óráját a pálya széléről figyeltem. Néztem a versenyzők arcát. Van akin azt láttam, hogy várja a végét, van akin elszántságot, máson csalódottságot, reményvesztettséget, sokakon fásultságot az utolsó órában pedig szinte mindenkin megkönnyebbülést, felszabadultságot, örömöt. Persze nem lehet ezt ilyen fekete-fehéren leírni. Minden látszólag érthetetlen szenvedés ellenére volt valami magasztosság, valami spirituális az egészben. Az utolsó órában mindenkit, minden körben megtapsoltunk a befutót váró szurkolókkal. Nem tudom milyen lehet 23-24. órája futni, de láthatóak voltak a hullámvölgyek. Az egyik körben Vikit is elgyengülni láttam. Közben megérkezett Maráz Zsuzsi is, aki pár kör erejéig beállt Makai Viki mellé, aki még ekkor is 6:30 körüli kilométerekkel haladt.

A pálya szélén összeismerkedtem Váczi-Mag Erikával, aki olvassa az FN blogot és élete első 12 órás versenyét futotta. Közben Zsu is odajött hozzánk és nyilván nem hagytuk ki, hogy nyomjunk egy közös fotót. :)

Ultrafutó csajokkal. Jobbról balra: Maráz Zsu, Váczi-Mag Erika és a nem ultrafutó én -Gyö.

Ultrafutó csajokkal. Jobbról balra: Maráz Zsu, Váczi-Mag Erika és a nem ultrafutó én -Gyö.

Makai Viki és Vágó Bogi - a 24 órás ultrafutó OB arany és ezüstérmese.

Makai Viki és Vágó Bogi – a 24 órás ultrafutó OB arany és ezüstérmese.

Közeledett a 24. óra vége és én megint elindultam a győztes, Makai Viki felé, hogy lássam az arcát, az érzéseit Magyarország 24 órás ultrafutó bajnokának. Megszólalt a duda és Viki, aki akkor épp Vágó Bogival halad, megállt. A lányok leültek az útszéli szegélyre és csendben beszélgetni kezdtek. Az öröm, a jól végzett munka utáni elégedettség érezhető volt. Gratuláltam mindkettejüknek és megvártam a tört kör mérését a 24 órás bajnokok mellett is. Közben egyre gyűltek köréjük a sporttársak, az edzők, akik elsőként szerettek volna gratulálni Makai Vikinek, aki 225,6km-rel lett bajnok és Vágó Boginak, aki 223,54 kilométerrel a második helyen végzett.

Lubics Szilvia 212,81 kilométerrel a 3. helyet szerezte meg.

Szívből gratulálok minden sárvári teljesítőnek. Külön gratulálok azoknak a csajoknak, akiknek  külön is drukkoltam: Elek Dóra Zsuzsának, Bosznay Diának, Marton-Mlecsenkov Évának és Kiss Virágnak. Remélem nem hagytam ki senkit sem.

A végeredményeket itt nézheted meg teljes egészében.

Lassan megérkezett a mérőkocsi, lemérték a tört kört, én pedig igyekeztem feldolgozni az eseményeket. Ultrakülönleges ez a műfaj, de ezt nem lehet divatból csinálni. Fuss a saját utadon, fuss úgy

Mérik a bajnokok tört körét.

Mérik a bajnokok tört körét.

aki vagy. Ha hív a belső hang, fuss ultrát. Ez a műfaj a futás egy igen különleges válfaja. Volt már szó az ultrafutásról, lesz is szó róla. Úgy érzem, hogy itt a futás sokkal inkább egy eszköz valamihez. De ezt mondják meg azok, akik ezt a műfajt csinálják.

Beszélünk még erről. :)

 

Jó futást!

 

Györgyi

 

A versenyről én is készítettem képeket, melyeket ebben a galériában meg is nézhetsz.