Egy amatőr futónő naplója

sullyedek_futasrol_noknek

Versenymentes hetek

Van olyan időszak minden futó életében, mikor a fókusz messze máson van – juj, nem a futáson! Igazából már a gondolat megrettent. Megrettent, hogy ez a fókuszváltás akármilyen szinten is zavar. Létezik, hogy a futás annyira elhatalmasodott volna az életemen, hogy lelkifurdalásom van azért, mert nem voltam május óta versenyen? Te jó ég! Még jó, hogy az élet hozza a más jellegű feladatokat, és rá vagyok kényszerítve, hogy ne csak a futással foglalkozzam.

Most, hogy elindult a Futásról Nőknek magazin (erről bővebben egy Vlogban), gyakorlatilag takarékra tettem a futást (magamhoz képest). Amúgy is a három hetes pihenőmet töltöttem, és ez a mostani hétig 20-40km/hét futást jelentett. Béla, persze tett róla, hogy ha a km kevés, akkor legalább legyen velős.

A kilométerek helyett volt sok-sok-sok munka, kora reggeltől, késő éjszakáig, hajnalig. Gyakorlatilag 3-4 hete kb. 5 órákat alszom, annyi mindent kellett szervezni a magazin körül. No, de nem a mártíromságomról akar szólni ez a kis bejegyzés. Inkább arról, hogy mennyire bele lehet tekeredni a futásba és micsoda végtelen időt képes felszívni az ember életéből, ha nem vonunk magunk köré határokat. Én nem állítom, hogy nem élvezem azt az időszakot, ami erőteljesen a futásról szól, de eljön a pont, amikor túlfeszítem mindenki idegrendszerét ezzel…. . (Mondja már valaki, hogy ismerős a helyzet! Plíz!!)

Nekem most jött ez a töménytelen mennyiségű feladat, és napi szinten szembesültem azzal, hogy alig találok időt az edzésre. Persze találhattam volna, ha félretolom a laptopot, de a határidők azok határidők, és munka irányába legalább akkora az elkötelezettségem, mint a futás iránt – egy s..gel két-három-hat lovat esete… . Valahogy újra kellett értelmeznem az egész család-munka-futás viszonyt. Rá kellett jönnöm, hogy nincs mese, mindenre tudatosan kell allokálni. Tudatosan kell abbahagyni a munkát, hogy a családdal tudjak foglalkozni, vagy hogy futni tudjak menni. Tudatosan kell meghatározni a futás idejét, hogy ne folyjon szét a nap. Igen, ültem már mindenféle időbeosztós tréningen, ismerek hatszázféle prioritás mátrixot stb. Csak amikor a belső zizegés megvan valamire, akkor nehéz annak megálljt parancsolni. Nálam kábé itt dőlnek meg a tréningek módszerei.

Azt hiszem, hogy a munka-család-edzés viszonyrendszer, egy dinamikus rendszer, és mindig billen valamerre. Éppen ezért jó, ha van olyan esemény, ami a munkából átbillent a család felé, vagy a túl sok itthoni molyolásból a futás felé. Ezért jó, ha van versenyterv az év egészére, ha megvan már januárban, hogy hová megy a család nyaralni. A baj csak az, hogy én nem vagyok ennyire tervezős. Így nagyon nehéz egyensúlyozni. Ezért is jó, ha vannak olyan pillanatok, amik arra kényszerítenek, hogy kicsit felülről nézzek rá az életemre, és vicces, hogy erről egy futós blogban kell megemlékeznem. Ám, ha a futás ilyen mértékben van jelen az életemben, ezáltal a családoméban is, foglalkozni kell vele, mint időzabáló faktorral. Most épp a munkából billenek vissza a futás felé, de még csak éppenhogy. A család? Hát, ők már mindent kibírnak.

Ebben az őrületben valahogy nem kívánom most a versenyeket. A nyár sincs még lefixálva. Ezerféle tábor, nem is tudom, hogy lesz-e olyan hét, amikor mindenki itthon van. Időközben egy fiúval megszaporodtunk, januárig van egy ausztrál kölcsön fiam. Amúgy nagyon helyes, most ő lett a legidősebb a 16 évével. Szóval pasik a köbön idehaza.:)

Nem vágyom másra, csak a nyugis erdőre, a csendre. Nem akarok kapkodni, úszórajtban hadakozni, bringáért rohanni, PB félmaratont futni (most!). Most kell egy nyugis nyár, majd ősszel felpörgök ismét.

Tudom nem divatos nyafogni, nem is annak szántam ezt a bejegyzést, sokkal inkább egyfajta helyzetjelentésnek. Most épp egy ilyen összecsúszós időszakom van. Mindig mondtam, hogy nem vagyok hősnő!

És igen! Amikor arról beszélünk a Futásról Nőknek magazinban, hogy “Fuss a saját utadon”, akkor pont arra gondolunk, hogy mindenki fusson úgy, ahogyan jól esik, ahogyan a pillanatnyi élethelyzete megengedi, hogy épp a  kedve hozza.

Célom természetesen van az őszre, egy jó félmarcsi és egy jó maraton. Szeretnék PB-ket, de előbb egy nyugis nyarat! Kőkemény kis edzésekkel Béla tervei szerint, magamban, a magam kedvére.

Jó futást!

Gyö’

 

Ui: És tudod mi lesz? Én már tudom. Július végén ott fogok állni valamelyik verseny rajtjában…. :))))))))))) Amúgy a pulai Ironmanen kattogok, ha már a budapesti körül ennyi a kavarás. És a koratavaszi szexista kampány is kiverte nálam a biztosítékot. És éljenek a helyszíni nevezős versenyek. Pont az ilyen időzsonglőröknek vagy káosz lédiknek való, mint amilyen én is vagyok.